Idén 46. alkalommal adták át az „Élen a tanulásban, élen a sportban” fővárosi kitüntető címet. Az elismeréssel 19 általános-, 15 középiskolai diákot, 5 egyetemistát és 3 sajátos nevelési igényű tanulót jutalmaztak.
Tíz százalékos növekedést könyvelhetnek el a szálláshelyek.
Évente közel 1000 önkéntes dolgozik a Mikulásgyárban.
A Little Miss Hungary gyermekszépségverseny idén március 21. és 24. között kerül megrendezésre a Balaton partján, ahol 32 tehetség mutatjkozik be. Az idei év különlegessége, hogy a versenyzők között felvidéki magyar gyerekek is szerepelnek.
A Little Miss Hungary verseny igazi hagyományt teremtett az elmúlt két évtizedben. 2004 óta évről évre megrendezik ezt a különleges eseményt, melyen idén kislányok és kisfiúk egyaránt részt vesznek, a korosztályuk 4 és 15 év közötti. A 2024-es versenyre az eddigiek közül a legnagyobb érdeklődés mutatkozott: több mint 1500 jelentkező közül választották ki a legígéretesebb versenyzőket. Bartolovics Ildikó, a verseny igazgatója elmondta: "Az idei Little Miss Hungary különösen izgalmas lesz, hiszen a hatalmas jelentkezőszám és a felvidéki magyar gyerekek részvétele is új színt visz a versenybe.2015. december 1-jén, kedd reggel megnyílik a harmadik P+R parkoló is az M4-es metró dél-budai végállomásánál.
Az Alföld szívében, Gyopárosfürdőn rendezik meg a legújabb hazai zenei fesztivált 2024. június 27-29. között. A Mizújs babám? névre keresztelt esemény széles zenei kínálattal várja látogatóit, beleértve olyan előadókat, mint LL Junior, Curtis, T.Danny és PIXA, vagy a Groovehouse. A fesztivál nem csak zenei élményt kínál, hanem számos nappali és éjszakai programmal, sportolási- és strandolási lehetőséggel várja az érdeklődőket.
És hogy miben lesz egyedi a június 27-29. között megrendezésre kerülő Mizújs babám? fantázianevet kapott fesztivál? “Ez a fesztivál abban lesz más, mint a többi, hasonló esemény, hogy itt nem csak egy valamiről szól a fesztivál és nem is csak egyféle valakinek. A nappali programok akár családoknak, az éjszakai előadók a fiataloknak, a retro fellépők az idősebbeknek, a vízparti programok és a strandolási lehetőség pedig mindenkinek szólnak. Mi ezekben az emberekben a közös? Pusztán annyi, hogy kellemes időtöltésre vágynak, mi pedig nem zárunk ki senkit ennek a megvalósításától, sőt! A koncertek mellet egész napos programokon lehet részt venni, sportolhatnak a mozgásra vágyók, és természetesen három napon át strandolhatnak a kánikulában! - újságolta a fesztivál főszervezője.Idén is elindul a nagysikerű karácsonyi jótékonysági Cipősdoboz Akció.
Az ember sokkal jobban meghatódik, amikor gyermekek betegségével és halálával kapcsolatos történeteket hall, hiszen egy gyermek még csak most kezdte az életét, és a náluk megállapított gyógyíthatatlan betegség azt jelenti, hogy ezzel kell leélnie az egész életét.