Gőzerővel zajlik hazájában az itthon is egyre népszerűbb amerikai futball rájátszása, de azt tudták, hogy a kerületében is több éve megvetette a lábát ez a sport? 

Biztos sokan hallották már hétvégénként a Rozsnyai úti Láng Vasas Sportpálya környékén, hogy dobokkal, dudákkal színezett rendezvény zajlik. Ezek bizony az amerikai foci szurkolói közönségéhez tartozó buzdításra használt és megengedett eszközök.

És azt tudta, hogy nem más mint a 2004-ben alapított, Magyarország egyik legrégibb és legsikeresebb amerikai foci csapata, a hatszoros magyar bajnok, Budapest Wolves hazai pályája és a klub székhelye van a XIII. kerületi, Rozsnyai úti pályán?

A Csapat történetében 2015 igazán sikeres év volt, melyet most számokban mutatunk be:

200 sportolót neveztek, 7 bajnokságban 5 különböző kategóriában, 44 mérkőzést játszottak, nem számolva a felkészülési mérkőzéseket. 1182 pontot szereztek és csak 744 pontot kaptak, több ezer kilométert utaztak a belföldi és külföldi mérkőzések helyszíneire.

Részt vettek a Magyar Válogatott létrehozásában, ők adták az edzői gárda nagy részét és a végleges keretbe is 26 Wolves játékos került be.

Ausztriában az U17-es Next Generation Kupán Magyarországot képviselve Ausztria U17-es válogatottja ellen is pályára léptek. Ebbe a keretbe 28 Wolves játékos került be, edzőik közül 5 fő képviselte a csapatot.

Történelmet írtak azzal is, hogy U17-es fiúk között Magyarországon először kaptak szövetségi engedélyt arra, hogy egy lány - Angi Alexandra - játszhasson hivatalos engedéllyel a bajnokságban.

Sikerült létrehozniuk  egy újabb szakosztályt is, 2015-től már kézilabdában is Hajrá Farkasok!

2015-ös eredményeik: 

Magyar bajnok

HFL II. helyezés

AFBÖ (osztrák) Divizió II Bajnok 

U15 Flag kupa II. helyezés

AFBÖ Ladies III. helyezés 

U17 kupa II. helyezés    

U19 Magyar bajnok 

Társadalmi felelősségvállalásaik:

A Budapest Wolves képviseli a magyarországi amerikai futball élvonalát, ezért kiemelten fontos számukra az utánpótlás. 

Rendszeres vendégei iskoláknak ahol rendhagyó tornaórák keretében népszerűsítik a sportágat, többször megjelentek a Nagy Sportágválasztón, valamint ők képviselték az amerikai focit a Winners Day-en isUtánpótlás nevelési elveik megmutatkoznak az eredményeikben is.

Kiemelten fontos számukra az egészségmegőrzés, ezért támogattak a Pink October kezdeményezést és a Movember kampányt is. Mindkettő a rák megelőzésére és szűrésére hívja fel a figyelmet. 

Újabb mérföldkő: a Wolves felnőtt férfi csapata a 2016-os szezonban nem csak idehaza és Ausztriában versenyez, hanem az IFAF Europe szervezésében lebonyolított Európai Bajnokok Ligája sorozatban is. 

A Farkasok bizakodva várják az új megmérettetést és szeretettel várják olyan tapasztalt és kezdő játékosok jelentkezését, akik rész szeretnének venni a BL-ben, az Osztrák első osztályban és természetesen a Magyar Bajnoki cím megőrzésében. 

2015. február 13-án, 15.00 és 18.00 között egy próbaedzés, azaz Try Out keretében sok szeretettel várják azokat a felnőtteket és gyerekeket, fiúkat és lányokat, akik szívesen kipróbálnák ezt a kemény, de nemes sportot. További információk internetes elérhetőségeiken:

http://wolves.hu/

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...
Átadták a megújult Sió-zsilipet kedden, az újjáépített Sió-zsilip közösségi térré alakított, parkosított egykori üzemi területe szerdától nyitva áll a közönség előtt.
A tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló program, amelyre hétfőtől lehet jelentkezni – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)...

A címlapról

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik...
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.