A korábban főszerkesztőként dolgozó szakember 2009-től az LMP, majd 2013-14-ben a Párbeszéd és az Együtt-PM kommunikációs munkatársa volt. 2014 tavaszától egy éven át a Humán Platform kommunikációját is segítette. 2015-től előbb a Kettős Mérce blog, majd az ebből létrejövő, kizárólag az olvasók támogatásából működtetett merce.hu főszerkesztőjeként dolgozott. Az elmúlt években több civil szervezet és állampolgári kezdeményezés munkáját segítette.
Új intézmény, a Budapesti Iskola Intézet gondozhatja a jövőben Heller Ágnes és Fehér Ferenc hagyatékát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.
Kapkodnak a kezdő fejlesztők után: 450 ezret is lehet keresni.
Orbán Viktor mára hagyományosnak számító országértékelő beszédével új műfajt honosított meg Magyarországon, ez az esemény nagy szerepet játszott abban, hogy az országban egyedülálló módon olyan politikussá vált, akinek mind kormányon, mind ellenzékben sikerül a napi aktuálpolitikai viták szintje fölött álló, nagyobb távlatokon átívelő gondolatokat megfogalmaznia - emelte ki a XXI. Század Intézet az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.
A magyar gazdaság Európa élmezőnyében van, teljesítménye az elmúlt évekhez hasonlóan, 2019-ben is dobogós helyet ért el, meghaladta a kormány és a Pénzügyminisztérium (PM) várakozását - kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gazdasági növekedési adatait.
Budapest idei költségvetése az esélyteremtés költségvetése, példa arra, hogy igenis lehet gondoskodni az elesettekről, az állampolgárokat be lehet vonni a döntéshozatalba, és lehet úgy vezetni a várost, hogy ne éljük fel a gyermekeink és az unokáink jövőjét.
Az új...
Ki gondolta volna még 1973-ban, amikor először vitték színpadra Adamis Anna és Presser Gábor szerzők művét, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical előadást, hogy 2020-ban is szűnni nem akaró tapssal fogják ünnepelni ezeket a kiváló, korszakokon is átívelő, közkedvelt dalokat?
Augusztus 1-jétől megszűnik a Budapest és több Zala megyei város közötti, közvetlen autóbuszjáratok többsége - közölte honlapján a Volánbusz.
Több mint 50 ezer látogatóval zárt idén a 27. FEHOVA, a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb találkozója. A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ két pavilonjában csaknem 300 kiállító, köztük a legjelentősebb gyártók és forgalmazók mutatták be termékeiket, szolgáltatásaikat.
Nem véletlen, hogy 2019-ben Eger kapta a legtöbb szavazatot az Év Turisztikai Települése kategóriában a legnagyobb hazai szállásfoglaló oldal versenyén, az ágazat jól teljesít, Eger továbbra is meghatározó szerepet tölt be Magyarország turizmusában. Óriási eredmény, hogy Eger folyamatosan növekvő, eleve magas látogatottsága az elmúlt öt év során, minden esztendőben tovább emelkedett, 2013-hoz képest 71%-os a vendégéjszakák növekedése, 2019-ben ez a mutató megközelítette a 700 ezres álomhatárt.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy a következő tanévben minél többen kezdik meg tanulmányaikat technikumban vagy szakiskolában.