Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Több, mint ezer résztvevő, hamisítatlan hegyvidéki hangulat és nagyszerű teljesítmények – így lehetne röviden összefoglalni a 16. Előzd meg a fogaskerekűt futó-, kerékpáros- és teljesítménytúra versenyen történteket. És még valami: idén négy versenyző volt gyorsabb a menetrendszerűen közlekedő fogaskerekűnél!

A 4,5 kilométeres táv – túrázóknak 7 kilométer – nem tűnik soknak. Ha viszont hozzávesszük, hogy eközben 325 méter szintkülönbséget is le kell győzni, akkor máris érthető, miért számít az Előzd meg a fogaskerekűt, az egyik legnehezebb hazai futó- és kerékpáros versenynek.

Idén a szokásokkal ellentétben nem ősszel, hanem áprilisban került sor erre a nagyszerű, fiatalokat és időseket, amatőröket és profikat egyaránt megmozgató sporteseményre, amelyet a Budapest, Európa Sportfővárosa programsorozat részeként rendezett meg az önkormányzat és a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft.

Ezúttal hét kilométeres útvonalat jelöltek ki a túrázóknak, nekik a Zugligeti Általános Iskolától indulva a Szilassy utat, a Tündérhegyi utat, a Normafa lejtőt, a Hegyhát utat bejárva kellett eljutni a Rege parknál felállított célba.

4,5 kilométer várt a kerékpárosokra és a futókra (utóbbi számban váltóban és kutyával is lehetett indulni), akik a Diósárok – Béla király út – Istenhegyi út – Költő utca - Diana utca Karthauzi út – Agancs út – Rege út vonalát követve próbálták megelőzni a menetrend szerint közlekedő fogaskerekűt.

Végül ez mindössze négy férfi kerékpárosnak sikerült, ami azt mutatja, hogy igencsak komoly kihívásról van szó. Ezzel egyetértettek a győztesek is, ahogyan Makács Gábor, a leggyorsabb biciklis fogalmazott, az Előzd meg a fogaskerekűt az egyik legerősebb hazai hegyi verseny. „Korábban már nyertem itt, tavaly egy baleset után lábadozva csak harmadik lettem, idén pedig újra győztem, úgyhogy elégedett vagyok. Annál is inkább, mert a Diós árok annyira meredek és hosszú, amihez hasonlóval ritkán találkozni Magyarországon” – nyilatkozta a Szerpentin Kerékpáros Egyesület amatőr versenyzője.

„Tavaly országútival nyertem, most mountain bike-kal, de a taktika ugyanaz volt, az elejétől kezdve mindent beleadtam. És bár ismertem a pályát, azért a közepén egy kicsit meglepődtem a nagy emelkedőn, alig vártam, hogy túllegyek rajta” – mesélte a leggyorsabb női kerékpárosnak bizonyuló, szintén amatőr Balázs Beáta.

„Azért tettük át próbaképpen tavaszra a programot, hogy elkerüljük a rossz időt. Szerencsére a változtatás bejött, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekektől a szépkorúakig, valamennyi korosztály képviseltette magát a versenyen” – hangsúlyozta a díjak átadásában közreműködő Fonti Krisztina. Mint az alpolgármester rámutatott, a rendezvény nagyszerűen szolgálta a sport népszerűsítését, ami mellett az önkormányzat is elkötelezett. Többek között a kerület vezette be elsőként Budapesten a mindennapost testnevelést, ahogyan az ingyenes sportolási lehetőségeket biztosító Aktív Hegyvidék programot is folyamatosan bővítik.

A szervező Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft-t vezető Móczán Mónika a résztvevők nagy számát emelte ki. „Jó volt látni, milyen sokan jöttek el, különösen örültünk, hogy sok család teljesítette a távot” – tette hozzá. Nemcsak a versenyzők, hanem a kísérők szórakoztatásáról is gondoskodtak, a szokásoknak megfelelően a Rege parkban egymást követték a színpadi produkciók. Volt tombola, fellépett a barátok közt sorozatból ismert Pásztor Virág, a HSE Szivárvány Táncszínház, a hegyvidéki Csillagszeműek, valamint Veronika Berger és Zumba csapata.

