A koronavírus-járvány várható második hulláma és a gazdasági hatások orvoslása miatt 2021 is gazdaságvédelmi év lesz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió műsorában.

Az új nemzeti konzultációról szólva elmondta, hogy a következő néhány hónapban olyan egyetértési pontokat kell létrehozni, amelyek a védekezés újabb időszakában a munka pillérei lesznek.

A 2021-es költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése

    Így a jövő évi költségvetésnek is rendelkeznie kell egy járványügyi és egy gazdaságvédelmi alappal - közölte.
    A miniszterelnök arra számít, a következő másfél évben a korábbinál is szorosabb összefüggés lesz a gazdaság állapota és a kormányzati teljesítmény között. "Ha most jól fogjuk csinálni (...), fantasztikus eredményre fogunk jutni" - hangoztatta. 

A védekezés kulcsa az összefogás

Az önkormányzatok költségvetéséről a kormányfő megjegyezte, mivel 2021 is védekezési év lesz, abban mindenkinek részt kell vennie, "együtt sírunk, együtt nevetünk", az önkormányzatok is "a nagy magyar élet részei". A védekezés kulcsa az összefogás - hangoztatta.
    Ha valaki elkezd kibújni a védekezésből, és ezt a kormány hagyja, akkor majd mindenki ki akar bújni - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy egyébként az önkormányzatok büdzséje jövőre jelentősen nő, és adóbevételekből is több lesz önkormányzati szinten is.
    "Tehát semmi ok arra a hangütésre, amit most tapasztalunk" - jelentette ki.

A nemzeti konzultációról

    Az új nemzeti konzultációról szólva Orbán Viktor azt mondta, mivel ősszel a járvány második hullámára számítanak, a következő néhány hónapban olyan egyetértési pontokat kell létrehozni, amelyek a védekezés újabb időszakában a munka pillérei lesznek.

A járványügyi készültséget fenn kell tartani

    A jelenlegi koronavírus-helyzetet a miniszterelnök úgy értékelte: rendkívüli jogrendre már nincs szükség, de a járványügyi készültséget fenn kell tartani, ami az operatív törzs működésének folytatását, a kórházparancsnoki rendszer fenntartását és a tisztifőorvos jogköreinek megerősítését jelenti.

Sikeres és eredményes volt a védekezés első szakasza

    Hozzátette, számos európai országénál sikeresebb volt a magyar védekezés, sőt általában a közép-európai országok rendkívül sikeresen védekeztek. Az állampolgárok fegyelmezettsége, a gyors kormányzati döntések, az eltökélt orvosok, ápolók együtt gyakran többet érnek, mint a pénz - jegyezte meg Orbán Viktor.

Az időseket védő szabályokról

    Kiemelte ugyanakkor, hogy az idősebbekről továbbra sem szabad elfeledkezni, mivel a vírus jelen van, és ha felszaporodik, a célpontja újra az idős emberek lesznek. Ezért bizonyos, időseket védő szabályokat fenn kell tartani.

A gazdaságvédelmi intézkedésekről

    Az eddigi gazdaságvédelmi lépésekről szólva a kormányfő közölte: jóval egymillió fölött van azoknak a munkahelyeknek a száma, amelyek kormányzati beavatkozás híján megszűntek volna.
    Kitért a hiteltörlesztési moratóriumra, amellyel - mondta - több mint kétezer milliárd forint maradt az embereknél, ráadásul kifejezetten a kevesebb pénzzel rendelkezőknek jelentett segítséget. Megjegyezte: noha a bankok nem hívei a kamatmoratóriumnak, de lehet velük tárgyalni, és sikerült olyan megoldást találni, hogy nekik is "viselhető a dolog". Hozzáfűzte, hogy a törlesztések felfüggesztése

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.