Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint el kellene gondolkodni azon a felvetésen, hogy megfosszák státuszától azt a képviselőt, aki visszatérően megakadályozza az Országgyűlés működését. Az önkormányzati törvény lehetővé teszi a polgármesterek visszahívását.

Száz nap szünet és az önkormányzati választások után várható volt, hogy mozgalmasan indul az Országgyűlés őszi ülésszaka, amely azonban újabb botrányos ellenzéki akciót hozott – fejtette ki ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Szemtől Szembe című adásában.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hétfőn napirend előtt megzavarta a kormányfő beszédét. A képviselő táblákat tartott a pulpituson beszélő Orbán Viktor elé. Azokon a többi között olyan üzenetek voltak olvashatók, mint „Stop propaganda, Stop korrupció”. Később, már helyét elfoglalva egy obszcén feliratú táblát mutatott fel.

Lomnici Zoltán kifejtette: a Parlamentben történt események felvetik annak a kérdését, hogy meg lehet-e fosztani egy választott tisztségviselőt két választás között jogosultságaitól,

státuszától. Úgy vélte, komoly társadalmi támogatottságot élvezne, ha a lehető legsúlyosabb büntetést alkalmazná Kövér László házelnök Hadházy Ákossal szemben. A Századvég jogi szakértője szerint, amennyiben önkormányzati képviselőket el lehet mozdítani peres eljárással posztjukról, akkor el lehet gondolkodni hasonló jogi eszközről az országgyűlési képviselők esetében.

„Megfontolandó, hogy ha valaki visszatérően megakadályozza az Országgyűlés rendes működését és politikai haszonszerzésre használja, meg lehessen tisztségétől fosztani” – fogalmazott.

Lomnici Dömötör Csaba felszólalását idézte. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a kormánytöbbség a higgadt munkára, az ország fejlesztésére koncentrál majd. A családvédelem, a határvédelem, a Magyar Falu program és a Modern Városok Programjának továbbvitele kerül a kormányzás középpontjába. Az alkotmányjogász szerint az Európai Unióban is komoly harcokra várnak a kormányra. A tervek szerint a 2021-2027-es uniós keretköltségvetésben forrásokat vonnának el a bevándorlásellenes tagállamoktól, míg „álcivil szervezetek” több százmillió eurót kaphatnak – mondta.

Az adás másik vendége, Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója elmondta, hogy a hétfői ellenzéki akció még a korábbi ellenzéki obstrukciós akcióknál is méltatlanabb volt stílusát tekintve.

Az ellenzéki képviselők az önkormányzati választások után azt gondolhatják, felhatalmazást kaptak arra, hogy a Parlamentben belül, vagy az önkormányzatokon belül politikai háborút indítsanak a kormánnyal szemben. A Médianéző Központ igazgatója szerint a kormánynak két válaszlehetősége van: vagy felveszi a kesztyűt és válaszol a provokációkra, vagy együttműködik mindenkivel, aki erre hajlandó. „Orbán Viktor beszédében kvázi békejobbot nyújt az ellenzéki pártoknak” – fogalmazott. Úgy látja, disszonancia áll fenn az ellenzéki pártok vezetése és a nyugodt politizálásra felesküdő kormány között.

Boros Bánk Levente az önkormányzati választásokat felidézve elmondta, hogy érdekes bizonyítéka  a demokráciának a korábban adócsalással elítélt Czeglédy Csaba beválasztása a szombathelyi önkormányzatba. 

„Ezért visszás és álságos az ellenzék megközelítése, amely a sajtószabadság és demokrácia hiányosságairól beszélt korábban” – vélte.

„Az ellenzéknek ez a narratívája inkább nevetségessé teszi őket” – fogalmazott.

Az ellenzéki versengést firtató kérdésre Ifj. Lomnici Zoltán úgy válaszolt, hogy a DK és a Momentum lehet tényező a következő időszakban az ellenzéki térfélen, de az ellenzéki összefogást sem lehet leírni. „A fővárosban kicsiben megmutatkozik, hogyan működik majd az ellenzéki koalíció. Az már most látható, hogy a Jobbikot és az LMP-t félreállították, Gyurcsány Ferenc és az ő emberei jönnek vissza” – tette hozzá.

Forrás: hirado.hu

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.