A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elindítja az első átfogó, Budapest központú külföldi kampányát, a május 15-én induló és júliusig tartó nemzetközi kampányban online, print és televíziós felületeken hirdetnek majd a legfontosabb küldőpiacokon - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Hozzátette: Magyarország kormánya, a fővárossal együttműködve a következő négy évben kiemelten foglalkozik Budapest turizmusával. A főváros új turisztikai arculatához kulcsfontosságúnak nevezte, hogy Budapestnek olyan turisztikai márkát alkossanak, amely keretrendszert biztosít a következő évek nemzetközi kampányaihoz.

A kampánnyal a fő cél, hogy kiemeljék a főváros helyszíneit és programlehetőségeit, amelyek vonzóak a minőségi élményekre nyitott, motivált és magas turisztikai költésű látogatók számára - fejtette ki, hangsúlyozva: szeretnék elérni, hogy Budapest top európai főváros legyen, megelőzve Prágát és elérve Bécset. Azaz, ha valaki Európába vagy Európában utazik, ne legyen kérdés, hogy nem csak Londont, nem csak Párizst, hanem Budapestet is látnia kell.

Ismertetése szerint a megújuló Budapest turisztikai arculat a Budapest Európa fűszere - "Spice of Europe" - koncepcióra épül, ami kifejezi, hogy az ide érkező vendég megtalál mindent, ami egy klasszikus, európai fővárosra jellemző: így a történelmi örökséget, a színes kulturális kínálatot, az első osztályú gasztronómiát, és virágzó divatot.

A Spice of Europe kampány részeként új turisztikai logót alkottak, új weboldalt és kreatív tartalmakat készítettek, valamint megszületett egy új imázsfilm, amely bemutatja Budapestet, és a főváros metaforikus fűszerességét. Bemutatja azt, hogy a város bejárható, sokféle élményt kínál. A filmben egy fiatal pár visz át Budapesten, akik magyar divattervezők ruháit viselik - fejtette ki. A rendelkezésre álló összeg 65 százalékát online megjelenésre fordítják, 25 százalékát televíziós megjelenésre, kisebb részét pedig nyomatott hirdetésekre. Guller Zoltán közölte: a kampányban az elsőszámú globális médiapartnerük a CNN lesz, 816 alkalommal fogják sugározni az imázsfilmet a CNN televíziós csatornáin az észak-amerikai, európai régióban, mintegy 205 millió háztartásba eljutva.

A kampány médiabüdzséjének közel 20 százalékát különböző légitársaságok kommunikációs felületeire fordítják. Megjelennek az Iberia, a Ryanair, a British Airways, a Lufthansa, a WizzAir, az American Airlines és a United Airlines fedélzetén. A médiabüdzsé másik jelentős részét, nagyjából 20 százalékát meghatározó utazási és életstílus magazinokban elhelyezett hirdetésekre fordítják, és hirdetnek a Google-n, a YouTube-on és az Instagramon is. A hirdetések Budapest legfontosabb küldőpiacain, közöttük Németországban, az Amerikai Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Franciaországban, és Olaszországban jelennek meg. Közösségi média és online felületeken lesznek még hirdetések Kanadában, Írországban, Ausztriában, és Svájcban is.

A kampány kreatív tervezése és gyártása, amely magába foglalja egyebek mellett a fotózást, forgatást, a nemzetközi jogdíjakat, a honlap fejlesztést, bruttó 235 millió forint, a nemzetközi médiavásárlásra pedig bruttó 1,3 milliárd forintot fordítanak az első ütemben. Hangsúlyozta, a kedden induló Spice of Europe nemzetközi kampány az első állomás, ami ősszel egy kulturális, télen pedig a téli Budapestet bemutató változattal fog folytatódni. A nemzetközi kampánnyal párhuzamosan két másik kommunikációs kampányt is indít az MTÜ: elindul a tavaszi-nyári forgalomélénkítő belföldi kampány, a harmadik kampány pedig a régióban népszerűsíti majd Magyarország vidéki desztinációit - mondta el Guller Zoltán az MTI kérdésére.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes aláhúzta: Budapest nélkül nincs magyar turizmus. A főváros, a kormány, és a szakma egyaránt azon dolgozik, hogy Budapest egyre jobb hely legyen a budapestieknek, a magyaroknak, és a külföldieknek is. Hozzátette: 2010 óta másfélszeresére nőtt a fővárosba érkezők száma, a tavalyi rekordév volt, és ez várhatóan idén folytatódik.

Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke kiemelte: míg a hazai szobakapacitás 35 százaléka - közel 20 ezer szoba - van a fővárosban, addig a külföldi vendégéjszakák 70 százaléka. A szobakapacitás a fővárosban a következő két évben több mint 10 százalékkal

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.