Innovatív és egyben művészi arculatváltáson esett át tavaly nyáron a Városháza park, Budapest egyik legfrekventáltabb belvárosi köztere. Az idén is megépülő POP-UP parkban ezúttal a sport került előtérbe, hiszen több kihelyezett eszköz segítségével mozoghatunk a szabad levegőn éjjel-nappal. A park helyszíne lehet egy délelőtti megbeszélésnek vagy akár munka utáni szabadtéri edzésnek is, így nem csak lemerült telefonunkat, de magunkat is feltölthetjük a pálmafák árnyékában.
 
A Budapest Főváros Önkormányzata támogatásában megvalósuló POP-UP park nem a hagyományos értelemben vett közterületi modernizáció, hanem egy, immár második alkalommal visszatérő városfejlesztési kuriózum Budapest szívében.

A térátrendezés a nemzetközileg is ismert és elismert Hello Wood partnerségével történt, akik a korábbi munkáikhoz hasonlóan egyedülálló ötletekkel tervezték át a parkot. A BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft-vel karöltve kialakított színes rongyszőnyegeket idéző "hullámvonal" mottójú installációjuk, mozgalmas felületekkel egészíti ki és új közösségi funkciókkal tölti fel a tér meglévő elemeit, a fák lombjait bővítő árnyékoló vitorlák pedig tovább növelik a hűsölésre alkalmas területeket. A fociláz a parkot is elérte, így a helyet kapott a foci vb-re reflektáló lelátó installáció is. "A korábbi évhez képest, a visszajelzésekre reagálva jelentősen növeltük az ülő és árnyékoló felületet, amelyet még különleges növényvilággal és esti fényekkel egészítettünk ki" – emelte ki Ráday Dávid, a Hello Wood társalapítója.

„Biztos vagyok benne, hogy a budapestiek és a turisták nagy örömmel fogják használni a parkot, ami egy új budapesti attrakció a nyári időszakban. A POP-UP Park jó példája, hogy a jövő technológiai újításai, egyedi közterületi megoldások révén egy olyan városi tér alakítható ki, ami messze túlmutat önmagán és valódi közösségi teret hoz létre a Városháza előkertjeként, játszva a tér adta lehetőségekkel, formákkal és a fa egyedi megmunkálási megoldásaival. A Fővárosi Önkormányzat támogatásában megvalósuló POP-UP park nem hagyományos értelemben vett közterületi modernizáció, hanem egy ideiglenes városfejlesztési kuriózum" – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes.

Az idei év különlegességeként – utalva Budapest 2019-es Európa Sportfővárosa címére – a fókusz a sportoláson, a szabad levegőn való mozgáson van, erre igyekeztek felhívni a figyelmet a szervezők a különböző sporteszközök telepítésével. A szezonális újratervezésben az aktív kikapcsolódásra vágyók igényeit kielégítő teqball és ping-pong asztal idén is helyet kapott. A HardBodyHang jóvoltából kihelyezett street workout eszköz egy olyan tornapálya, melyet amatőr és profi sportolók egyaránt tudnak használni. A street workout reneszánszát élő mozgásforma, melynek népszerűsége épp az egyszerűségében rejlik. A városi környezet számára tervezett tornapálya bárki számára elérhetővé teszi a mozgást a szabad levegőn. A közösségi sport és az együttmozgás, valamint az ingyenes sportolási lehetőség a város szívében igazi kuriózum Budapest életében. A testmozgáson kívül az agyunkat is tornáztathatjuk a parkban, hiszen az építők több sakktáblát is kihelyeztek.

Kovács Katalin olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó harminc éves sportmúlttal a háta mögött a sportolás fontosságára hívta fel a figyelmet beszédében, és kiemelte, hogy minden sportszerető ember csak örülhet egy ilyen parknak a város szívében, ami lehetővé teszi a mindennapi mozgást. „Kalandra fel, sportoljunk rendszeresen, és éljük át azt, amit a sportolás ad nekünk; testnek, léleknek és az egészségünknek egyaránt" – zárta köszöntőjét minden idők legeredményesebb női kajakozója.

Különlegessége még a parknak egy magyar startup, a Platio által fejlesztett speciális járható napelem. Segítségével a parkban pihenők 100% helyben termelt zöld energiával tölthetik fel mobiltelefonjaikat, laptopjaikat. A technológia emellett kerti térkőként otthonokban is alkalmazható mint egyedi napelemes rendszer.

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.