Soroksáron fog felépülni az újabb hazai IKEA - hangzott el a lakberendezési áruházlánc sajtótájékoztatóján.

Izgalmas részleteket árult el magyarországi terveiről az IKEA keddi sajtótájékoztatóján. A legfontosabb, hogy kiderült, a XXIII. kerületben, Soroksáron épülhet a világ legnagyobb lakberendezési láncának harmadik magyarországi áruháza. A másik nagy bejelentés szerint 2016-tól indulhat a házhozszállítással egybekötött online vásárlás hazánkban.

Tavaly is jól ment a svédeknek

Nemcsak az árbevétele nőtt a láncnak 2,49 százalékkal a tavalyi pénzügyi évben, hanem az előző évekhez képest mintegy 1 százalékkal többen is vásároltak az áruházakban Magyarországon. Az IKEA az elkövetkező időszakban is magasabb árbevételre és piaci részesedésre, valamint több vásárlóra számít hazánkban. Ez a gyakorlatban a tavalyi évben valójában kevesebb látogatót és több vásárlót jelentett: a menedzsment szerint ez azt mutatja, hogy a vásárlók visszatérnek és kedvelik az IKEA termékeit. A felmérések is ezt támasztják alá: az IKEA évről-évre méri vásárlói elégedettségét világszinten, és ezekben a kutatásokban a két magyarországi áruház legutóbb is az elsők között végzett. Tehát a megkérdezettek legnagyobb része szerint megérte elmenni az áruházba és a jövőben is szívesen térnének vissza.

Marek Feltl, az IKEA regionális ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ismét pozitív pénzügyi eredményeket tudtak felmutatni, és a zordabb gazdasági körülmények ellenére is folytatják a piaci növekedést. Terveik között a piaci részesedés növelése és több vásárló megszólítása is szerepel. Ezt támogatandó az árképzésre is odafigyelnek: egy százalékkal csökkenek idén is az árak Magyarországon. A jelenlegi 21,9 százalékos piaci részesedésüket öt éven belül 25 százalékra szeretnék emelni.

ikea

Az online webáruház eddig csak néhány országban érhető el, mert a vásárlói élményen alapuló vásárlás miatt halogatták-halogatják a többi országban a bevezetést. Árvai Eszter, a budaörsi IKEA áruház vezetője elmondta: 2016-tól hazánkban is tudunk majd online vásárolni bútorokat. A fejlesztések során figyelembe veszik a már meglévő webáruházak tapasztalatait, Árvai Eszter elsősorban az angliai példát emelte ki. A Pénzcentrum.hu kérdésére, hogy miért nem a szomszédos Ausztriában működő online bolt tapasztalatai a mérvadóak a fejlesztések során, azt a választ kaptuk, hogy természetesen minden ország webáruházával kapcsolatban vannak (összesen 10 országban lehet online vásárolni), így az osztrákkal is, hiszen az elhelyezkedésből, a vásárlói szokások hasonlóságából adódóan fontos tanulságokat lehet leszűrni, melyeket mindenképpen figyelembe vesznek a hazai fejlesztések során.

A harmadik hazai áruház tervezéséhez szükség hatástanulmányok kidolgozása jelenleg is folyik. Varga-Nagy Eszter, az IKEA Magyarország PR-felelőse elárulta, hogy a XXIII. kerületben, Soroksáron fog felépülni az újabb hazai lakberendezési áruház, ahol már a telket is megvették. Pontos időpontot azonban nem árult el a budaörsi áruház vezetője. Mivel továbbra is Budapest vonzáskörzetében maradnak (jelenleg Zuglóban és Budaörsön van egy-egy IKEA), az online webáruház 2016-os elindításával szeretnék majd kárpótolni a vidéki vásárlókat.

Nem csak az új áruház felépítése van tervben. Árvai Eszter elmondta, hogy a budaörsi IKEA is teljes mértékben megújul májustól egy 4 millió eurós beruházás keretében. A felső szintet teljesen átépítik, megduplázzák az étterem területét, valamint fejlesztik a gyermekmegőrzőt is. Az Örs vezér terén található pesti áruházat pedig 1,2 millió euróból újították fel a közelmúltban, így összesen a hazai beruházások értéke eléri az 5,2 millió eurót.

A Pénzcentrum.hu kérdésére Varga-Nagy Eszter azt nyilatkozta, hogy az energiatakarékosság és fenntarthatóság a hazai lakosság körében is kiemelt jelentőséggel bír. Ez nemcsak a felmérésekből derül ki, hanem az eladásokból is, legyen szó az új ledes villanykörtékről vagy a vízhasználatot csökkentő csapról. A hagyományos izzókról való áttérésben tanácsokkal és szemináriumokkal is segítik az áruházban, amellyel élni is szoktak a vásárlók.

(penzcentrum.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata „Soroksár Kiváló Mestere” kitüntető címet adományoz olyan helyi kisvállalkozóknak, szakembereknek, akik több évtizede közmegelégedésre,...
Lakossági bejelentés nyomán a Fővárosi Önkormányzat arról értesült, hogy ismeretlen tettesek „Budapest Főváros helyi önkormányzati adófizetési kapuja" címmel hamis internetes felületet hoztak létre,...
A Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete és a Csepeli Német Önkormányzat 32. alkalommal rendezte meg a német nemzetiségi műsoros estet és sváb bált az ÁMK tornacsarnokban szombaton.
Január 12-én befejeződött a kedvezményesen vásárolható lombgyűjtő zsákok árusítása. Ezeket a zsákokat utoljára január 14-én lehet kihelyezni.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2023. (XI. 28.). számú önkormányzati rendelete alapján bármely kispesti lakos, valamint a kerületben székhellyel,...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.