Ha összefogunk, sokat tehetünk a járvány megfékezéséért és az idősek védelméért. Kérjük, hogy segítse az idősek számára szóló felhívások megosztását a közösségi médiában, vagy akár az itt letölthető plakát kihelyezését a saját környezetében, a lépcsőházban, a bejárati kapukon! Vigyázzunk egymásra!
A magyar biztonsági piac legkomplexebb rendezvénye zajlott március 20 és 22 között Esztergomban. Egy tucat kiállító mellett közel 300 résztvevő látogatta meg a Magyar Biztonsági Fórum díjátadóval egybekötött konferenciáját.
A beazonosított koronavírus-fertőzések száma most már napról napra egyre emelkedik, arányaiban egy kicsit nő. Ebben a helyzetben mindenkinek megvan a maga dolga. Az idősnek, a fiatalnak, a hatóságnak, az egyéneknek és mindenkinek, hiszen az egész világra és az...
Sokan jelzik, hogy azt tapasztalják a környezetükben, hogy vannak, akik az idősekre haragosak. Fontos tudni, hogy bárki - a gyerekek, a fiatalok, a középkorúak, férfiak és nők – is lehetnek vírushordozók, akik terjesztik a vírust. Sőt, a fiatalabbak...
Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a járvány megfélezése érdekében a határellenőrzések zajlanak.
Hatósági házi karanténban 3945 ember van, akiket...
Húsz éremmel és három Európa bajnokkal tért haza az ifjúsági és az U23-as Magyar Muaythai válogatott a Törökországban megrendezett Európa-bajnokságról.