Gyerekprogramokkal indult, az első adventi gyertya meggyújtásával és ünnepi fényfestéssel zárult december 2-án a program a Városháza parkban. Az immár hatodik alkalommal megrendezett Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásáron december 2-án, 17 órakor...
Őszinte részvétemet fejezem ki Tabányi Mihály családjának. A nemzetközi hírnévvel rendelkező tangóharmonika-művész az elmúlt évtizedekben kiemelkedő szerepet játszott a magyar zenei életben.
A magyar kultúra terjesztéséért, Magyarország és Budapest hírnevének...
Idén decemberben, immáron negyedszer, ismét ünnepi arculattal fog közlekedni Budapesten az egyik BKV autóbusz.
„Ez évben az Agrármarketing Centrum (AMC) összességében 14 nemzetközi kiállításon vett részt közösségi standjával, ahol a magyar kiállítók a szervezet jelentős anyagi támogatása mellett mutathatták be termékeiket, amelyek közül egyetlen alkalommal sem hiányoztak a hungarikumok” – közölte Ondré Péter az AMC ügyvezető igazgatója.
Az elektronikus jegyrendszer projektje kapcsán a főváros teljes egészében ura a helyzetnek, a projektet a főváros sikeresen be fogja fejezni, a szállítói szerződés felmondásával a fővárost nem érte kár – hangzott el Bagdy Gábor gazdasági főpolgármester-helyettes,...
Idén az adventi időszakban ismét közlekedik a Mikulástroli. A feldíszített környezetkímélő és akadálymentes Solaris–Škoda trolibusz különleges megjelenéssel és egyedi belső dekorációval közlekedik és gyűjti az ajándékokat a rászorulók számára december 19-ig, a...
Immár másodszor lő bakot az ellenzék pár napon belül. Először Karácsony úr reklamált „végre” budapesti klímastratégiát, nem törődve azzal, hogy ilyen nem csak készült, de a Fővárosi Közgyűlés már 2018 áprilisában határozatban el is fogadta.
Megérkezett az első csuklós Škoda-Solaris trolibusz abból a trolibuszflottából, amelynek további darabjait 2019 első félévében szállítják Budapestre. A vadonatúj 10 szóló és 11 csuklós trolibuszból álló flotta járműveit a forgalomba állítás előtt műszaki teszteknek,...
Csúcstechnológiával a sebességmérések ellen. Autóba helyezhető okoseszközzel rukkolt elő a legnépszerűbb magyar traffipaxjelző alkalmazás, a Traffi Hunter.