Magyarország megakadályozta a koronavírus elszabadulását, így mostantól a munkahelyvédelem a válságkezelés új feladata - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak csütörtöki átadóján.
Csütörtök reggel 6 órától valamennyi, a veszélyhelyzet előtt működtetett átkelő megnyílt a román-magyar határon - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb összesítése alapján 2010 óta a foglalkoztatottak száma több mint 20 százalékkal nőtt Magyarországon. "A koronavírus-járvány hatásai ezen a területen is érezhetőek, így a kormány kiemelt feladataként kezeli a munkahelyek védelmét.
A terméket bármely Aldi üzletben visszaveszik, árát számla nélkül is visszatérítik.
Új világgazdasági verseny indul a koronavírus-járvány után, és komoly versenyelőnyre tehetnek szert azok a hazai vállalatok, amelyek most fejlesztenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.
A kormány elfogadta a rozsdaövezeti területeken elérhető árú új lakások építését ösztönző városi otthonteremtési programot - közölte a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Külön forrást biztosít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokra az innovációs alapon belül a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium koronavírus-járvány ellenei védekezésről szóló, csütörtöki online tudományos konferenciáján az innovációs és technológiai miniszter.
Sokszor volt szó róla, hogy a pandémiának milyen pozitív környezeti hatásai voltak.
Európai szinten az egyik legsikeresebbnek nevezte a koronavírus-járvány elleni magyarországi védekezést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Hétfőtől újra kinyitottak a vidéki bölcsődék és óvodák, június 2-tól pedig már az ország valamennyi intézménye fogadja a kisgyermekeket. Bizonyos járványügyi előírásokat azonban továbbra is be kell tartani.
Csütörtökön, a járványügyi korlátozások miatt elrendelt csaknem 7 hónapos üzemszünet után újraindul a forgalom a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton - közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.