Nyolc bemutatót tervez a Katona József Színház, ahol Brecht, Weiss és Fassbinder darabjaival is várják a közönséget az új évadban.
Szolgáltatási koncessziós eljárást írna ki Budapest önkormányzata a BKV reklámfelületeinek hasznosítására, amelyből évente 720 millió forintos bevétel érkezhet a közlekedési társaság kasszájába.
Hagyományaihoz híven egész napos, ingyenes családi eseménysorozattal várja közönségét a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház szeptember 6-án. A nagyszabású rendezvényen túl, szeptember 13-án Bors néni tiszteletére kerti mulatságot is rendeznek a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Tavaly 83 ezer 613 Budapest Kártyát értékesítettek, az idén 20 százalékos bővüléssel számolnak - mondta Vadnai Márton, a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. értékesítési menedzsere.
Bulcsú bajszos jegyellenőrök és ellenőrnők között éli mindennapjait a metró legmélyén. Lelki válságban van, noha munkája közel sem annyira ingerszegény, mint a jóvágású övtáskások túlnyomó többségének.
Legfeljebb öt pénztárgép beszerzéséhez, illetve cseréjéhez pénztárgépenként 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek 2013. december 15-ig az üzemeltetők - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
Hetedszer rendezik meg idén a magyar dal napját. A Presser Gábor által kitalált országos rendezvényen szeptember 14-én és a felvezető napokon kilenc település, valamint a főváros 33 színpadán mintegy kétezer fellépő vesz részt.
A lopások a felvásárlói piac ingadozása szerint fordulnak elő, amikor a réz iránti kereslet megnövekszik, akkor naponta két-három lopást is észlelnek.
Virtuózok címmel október 17-től indul a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsora, amelyre közel több mint kétezer ifjú muzsikus és énekes jelentkezett az egész országból.
A Kúria csütörtöki, az árfolyamrésre vonatkozó döntése alapján a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara arra hívja fel a devizaadósok figyelmét, hogy a végrehajtást elrendelő bíróságtól kérhetik a végrehajtás felfüggesztését, és ez nem jelent számukra többletköltséget.
A WestEnd City Centerben megnyílt Magyarország első Crystal Nails termékekkel dolgozó műkörmös standja!!!