A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és...

...és Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

ingatlan értékesítés

  • 5 dolog, amit a vevők egy kertes házban keresnek

    Az elmúlt másfél évben megnőtt a kertes házat keresők száma, akik pedig már családi házban élnek, sokkal nagyobb figyelmet fordítottak arra, hogy a kert többet nyújtson számukra egyszerű zöld felületnél.

  • A II. kerületi Vérhalom térnél kétmillió a négyzetméterár

    A KSH 2020-as adatai szerint a múlt évben eladott lakóingatlanok esetében a budapesti II. kerületben található Vérhalom tér volt a legdrágább az egész országban, 2 millió forintos átlagos négyzetméterárral – hívta fel a figyelmet az ingatlan.com. 

  • A németek a Balatonnál, a kínaiak Angyalföldön vesznek ingatlanokat

    A kínai vásárlók legkedveltebb célpontja Angyalföld volt.

  • Budapesten tizenegy évi bért kell összegyűjteni egy lakásra

    Egy 60 négyzetméteres lakást Nógrád, Heves és Békés megyében három-öt évi nettó átlagbérből lehet venni, miközben más megyékben (Somogy, Hajdú-Bihar) akár nyolcévnyi bért is össze kell gyűjteni, a fővárosban pedig átlagosan több mint tizenegy évit - derül ki a Takarék Index elemzéséből, amelyről az MTI-t csütörtökön tájékoztatták.

  • Egyre több magyar vásárol ingatlant Dubajban

    Dinamikusan növekszik Dubaj népszerűsége a külföldi ingatlan befektetők körében, ami alól a magyarok sem képeznek kivételt. Az Egyesült Arab Emírségek második legnépesebb városában alig magasabbak a négyzetméterárak, mint Budapesten, átszámítva 70-75 millió forintért pedig olyan újépítésű garzont is lehet már venni, aminek privát medence van a teraszán. Az adómentesen kiadható és eladható dubaji lakások kiváló lehetőséget nyújtanak mindazok számára, akik megbízható, dollár alapú befektetést keresnek.

  • Egyre válogatósabbak az emberek az újépítésű ingatlanok vásárlásakor

    Érzékenyebbé váltak az újépítésű ingatlanok után érdeklődők és egyre nagyobb jelentősége van, hogy milyen plusz szolgáltatásokat kapnak a pénzükért, mennyire lesz hosszú távon kifizetődő a befektetésük.

  • Háziasszonyoknak jelenik meg könyv a passzívházakról

    Egy tévhitromboló, gyakorlatias útmutató átlagembereknek

  • Kettős ütemű drágulás az albérletpiacon

    Havi szinten lassult, éves összehasonlításban gyorsult az albérleti díjak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com elemzése szerint, amely ismerteti a KSH-ingatlan.com lakbérindexét, valamint, több mint 16 ezer hirdetés adatai alapján, a különböző nagyvárosokra jellemző októberi bérleti díjakat, írja az MTI.

  • Nem muszáj kivárni januárig az ingatlanvásárlással

    A magyar kormány által bejelentett új otthonteremtési kedvezmények miatt még azok is kivárnak januárig az ingatlanvásárlással, akikre várhatóan nem is vonatkoznak majd az engedmények.

  • Nyomozást rendeltek el egy XXII. kerületi telekeladás miatt

    A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést korábban – írja az MTI.