2021. január 26. - 13:38

Fenntartható, hosszú távú gazdasági növekedést alapoznak meg a 2022-ig tervezett átalakítások - mondta az innovációs és technológiai miniszter a mandiner.hu oldalon kedden megjelent interjúban. A koronavírus okozta válság ellenére Magyarországon 2020 végén többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. A kormány politikája egyértelmű, a munkahelyek megőrzését és a fejlesztését támogatja.


Palkovics László a hírportálon úgy fogalmazott, hogy a most lefektetett alapok akár évtizedekre is meghatározhatják a magyar gazdaság jövőjét. A 2018-ban kitűzött feladatokkal az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a terveknek megfelelően halad, az iparfejlesztési stratégiák eljutottak a megvalósításhoz - tette hozzá. A legjelentősebbnek a klíma- és energiaügy eredményeit tartja, ám a világjárvány miatt kiemelte az egészségipar fejlesztését is, hogy az ország ezen a téren minél inkább képes legyen az önellátásra.
    Palkovics László hangsúlyozta, hogy tárca a megalakulása óta számos új feladatot kapott, többek között a gazdaságvédelmi akciótervet, amely legalább 1,4 millió munkahely megtartásához és létrehozásához járult hozzá. Eredményként értékelte, hogy válság ellenére Magyarországon 2020 végén többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, és a belföldi munkanélküliség a legalacsonyabbak egyike az EU-ban. A kormány politikája egyértelmű, a munkahelyek megőrzését és a fejlesztését támogatja - fogalmazott.
    A miniszter a vállalkozások támogatását a válságtól függetlenül is fontosnak tartja, mivel ez is hozzájárul a "magyar tulajdonú, zöld és high-tech gazdaság" megteremtéséhez.

    A vállalati igényeknek megfelelően alakult át a szakképzés is, míg az egyetemi modellváltás a magyar egyetemek nemzetközi helyezését javíthatja - mondta Palkovics László. A kormány eddig 10 egyetemmel állapodott meg a modellváltásról, de más intézmények is kérhetik ezt. Kényszer nincs, maradhatnak állami fenntartásban is, de sokkal egyszerűbben működhetnek, ha nem kötik őket az államháztartás gazdálkodási szabályai - tette hozzá. A miniszter szerint a következő időszak egyik legnagyobb kedvezményezettje lesz a felsőoktatás, hiszen a rendelkezésre álló források a mostaninak legalább az ötszörösére nőnek.
    Palkovics László szerint az egyetemek önállósága az átalakítás során ugyanúgy nem került veszélybe, ahogy a kutatóintézetek szabadsága sem.
    A kutatóintézetek átszervezésével kapcsolatban kiemelte, hogy jelentős mértékben, 17,5 milliárd forintról 39,5 milliárd forintra nőtt a kutatóintézeti hálózat alaptámogatása, és további 36 milliárd forintot kaptak arra, hogy a tervezett beruházásaikat végre tudják hajtani.
    Kitért arra is, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal működéséhez is jelentős forrást biztosítottak: az innovációs célú állami támogatások csak 2019-ben 25 százalékkal bővültek, és példátlan mértékű uniós források is rendelkezésre állnak. Az innováció jó irányba halad, Magyarországra egyre több cég telepít kutatási és fejlesztési tevékenységet, sokszor gyártástól függetlenül is - hangsúlyozta.
    A miniszter a lemondásáról szóló híreszteléseket "hazug baloldali hangulatkeltésnek" nevezte, és visszautasította, hogy bárki is "légből kapott találgatásokkal bomlassza a magyar kormány egységét". Válság idején, világméretű bizonytalanságok közepette az ilyesmi veszélyes, a politikai stabilitás ugyanakkor versenyelőny

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.