Budapest, te drága!

Több mint száz nemzetközi esemény az idei hazai sportnaptárban

Lejárt
Részletek
Írta: mti.hu
Szülőkategória: Budapest, te drága!
Kategória: Jó hírek
Megjelent: 2025. február 02
  • program
  • sportnaptár
  • versenyek

Száznál több nemzetközi verseny és sportági kongresszus szerepel a 2020-as magyarországi eseményeket tartalmazó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkársága által kiadott sportnaptárban.

Most ingyenesen tervezhetjük meg álmaink otthonát

Visszavonva
Részletek
Írta: er
Szülőkategória: Budapest, te drága!
Kategória: Programok, események
Megjelent: 2025. február 02

Számos hazai bútorgyártó széles kínálata mellett nemzetközi márkák is megjelennek október első hétvégéjén (okt. 4-6.) a 4 Helyszín Konyha&Otthon kiállításon, ami a jól ismert három budapesti és egy budaörsi helyszínen túl +1 helyszínen, a nyíregyházi MediaMarktban is megtekinthető. Az esemény egyben egy rekordkísérlet is, hiszen több száz enteriőr – a tervek szerint az országban a legtöbb - lesz egyszerre kiállítva a bemutatótermekben. A szervezők tájékoztatása szerint a látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy ergonómiai szempontból teszteljék a több száz bútort, megismerjék az exkluzív, magas minőségű anyagokból készült darabokat, valamint a letisztult, egyszerű vonalvezetésű termékeket. Emellett bemutatásra kerülnek a magas kényelmi faktorral rendelkező, extra funkciókkal felszerelt franciaágyak is. Az ingyenes kiállítás-sorozat fő helyszínén több hazai hírességgel is találkozhat a közönség. A sztárok kedvenc receptjeikbe és konyhai praktikáikba avatják be a látogatókat, a látványkonyhában készített fogásaik pedig az előadások végén meg is kóstolhatók.

 

Elvégezték az ötezredik veseátültetést a Semmelweis Egyetemen

Lejárt
Részletek
Írta: mti.hu
Szülőkategória: Budapest, te drága!
Kategória: Jó hírek
Megjelent: 2025. február 02
  • sajtótájékoztató
  • Veseátültetés
  • 5000
  • Semmelweis Egyetemen

Elvégezték az ötezredik veseátültetést a Semmelweis Egyetemen. A műtétet egy 52 éves férfin hajtották végre február 9-én, a páciens a műtét után tizenkét nappal hazamehetett.

Ápolók napja - Helyettes államtitkár: az ápolói szolgálat a teljes magyar nemzet szempontjából kulcsfontosságú

Lejárt
Részletek
Írta: mti.hu
Szülőkategória: Budapest, te drága!
Kategória: Jó hírek
Megjelent: 2025. február 02
  • Innováció
  • Ápolónők napja
  • elismerések
  • díjjazások

Nemcsak az egészségügy, hanem a teljes magyar nemzet szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte az ápolói szolgálatot az egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a magyar ápolók napja alkalmából tartott központi ünnepségen hétfőn, Budapesten.

Aláírták a BKV-nál a 2020-as bérmegállapodást

Lejárt
Részletek
Írta: mti.hu
Szülőkategória: Budapest, te drága!
Kategória: Jó hírek
Megjelent: 2025. február 02
  • Budapest
  • közlekedés
  • bkv
  • béremelés

Aláírták kedden a BKV Zrt.-nél a 2020-ra vonatkozó, átlagosan 10 százalékos alapbérfejlesztésről szóló megállapodást.

Hans Zimmer újra Budapesten

Visszavonva
Részletek
Írta: er
Szülőkategória: Budapest, te drága!
Kategória: Programok, események
Megjelent: 2025. február 02

A többszörös Oscar®- és Grammy®-díjas zeneszerző, Hans Zimmer Live – The Next Level című 2025/2026-os turnéjával új dimenzióba emeli művészi munkásságát, célja, hogy elvarázsolja és meghódítsa Európát, egy felejthetetlen zenei utazásra invitálja a közönséget.
Az új show úttörő elektronikus hangzásvilággal és látványos fénytechnikával kápráztatja el a hallgatóságot, még magasabb szintre emelve a korábbi nagysikerű előadásain megszokott minőséget. Legutóbbi 2023-as európai turnéja is hatalmas siker volt, a telt házas arénákban több mint 400 000 rajongó ünnepelte a maestrót, akinek filmzenéi évtizedek óta meghatározzák a hollywoodi kasszasikereket.

