A kormány és a főváros megállapodott, a tao-rendszer átalakításával az eddigi támogatásnál nagyobb, 3,5 milliárd forint fix összegű előadóművészeti támogatást fog kapni a 11 budapesti fenntartású színház. A keretet a kormány a főpolgármester javaslata alapján osztja fel – jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Budapestinfón, hétfői sajtótájékoztatón.
Összesen hét új játszótér kap majd helyet a megújuló Városligetben, köztük a több mint 13 ezer négyzetméteren elterülő Nagyjátszótér - hangzott el az M1 aktuális csatorna Ma este című szerdai műsorában.
A HVG Állásbörze rendezvényén Hajós István is előadást tart, melyben szó lesz a mesterséges intelligencia és a robotok együttműködéséről is.
A rendezvényre a Bastion Group egy különleges robotflottával is készül, amelyben járőröző, fertőtlenítő, humanoid robotok és természetesen az elmaradhatatlan robotkutyák is jelen lesznek. Az előadáson szintén jelen lesz Némó is, így élő kutya vs robotkutya bemutató is lesz.
Időpont: 2024. április 18. (csütörtök), 14:30 óra (előadás kezdete 15:05)
Helyszín: Papp László Sportaréna, Budapest
Közéleti személyiségek, tudósok és alkotóművészek munkáságát ismerik el majd el a Széchenyi-család és a Stádium hírlap által alapított Stádium-díjjal - közölte a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
"Tisztelt Közönségünk, Kedves Vendégeink!
Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a Garden Party: Zenei – Gasztrofesztivál eredetileg tervezett májusi időpontjait módosítanunk kellett. Az esemény új időpontjai október 4-5-6-a. Az esemény továbbra is a Városligeti Műjégpályán és Csónakázótón kerül megrendezésre.
A már megvásárolt jegyek érvényesek maradnak az új időpontra, és a jó hír az, hogy frissített és új programokkal is várjuk Önöket. Kérjük tisztelettel, figyeljék az esemény hivatalos közösségi oldalait, hogy naprakész információkhoz juthassanak.
Köszönjük megértésüket és türelmüket, és alig várjuk, hogy találkozzunk októberben!
Üdvözlettel: a Budapest Garden Party Szervezőcsapata"
Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez több mint 80 vendéglátóhely, szálláshely és látványosság csatlakozott. akik megannyi kedvezménnyel és ingyen innivalóval várják a hazai bringásokat.
“A közös cél, hogy a most következő hétvégén körbetekerjük a Földet. A kampányban, az az izgalmas, hogy a Kerékpárosbarát alkalmazásnak hála, bárki csatlakozhat hozzá. Mivel az egész kampány az alkalmazáson keresztül zajlik, ezért bárhol is legyünk az országban, egy okostelefonnal és egy kerékpárral csatlakozni tudunk a játékhoz. A hétvége nagy célja, hogy közös erővel letekerjük a Föld 40.075 kilométeres kerületét. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha ehhez mindenki hozzájárul a hétvégén megtett kilométereinek számával, és ezt a Kerékpárosbarát alkalmazásban is elmenti.” – mondta az esemény egyik ötletgazdája, Coates Ádám.
Nagyon sok szálláshely jelentkezett az április 20-21-i eseményre, akik valamilyen kedvezményt biztosítanak a szálláshely árából. De sok a kerékpárút közelében található vendéglátóhely is csatlakozott, akik kedvezményes vagy ingyen frissítőt adnak a megfáradt bringásoknak.
Aki szeretne csatlakozni a Szezonnyitó Kerékpárosbarát Hétvégéhez, hozzájárulni a Föld megkerüléséhez, vagy pusztán csak kihasználná a kerékpárosbarát szolgáltatók kedvezményeit, töltse le a Kerékpárosbarát alkalmazást.
Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl száz településen több mint kétszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a család fontosságára - közölték a szervezők a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Idén is folytatódik a budapesti közvilágítás korszerűsítése; tavaly 4200 világítótestet modernizáltak, ősz végére további 3000 darab kerül helyére.
Magyarország első női csúcstalálkozója, ahol hazánk neves üzleti- és közismert médiaszemélyiségei gyűlnek össze egy közös értékrend alapján, ahol is a női edukáció, a nők tudatosságra ösztönzése játssza a főszerepet. Egy teljes nap a fejlődés és inspiráció szellemében – az alapoktól a mesterfogásokig.
A családi mintáink megismerése, megtörése nagy jelentőséggel bír a jövő generációjának szemléletváltozásában.
A Tudatos Nők Napja az első rendezvény, ahol a fiatal tudatos nagykövetek, találkoznak az idősebb generáció példaképeivel.
Előadók között szerepel: Pistyur Veronika, dr. Orosz Cintia, Illés Fanni, Kiss Virág, Rubint Réka, Drávucz Rita, Köllő Babett, Túróczi Réka, Anfisa Bulgakova, Oczella Eszter, Erdélyi Nikolett, az üzleti élet kiemelkedő szereplői közül Buday-Kollárik Tímea, Topolcsik Melinda, Beke Zsuzsanna, dr. Mihalik Zsuzsanna. Fiatal nagyköveteink: Schobert Lara, Trunk Tomi, Tóth Maja. Zsűri: Bársony Farkas, Kőszegi András, Yvonne Dederick, Zsólyomi Norbert, Hinora Ferenc.
Az esemény fővédnöke, Koncz Zsófia energiaügyi miniszterhelyettes asszony. A rendezvény védnöke pedig Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos.
Helyszín: Kozmo Luxury Hotel, Budapest, Horváth Mihály tér 17, 1082.
Időpont: 2024. május. 16.
Átlagosan 10 százalékkal nőttek idén a diák órabérek az év elejéhez képest a munkaerő-piaci trendekhez igazodva, így bruttó 1500-2500 forint között alakulnak - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) tagcégei legfrissebb adatai alapján.
A BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL ötödik hetéhez jó szórakozást kívánunk, tartsanak velünk!
Szlovák Intézet Budapest / Slovak Institute Budapest
Marius Bartoň, POLARITÁS /POLARITY
2024. 04. 24 - 05. 31.
Osztrák Kulturális Fórum / Austrian Cultural Forum
Reiner Riedler: Fake Holidays
2024.04.25. – 08.28
Újbuda Galéria
SEBESTYÉN Sára: ELÉG, ELÉG, ELÉG, ELÉG / ENOUGH, ENOUGH, ENOUGH, ENOUGH
2024. 04.25. - 05.23.
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum / Hungarian Museum of Trade and Tourism
Három Vámos, mesterségük: fényképész / Three Vámoses, their profession: photographers
2024.04.26. – 09.01.
MOME
Artist Talk @ MOME /// Reiner Riedler and Peter Kostrun
2024.04.26. 17:00
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ / @ Robert Capa Contemporary Photography Center
2024.04.26. – 17:30
BPF Screening Nights - BÁNKUTI András fotóriporter, a Mai Manó Ház – Magyar Fotográfusok Háza alapítója, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője.
Beszélgetőtárs: BERA Viktor
Jazzfest Budapest / Hunyadi tér - JAZZ WORLD PHOTO 2014-2023 // Hunyadi tér / Hunyadi square
JAZZ WORLD PHOTO 2014-2023
2024.04.27. –2024.05.15.