Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

72 éve már, hogy december 10-én az emberi jogok világnapját ünnepeljük.

Ha lehetne ranglistát összeállítani arról, hol szenvednek leginkább csorbát ezek az alapjogok, a mentális egészségügy alighanem előkelő helyezést érne el rajta. A pszichiátriai intézetekben kezelt emberek alapvető jogait még ma is gyakran tépázzák kényszerítéssel, méltatlan bánásmóddal, kényszerű elzárással – és a járványhelyzet okozta felfordulás közepette a helyzet csak még rosszabb: ha ezekben a napokban kényszerrel kerül valaki a pszichiátriára, szinte esélye sincs, hogy kiálljon a saját jogaiért, állítja egy jogvédő szervezet, amely 26 éve tárja fel a pszichiátriai jogsértéseket Magyarországon.

A 2020-as évről sok mindent elmondhatunk, de azt bizonyosan nem, hogy szokványosan telt. Bár erről viszonylag keveset hallottunk az idén, a világjárvány negatív hatásai nem kerülték el a mentális egészségügy területét sem. Az eleve kiszolgáltatott helyzetű ellátottak emberi jogai már nagyon régen nem voltak ennyire beárnyékolva.

„Senkit sem lehet önkényesen letartóztatni, őrizetbe venni vagy száműzni” –mondja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 9. cikke. Mégsincs szükség sokra, hogy valaki akarata ellenére a pszichiátrián találja magát – az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű emberjogi szervezet éppen a közelmúltban találkozott hasonló esettel. Telefonon kereste fel az alapítványt egy idős férfi: a mentők és a rendőrök éppen az otthonukban voltak, hogy feleségét akarata ellenére a pszichiátriára szállítsák. Mindez azért, mert a hölgy a fiával folytatott veszekedés során mérgében azt találta mondani, hogy “a vonat alá megy”. Bár ezt hirtelen felindulásból mondta, és egyáltalán nem gondolta komolyan, a karhatalommal kiérkező mentők mégsem hagytak neki választási lehetőséget: az idős hölgynek akarata ellenére be kellett mennie a pszichiátriára. A jogvédők az elmúlt évtizedek során számos hasonló esetet feltártak már, ahol a sértett sokkal rosszabbul járt, mint a hölgy, akit végül hazaengedtek a pszichiátriáról – a legtöbben nem ennyire szerencsések.

 10. cikk: Minden személynek teljesen egyenlő joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és kötelezettségei felől, másrészt minden ellene emelt bűnügyi vád megalapozottsága felől.

Bár erről a cikkről főleg büntetőjogi esetek juthatnak eszünkbe, bizony ide tartoznak a pszichiátriai kényszerbeszállítások áldozatai is. Az ő esetükben talán még kiélezettebb a helyzet, hiszen gyakran úgy ítélik őket szabadságuk elvesztésére, hogy semmilyen bűntettet nem követtek el.

Akit ugyanis akarata ellenére beszállítottak egy pszichiátriai osztályra, idén a szokottnál is rosszabb esélyekkel tudja érvényre juttatni jogait, mivel a beszállítástól számított 72 órán belül megtartandó bírói szemle (mely a beszállítás jogosságát és a kényszerkezelés szükségességét hivatott elbírálni) a korlátozások megjelenése óta már videóbeszélgetés formájában történik. Tehát a „beteget”, aki előfordulhat, hogy még sosem látott webkamerát, leültetik egy képernyő elé, melyen keresztül a bíró felteszi neki szokásos kérdéseit.

Függően attól, hogy az elmúlt három napban milyen körülmények között töltötte az idejét, illetve mennyi nyugtatót vagy egyéb pszichiátriai szert kapott, bizony egészen komoly kihívást jelenthet a számára, hogy meggyőzze a bírót: semmi keresnivalója nincs a “bolondokházában”. Ha pedig nem tud elég hatásos benyomást tenni a képernyőn megjelenő alaknak, akkor hetek-hónapok is eltelhetnek, mire visszakaphatja a szabadságát. Ami igazán kétségbeejtő, az a tájékoztatás hiánya, mivel a bírói meghallgatás alanyának rendszerint csak valami nagyon ködös elképzelése lehet arról, hogy mi is történik vele valójában, illetve mi a tétje ennek a meghallgatásnak.

Az emberi jogok szemszögéből tehát ez a gyakorlat látványosan messze esik az ideális képtől.
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány az emberi jogok világnapja alkalmából felhívja a figyelmet: egy társadalom állapotát hűen tükrözi az, hogyan bánik kiszolgáltatott tagjaival, így Magyarországon is sok még a teendő, hogy a pszichiátriákon történő visszaéléseket felszámoljuk és a kezeltek számára biztosítsuk az őket megillető alapvető jogokat.

 

A Budapest rovat további hírei

Müller Cecília úgy fogalmazott, "heroikus küzdelmet folytatunk a járvánnyal". Főleg az új mutánsok miatt a harmadik hullám "rendkívül erőteljesen zajlik", naponta egyre több fertőzöttet...
Egy nappal korábban 116 061 296 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 580 050, a gyógyultaké 65 581 301 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Egy nappal korábban 115 618 088 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 569 422, a gyógyultaké 65 383 259 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint...
Egy nappal korábban 115 174 302 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 559 473, a gyógyultaké 65 118 869 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Müller Cecília hozzátette: rendkívüli kihívást jelent a fertőzöttek számának csökkentése, ezért is lépnek életbe hétfőtől a kontaktusok számának csökkentését célzó korlátozások. Elmondta:...
A veszélyhelyzet miatti kormányzati intézkedések betartása, a fertőzések megelőzése érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatain a személyesen megjelenő ügyfeleket...
Megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Digitális Jólét Program (DJP) közös, állandó munkacsoportja, amelynek célja a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitális...
A katolikus templomokat továbbra sem zárják be, nyilvános istentiszteleteket is lehet tartani.
Orbán Viktor pénteki rádióinterjújának legfontosabb részeként a miniszterelnök közölte, hogy problémák vannak a tömeges oltással. A gond nem az oltóanyagokkal függ össze, hanem technikai kérdésekkel.
A vírus elleni háború utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk – fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban.

A címlapról

Hétfőtől várhatóan március 28-ig nem jár a fogaskerekű...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a MÁV-HÉV Zrt....
Megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Digitális...
A vírus elleni háború utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk –...
Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó...
Fuss, túrázz, evezz és bringázz a GeoGO több mint 600 virtuális...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.