Egységes és hatékony lesz a főváros és Pest megye egészségügyi rendszere az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a Szent János Kórházban tartott sajtótájékoztatón.

Balog Zoltán bejelentette, hogy a Szent János Kórház idén 2,5 milliárd, jövőre pedig 2 milliárd forintot kap fejlesztésre az Egészséges Budapest Program keretében.

A miniszter kiemelte, a főváros és Pest megye intézményhálózata több mint négymillió ember egészségügyi ellátását végzi, ezért a kormány úgy döntött, hogy ebben a térségben egy olyan koncentrált fejlesztésre van szükség, amely kiterjed az infrastruktúrára és az eszközállomány megújítására is.

Mint fogalmazott, az Egészséges Budapest Program koncepciójáról kialakult konszenzust meg kell őrizni, és már az idén 40 milliárd forintot fordítanak a központi régió kórházi fejlesztéseire.

Balog Zoltán jelezte, a 2010 előtti szocialista kormányok "öröksége" még itt maradt, hiszen 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, amelynek elsősorban Budapest volt a kárvallottja.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy 2010 óta folyamatosan növelték a képalkotó berendezések számát: míg MR-berendezésből 2010-ben 30 volt, addig mára 65 készülék van, a CT-műszerek száma pedig 73-ról 104-re nőtt az elmúlt években.

Megjegyezte, hogy a Szent János Kórház egyéb fejlesztései mellett egy új MR-t is be tud üzemelni majd az intézmény.

Emellett - mondta - 200 millió forintból elindul a kórházban a fűtéskorszerűsítés is, és 458 millió forintot kap az intézmény a tervezésre, hogy a központi sterilizáló, a laboratórium, a gyógyszertár, valamint a közép-budai felnőtt társkórház és gyermekközpont kialakítását megtervezze, amelyhez a költségeket később rendelik hozzá.

Tervezik a nővérszálló felújítását is, és összesen 13 épület energetikai fejlesztése valósul meg - tette hozzá Balog Zoltán.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, a Kútvölgyi úti szakrendelő fejlesztésére 9,3 milliárd forintot fordít 2020-ig a kormány. Elkezdik a diagnosztikai és a terápiás eszközök, a bútorzat cseréjét és egy beteghívó rendszert építenek ki. Ebből a forrásból az építészeti munkálatokra több mint 7 milliárd, orvostechnikai és informatikai eszközökre 2,3 milliárd forintot terveztek - tette hozzá.

A program során több mint 12 ezer négyzetméternyi terület és hetven rendelőhelyiség újul meg - mondta Gulyás Gergely.

A kormánypárti politikus jelezte, hogy az előző uniós ciklusban a központi régió nem részesült a fejlesztési forrásokból, azonban az EBP egy olyan jó kompromisszum, ami mindenki számára elfogadható.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter - aki a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője - arról beszélt, az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló fejlesztések azt a célt szolgálják, hogy minél gyorsabban, könnyebben lehessen az egészségügyi szolgáltatásokhoz hozzájutni.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy 2010 óta olyan fejlesztéseket tudtak megvalósítani az egészségügyben, amelyekre már régóta vártak az emberek, és ez a mostani fejlesztés is európai léptékű lesz.

Kiemelte, hogy az elkövetkező három évben 70 milliárd forint jut Budapest és Pest megye egészségügyi fejlesztésére.

A nemzetgazdasági miniszter utalt arra, hogy a Szent János Kórházzal együtt szintén fejlesztés indul a Szent Margit Kórházban, a Budai Irgalmasrendi Kórházban, valamint az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás
Intézetben is.

Varga Mihály szerint ezek a beruházások már az idei évtől javítani fogják az itt élők egészségügyi ellátását, és mindenkinek jogos igénye, hogy ez az ellátás folyamatosan megújuló színvonalú legyen.

 

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.