Minden versenyszám és kategória (kivéve túraverseny) első 3 helyezettje érmet és értékes ajándékokat kapott, ahogyan az összes indulónak járt a befutócsomag, valamint az emlékpóló. A fogaskerekűt megelőző versenyzők külön pénzdíjban is részesültek.

Eredmények az abszolút kategóriában.

Női kerékpár: Balázs Beáta, Hollósyné Csik Dóra, Stanitz Bernadett,Szépné Csibi Mónika, Hollósy Hanna.

Férfi Kerékpár: Makács Gábor, Simon Tamás, Lippai Marcell, Urbán Jakab, Varga Kristóf.

Női futók: Mbogo Jane Ngima, Kácser Zita, Ősi Eszter Aliz, Kovács Zita, Csákvári Laura.

Férfi futók: Tanui Evans Kipngetich, Nagy Tamás, Matheka Benard Muinde, Khoór Bence, Berec Lajos.

Forrás: hegyvidek.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Budáról

Szeptember 21-én ismét várja látogatóit a Kőbányai víztároló medence.
Átadják a forgalomnak a Balatoni út XXII. kerületi szakaszán a Háros utcánál elkészült körforgalmú csomópontot 2019. szeptember 14-én, szombaton.
Lezárult a jelöltállítás időszaka, a helyi választási bizottság döntött a jelöltek és a kompenzációs listák nyilvántartásba vételéről, de nem mindegyik döntés jogerős még.
A 2014. szeptemberi számában írta meg először az Óbuda újság, hogy a „Fő tér 2. szám alatti földszinti helyiségekben nyitja meg kapuit az Esernyős Óbudai Kulturális és Információs Pont. “A...
Amint arról az önkormányzat már augusztus végén tájékoztatta elektronikus csatornáin a lakosságot, a II. kerületi lomtalanítás korábban megszokott időpontja ebben az évben december elejére módosul.
Szeptembertől újraindul a II. Kerületi Önkormányzat Szülők Akadémiája című ingyenes előadás-sorozata.
Új felnőtt háziorvosi rendelőket adtak át a Budapesti Szent Ferenc Kórházban.
Az Egészséges Budapest Program részeként jelentős fejlesztések zajlanak az Országos Onkológiai Intézetben. Most adták át az intézmény közel 630 millió forintból beszerzett, új informatikai...
Korszerű és tágas termekben, lebilincselően szép környezetben kezdhetik meg a tanévet a Zugligeti Általános Iskola felső tagozatos diákjai: az egykori Fácán vendéglő védett épületének...
Méltán örvend nagy népszerűségnek a családok körben is a MOM Sport uszodája, ahol kiemelt figyelmet kapnak a gyerekbarát megoldások. A nyári felújítások során is erre fókuszáltak: elkészült a...
A nyári szünet után szeptember 9-én újra kinyit a Fonó Budai Zeneház. Ebben az évadban is autentikus népzenei és táncos programok, új sorozatok, minifesztiválok várják a közönséget a Sztregova utcai...
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kiemelt fontosságúnak tekinti a közlekedés biztonságát. A gyermekek iskolakezdési veszélyeztetettségének csökkentése érdekében Óbuda-Békásmegyer...
Manna Matiné címmel 2017-ben kortárs bábszínházi sorozat indult a B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Manna Produkció együttműködésében. A harmadik alkalommal ősztől útjára induló projekt nemcsak a...
Szeptember 6-án nagyszabású utcabállal nyitja a Hadik Kávéház az őszi szezont, az ingyenes koncerten az Ivan and the Parasol lép fel. A Hadik Irodalmi Brunch hétvégi eseményeire ősszel is neves...
Újbuda környezetének védelméért elismerő címet kapott nemrég az önkormányzattól Kremnicsán János, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa. A Sas-hegyi Látogatóközpont általa vezetett...
A II. Kerületi Önkormányzat célul tűzte ki közterületeinek és közösségi tereinek fejlesztését a belső kerületrészekben.
Idén is megrendezi a Magyar Nyelv és Könyv Ünnepét a Budavári Önkormányzat a Szentháromság téren. A könyvkiadók bemutatkozása mellett számos kulturális program várja az olvasóközönséget szeptember...
A Budavári Önkormányzat egy zéró emissziós elektromos buszt adományozott a Budapesti Szent Ferenc Kórháznak. Ez az önkormányzati támogatás tovább segíti azt az együttműködést, ami a kerület és a...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó