A Foss Marai Olaszország egyik legmeghatározóbb borászataként kiemelt hangsúlyt fektet partneri kapcsolataira, cégfilozófiájuk alapja, hogy olyan vállalkozásokkal működnek együtt, akik azonos értékrendet képviselnek. Ezen gondolkodásmód mellett választotta a Proseccojáról híres cég magyarországi partnerének és forgalmazójának a Winestore Kft-t.

A családi vállalkozásként működő borászat napjainkban 2 millió palack habzóbort forgalmaz éves szinten, ennek 80%-át Olaszországban, a többit főként Európában, és Dél-Amerikában értékesíti. A termelésük felét a prosecco adja, a másik felét egyéb habzó borok alkotják. De nem volt ez mindig így. A család korábban a borászat mellett főként dizájn termékek előállításával foglalkozott, farmereket gyártott a Diesel számára. A gyerekek – akik napjainkban a Foss Marai vezetői – a legjobb egyetemeken tanulták ki a borász szakma csínját-bínját, és ezt követően 1986-ban alapították meg az azóta világhírűvé vált Foss Marai márkát. Ám a dizánj továbbra is nagy szerepet kapott a cég életében, és ez nem csak a termékeik külső megjelenésében mutatkozik meg, a Foss Marai minden olyan olaszországi rendezvény elengedhetetlen alkotóeleme, ahol az új trendek megjelennek, ahol a fókusz a formatervezésen van.

A Foss Marai egyik cégfilozófiája, hogy lassan, kis lépésekben haladjunk a kitűzött cél felé. Olyan partnerekkel alakítunk ki szorosabb partneri kapcsolatot, akik hasonlóan gondolkodnak, és azonos értékeket képviselnek, mint mi. Így találkoztunk a Winestore Kft. tulajdonosaival, akikkel az azonos gondolkodás mentén nagyon jól értjük egymást, és ugyanazon az úton haladunk. – mondja Marinela Vasilica Ardelean, a Foss Marai képviselője.

A magyarországi piacot kiemelten fontosnak tartja, mely folyamatosan fejlődik, és ahol dinamikusan növekszik a Foss Marai prosecco-k eladása is, a nem túl kedvező gazdasági környezet hatásai ellenére is. A tradícionális és nagyon jó minőségű gasztronómiának, valamint a kiváló boroknak köszönhető, hogy értékelni tudja a hazai közönség a Foss Marai termékeit. Az Olaszországban top 3-ba tartozó, a prosecco-k „Porschéje-ként” emlegetett Foss Marai első alkalommal adta át hazánkban a megtisztelő Nagyköveti címet, melyet a cégcsoportba tartozó (Leroy Co.) TG Italiano étterem nyert el, mint a borászat kiemelt partnere.

A TG Italiano és a Winestore Kft. a megbízható partnerség mellett azt a színvonalat és minőséget képviseli, amit cégünk és boraink, mindennapi munkánk. Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarországon is piacot tudtunk teremteni, és arra törekszünk, hogy továbbra is kiváló minőségű termékekkel szolgáljuk ki a nagyközönséget.- teszi hozzá a borkritikus.

 

A Budapest rovat további hírei

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...
A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett.

A címlapról

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.