A kutya orra érzékeli az infravörös sugárzást

Lejárt
Részletek
Írta: mti.hu
Szülőkategória: Budapest, te drága!
Kategória: Jó hírek
Megjelent: 2025. február 02
  • tudományos rendezvény
  • infravörös sugárzás
  • kutyák
  • tudomány
  • állatvilág

A kutyák orra érzékeli az infravörös sugárzást - fedezték fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a svédországi Lund Egyetem kutatói egy közösen végzett kísérletsorozatban.

Az ELTE hét területen a legjobb magyar egyetem a QS nemzetközi felsőoktatási rangsorában

Lejárt
Részletek
Írta: mti.hu
Szülőkategória: Budapest, te drága!
Kategória: Jó hírek
Megjelent: 2025. február 02
  • oktatás
  • elte
  • felsőoktatás

Hét területen is az ELTE bizonyult Magyarország legjobb egyetemének a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási rangsora szerint - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.

Botrányhős

Visszavonva
Részletek
Írta: er
Szülőkategória: Budapest, te drága!
Kategória: Programok, események
Megjelent: 2025. február 02

A Botrányhős című vígjátékban Klem Viktor idézi meg Marlon Brando legendássá vált karakterét, meséli el különleges életét, és teszi mindezt sok humorral, stand–up-szerűen. Egy parasztfiú meséje ez, aki trágyás csizmában elindult a családi házból, hogy nyers modorával, tehetségével és vonzó karizmájával meghódítsa a Broadwayt és Hollywoodot. Marilyn Monroe, Robert De Niro, Charlie Chaplin, James Dean, Francis Ford Coppola és J. F. Kennedy is feltűnnek a történetben. A huszadik század egyik legnagyobb filmsztárja, botrányhőse és ikonja lett Brandóból, csillaga örökre Hollywood égboltjának legékesebb helyén ragyog. Orlai Produkciós Iroda előadása.

Magyarország a világ egyik legjelentősebb befektetési célpontja lett

Lejárt
Részletek
Írta: mti.hu
Szülőkategória: Budapest, te drága!
Kategória: Jó hírek
Megjelent: 2025. február 02
  • Innováció
  • gazdaság

A makrogazdasági konszolidáció és befektetésösztönző környezet eredményeképpen Magyarország a világ egyik legjelentősebb befektetési célpontja lett - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára egy kutatás-fejlesztési konferencián csütörtökön Budapesten.

A két élő legenda zenével búcsúzik egymástól

Visszavonva
Részletek
Írta: er
Szülőkategória: Budapest, te drága!
Kategória: Programok, események
Megjelent: 2025. február 02

A hetvenes években Rhoda Scott volt “a nép orgonistája” Magyarországon. Tőle vette át harminc esztendeje ezt a szimbolikus stafétabotot Varnus Xaver, aki negyven milliós YouTube-nézettségével, és földkerekség szerte teltházas koncertjeivel ma a világ három legismertebb orgonaművésze közé tartozik. A két zenei ikon és egyben jóbarát, a most 60 esztendős Xaver és a 87 esztendős Rhoda utoljára állnak közösen színpadra 2025 nyarán, hogy egy lenyűgöző-felejthetetlen koncerten könnyes zenei búcsút vegyenek egymástól, Bach szellemében és muzsikája által. A Dohány utcai zsinagóga legendás, hatalmas sípos orgonájából, és a Hammond-orgona varázsából fakadó mágikus hangok utolsó alkalommal szólalnak meg együtt a két zseni által. Zenetörténeti esemény ez a javából, amelyhez aligha lehetett volna méltóbb helyszínt találni, mint a Dohány utcai zsinagógát, amely nem csak Magyarország egyik legszebb és legimpozánsabb temploma, de Európa legnagyobb zsinagógája is, a maga lenyűgöző szépségével és egzotikus a hangulatával.

  1. Elindult a könyvtárak.hu weboldal
  2. Ingyenes adventi gospelturné indul országszerte
  3. Újabb száz művész kap ösztöndíjat a Magyar Művészeti Akadémiától
  4. BabaMama és KidExpo
  5. Kihirdették a Stipendium Peregrinum-ösztöndíj tizennyolc nyertesét
  6. Vincze Lilla – Paroles, paroles...
  7. Horvát Lili rendező mozifilmjét meghívták a velencei filmfesztiválra
  8. Idén 200 millió forinttal több jut a vírusos hepatitis szűrésére
  9. Jótékonysági futás a nemzeti összetartozás és a véradás fontossága jegyében
  10. Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit

Hírek

Pénz

A körúton beszélik

Jó hírek

Egy kicsi mozgás

Közérdekű

Programok, események

Cégajánló

Könyvajánló

Civil szervezetek, egyesületek, alapítványok

Új cikk
  • 902
  • 903
  • 904
  • 905
  • 906
  • 907
  • 908
  • 909
  • 910
  • 911