Átadták a csillaghegyi strandfürdő új fürdőegységét szerdán; a 3,9 milliárd forintos fővárosi beruházás során egy több mint 7800 négyzetméter területű fedett, 12 új medencének helyet adó fürdőépülettel bővült a III. kerületi strand, amely ezentúl Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő néven üzemel tovább.

Tarlós István főpolgármester a megnyitó ünnepségen kijelentette: a csillaghegyi strandfürdő Budapest egyik legrégebbi, legnagyobb területű és mindig az egyik legszebb strandja volt, most pedig már elmondható, hogy az egyik legkorszerűbb is. A főváros új attrakciója illeszkedik Budapest hosszú távú elképzeléseihez, része annak a fejlesztési tervnek, amelynek célja, hogy a ma még idényjellegű strandok egész évben üzemeljenek - mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy a 3,9 milliárd forintos beruházás finanszírozója a fővárosi önkormányzat és cége, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.

Tarlós István elmondta, a csillaghegyi strandfürdőből a 1920-as évek elejére minden kényelmet kielégítő, akkor modern intézményt varázsoltak itt, a Róka-hegy oldalában, több mint 90 ezer négyzetméteren. Itt hozták létre az ország első hullámfürdőjét - amely 1946-ig üzemelt - és csak ezt követte a Gellért és a Palatinus. Szórakozóhelyeinek sokféleségével, kedvező fekvése folytán egészséges levegőjével bármelyik korabeli külföldi strandfürdővel felvette a versenyt.

A főpolgármester azt mondta: ismét olyan beruházással gazdagodott Csillaghegy, Óbuda és Budapest egyaránt, amely "emeli a környék hozzáadott értékét, hozzájárul az itt lakók és az idelátogatók színvonalas, szórakoztató, egészségtudatos életéhez". A főváros ismét képes volt adni valamit a városlakóknak, ami komfortérzetüket, lehetőségeiket a szabadidő eltöltésére jelentősen javítja - tette hozzá.

Tarlós István úgy fogalmazott, "a korábban egyesek által bezárásra szánt fürdő a fővárosi önkormányzat és a BGYH akaratából, a több mint egy éve tartó korszerűsítési és bővítési munkálatok után mára nem csupán megmenekült az enyészettől, de egy új, 21. századi jelentéstartalommal újjászületett".

A 7800 négyzetméter területű fedett fürdőépület és az ezt körülvevő természeti környezet egy területen tartalmaz minden fontos elemet, ami a fürdőélményhez és a kikapcsolódáshoz szükséges. A meglévő háromhoz ma már vagy tucatnyi különböző funkciójú új medence társul - mondta, hozzátéve, hogy a több mint 6000 négyzetméteres vendégtérben a sportolókat és az úszásoktatásra jelentkezőket egy 25x33 méteres, rövid pályás versenyek rendezésére is alkalmas medence és egy 10x12 méteres tanmedence, finn- és infraszauna szolgálja ki. A versenymedence vízilabda-mérkőzések rendezésére is képes, és kisszámú néző befogadása is lehetséges egy kulturált lelátón - fűzte hozzá.

A wellness-részlegben élménymedencéket, pihenő- és masszázshelyeket alakítottak ki, "gyermekparadicsom" és szaunavilág is látogatható. A csúszdapark mellett a különleges építészeti megoldásokat tartalmazó panorámás élménymedence is megvalósult. A parkban játszóterek, napozóteraszok állnak a látogatók rendelkezésére, valamint panorámamedence, étterem, söröző, de "csendes szektorok" is vannak.

Egyidejűleg hatszáznál is több ember fürödhet a megújult strandon, amely napi szinten csaknem 1500 látogatót képes fogadni. A területen mozgássérült- és buszparkolót is magában foglaló 120 férőhelyes parkoló létesült.

Szőke László, a BGYH vezérigazgatója emlékeztetett: 21 hónappal ezelőtt 2017. január 26-án az új fürdőegység alapkövét. Az épületben mintegy 8000 négyzetméternyi fedett fürdőt építették, és így ez Budapest negyedik legnagyobb fürdője lett. A fürdő hat szintből áll, és épült tizenkét új medence, két csúszda is, valamint a már elkészült parkoló mellett kialakítanak még egy 110 férőhelyes parkolót - közölte. Szőke László kitért arra is, hogy a fürdőbe került egy Barcsay Jenő által készített mozaik, amely a lebontott újpesti fürdőből került át.

MTI

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.