Átadták az Év Befektetője díjakat, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismeréseit nyolc vállalat kapta meg a 2017-ben megvalósított kiemelkedő fejlesztésért.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a díjátadó gálán kiemelte, hogy 2017-ben a magyar gazdaság minden külgazdasági rekordot megdöntött a 2015-ben és a 2016-ban elért ugyancsak rekordteljesítmény után.

   

A külgazdasági miniszter hangsúlyozta, a befektetés-ösztönző rendszeren keresztül minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2017-ben, tavaly a HIPA közreműködésével 96 beruházás révén 3,5 milliárd eurót hoztak a befektetők Magyarországra, amely több mint 17 ezer munkahelyet jelent.

A miniszter kitért arra, hogy a tavalyi 96 beruházásból 36 befektetés az autóiparba érkezett, a magyar autóipar termelési értéke 8 ezer milliárd forint fölé emelkedett.
A külgazdasági miniszter jelezte, hogy a magyar export is minden idők legmagasabb értékét érte el tavaly, a végleges adatok alapján meghaladhatja a 100 milliárd eurót.
   

Szijjártó Péter szerint a múlt évben bebizonyosodott, hogy lehet az ország versenyképességét növelni fizetésemelés mellett is.
Ésik Róbert, HIPA elnöke ismertette, hogy az Év Befektetője elismeréssel minden évben a legkiemelkedőbb befektetőket, a legszebb projekteket díjazzák.
Az ügynökség az elmúlt négy évben 300 befektetést indított útjára, 10 milliárd eurónyi működő tőkét hozott Magyarországra, ezáltal 58 ezer munkahelyet hozott, hoz létre a következő időszakban - mondta el a HIPA elnöke.
A befektetési ügynökség tavaly a Made in Hungary mellett az Invented in Hungary irányába mozdult, azokat a lehetőséget keresik, amely magas hozzáadott értékű új munkahelyeket, magas technológiai színvonalat jelent - hnagsúlyozta Ésik Róbert.


Az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása elismerést kapta a Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft., amely folyamatosan bővíti magyarországi tevékenységét. A német konszern budapesti fejlesztőközpontja és győri futóműgyára után 2018-ban két újabb egységében is megindulhat a termelés: Jászfényszarun kormányrendszerek és hengerfejekbe integrált vezérműtengelyek, míg Debrecenben rugók és stabilizátorok készülnek majd.


Az év legnagyobb volumenű bővítéséért a Mol Petrolkémiai Zrt. kapott elismerést. A Mol-csoport az eddigi legnagyobb magyarországi beruházását hajtja végre, a vállalat petrolkémia üzletága mintegy 1 milliárd euró értékben épít komplex vegyipari üzemet Tiszaújvárosban.


Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata a ZF Hungária Kft volt. A világ egyik legjelentősebb járműipari beszállítója, a német ZF közel 100 millió euró értékben bővíti egri egységét, amelynek eredményeként 770 új munkahely jön létre. A ZF hajtástechnikai rendszerekkel foglalkozó egysége, a Car Powertrain Technology - Személygépjármű divízió bővül Egerben. A jelenleg 1000 fős vállalat a beruházással dolgozói létszámát majdnem megduplázza 2019-ig.


Az év kiválósági központ beruházása ismerést a BlackRock Hungary Kft. kapta. A világ legnagyobb pénzügyi alapkezelője Budapestet választotta legújabb nemzetközi technológiai és innovációs központjának helyszínéül. A BlackRock törekedett arra, hogy külföldön dolgozó magyar szakembereket vonzzon Budapestre. A magyar egység 260 fős létszámával alig egy év alatt a BlackRock hálózatának fontos részévé fejlődött.


Az év K+F beruházója lett az Itron Labs Kft. Az Itron Inc. leányvállalatai, az Itron Labs Kft. és a Ganz Mérőgyár Budapestet választották K+F és szoftverfejlesztő kiválósági központjuk helyszínéül, ahol energetikai, vízügyi és smart city megoldásokat fejlesztenek. Az amerikai vállalat 2 milliárd forintos, 100 magas hozzáadott értékű munkahelyet létrehozó budapesti beruházása az első a sorban, amely az átalakított egyedi kormánydöntés (EKD) rendszernek köszönhetően Budapesten is nyújtható K+F támogatással valósul meg.


Az év ipari parkja a Zalaegerszegi Tudományos és Technológiai Park. A két év múlva elkészülő járműipari tesztpályának is otthont adó zalaegerszegi ipari park az országban elsőként nyert Tudományos és Technológiai Park címet. A további fejlesztéseket, beruházásokat segíti elő az ipari park közelében megvalósuló intermodális, kikötői és vasúti kapcsolattal rendelkező konténer terminál.


Az év magyar beszállítója a Pata József Gépipari Kft. A fajszi cég a Suzuki egyik legnagyobb hazai partnere az esztergomi gyár 1992-es indulása óta. Az egykori családi vállalkozás már több mint 26 ezer négyzetméteren, több mint száz embert foglalkoztat. 150 féle préselt, hegesztett, felületkezelt alkatrészt gyártanak az autóipar számára, a Suzuki mellett az Opel és a Ford részére is szállítanak.


Az elmúlt 25 év beruházója különdíjat az Audi Hungaria Zrt. kapta. A vállalat 1993-as alapítása óta az Audi több mint 8 milliárd eurót meghaladó beruházásával Magyarország legnagyobb külföldi beruházójává, legnagyobb gyártó vállalatává és az egyik legnagyobb exportőrévé, a magyar beszállítói piac kiemelkedő integrátorává fejlődött. Motorgyártó kapacitása évi 2 millió darab.

 

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.