Az Európai Bizottság júliusi döntésével a 3-as metró felújításának a befejezése most már biztosítottnak látszik - mondta a Budapestinfón Tarlós István. A főpolgármester beszélt arról, hogy várhatóan megkapják azt a 6 milliárd forintot a kormánytól, amely a Lánchíd felújításához szükséges. Az átkelő forgalmi és szerkezeti okok miatt nem lesz gyalogoshíd. A Főváros azt javasolja, a Margitszigethez épüljön gyalogoshíd Budáról és Pestről.

 

Az Európai Bizottság júliusi döntésével mintegy 557 millió euróban, nagyjából 180 milliárd forintban határozta meg az M3-as metró felújítása nagyprojekt összes elszámolható költségét, ami jó hír, kedvezőbb a döntés, mint amire számítottam – mondta a Budapestinfón, szokásos pénteki sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester. Hozzátette: a beruházásról szóló támogatási szerződés jelenleg 137,5 milliárd forintot tartalmaz, a nem elszámolható költségek mintegy 5 milliárd forintot, a teljes akadálymentesítés költségei 5,6 milliárd forintot tesznek ki. A főpolgármester ezért azt fogja javasolni a kormánynak, hogy az EU-források biztosítsák az elszámolható költségek 85%-ának fedezetét, mintegy 149 milliárd forintot, a fennmaradó költségeket pedig a kabinet és az önkormányzat közösen biztosítsa. Optimisták lehetünk, a 3-as metró felújításának a befejezése most már biztosítottnak látszik – jelentette ki.

A Főváros pozitív visszajelzést kapott arról, hogy a Lánchíd felújítására meg fogja kapni azt a körülbelül 6 milliárd forintot, ami a teljes projekthez szükséges – közölte Tarlós István. Emlékeztetett rá, hogy a beruházás korábbi, több részre bontása nem műszaki, hanem anyagi okból merült fel. Kitért rá, hogy a szakma véleménye alapján nem lehet gyalogoshíddá alakítani a Lánchidat, hiába van turisztikai szempontból erre a legalkalmasabb helyen. Ennek egyrészt forgalmi okai vannak, hiszen a híd közvetlen kapcsolatot jelent a Vár és a Belváros között, és fontos buszvonalak járnak rajta. Másrészt a híd rácsos szerkezete miatt a keskeny járdákkal rendelkező átkelő kocsipályája gyalogos célokra nem alakítható ki, ahhoz azt meg kellene emelni, viszont ehhez nincs elég teherbírási tartaléka a hídnak. A főpolgármester hozzátette: lenne értelme Budapesten gyaloghidat építeni, korábban több helyszín is felmerült (a lágymányosi campus és a Haller utca között; a Várkert Bazár és a Vigadó tér között; a Batthyány tér és a Kossuth tér között), a Főváros azt javasolja a kormánynak, hogy a Margitszigethez épüljenek gyalogoshidak, Budáról a Szépvölgyi út, Pestről pedig a Dráva utca vonalában.

Tarlós István hangsúlyozta: a Lánchíd felújítása halaszthatatlan. Ezt támasztja alá az is, hogy szakvélemények szerint az átkelő budai oldalon, a szélső pilléren, a gyalogosjárda alatt az egyik több száz kilós, öntöttvas díszkonzolja leszakadóban volt. Hangsúlyozta, hogy megtették a szükséges intézkedéseket a balesetveszély elhárítására, stabilizálják a szerkezetet, a hajóforgalmat pedig az érintett területről azonnal ki fogják tiltani, így súlyos balesetre nem kell számítani.

A főpolgármester elmondta, hogy a Római-part árvízvédelmének a feltételei javulni fognak a pünkösdfürdői töltésmagasítással, valamint az Aranyhegyi-árok védelmével és a Barát-patak torkolati műtárgyának a megépítésével. A Dunával párhuzamos védműszakaszt érintően várhatóan rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés augusztus végén, mert biztosítani kell várhatóan 150-200 millió forintos többletköltséget a beruházáshoz, a tervek módosítása miatt.

Az esetleges újraindulásával kapcsolatos kérdésekre válaszolva Tarlós István úgy fogalmazott: ez ügyben lesz még egy találkozója a miniszterelnökkel, „valószínűségekről lehet addig beszélni, de kategorikus megfogalmazásokat nem akarok tenni”. „Nem nagyon kapaszkodom egy újabb ciklus felé, nem hajlok arra, hogy vállaljam. Miniszterelnök úrnak ígértem még egy beszélgetést, addig kategorikusan nem fogalmazok meg semmit, mert az adott szavamat szegném meg” – tette hozzá. „Kétségtelen, hogy a családom szeretne többet kapni már belőlem, és valóban nem ezt ígértem nekik évtizedekkel ezelőtt, de abban, hogy elvállalom-e a jelölést vagy sem, egyedül én fogok dönteni” – emelte ki.

Hozzátette: tisztázni kellene a Budapest és az agglomeráció kiemelt állami fejlesztéseiért felelős államtitkárság státuszát és szerepét. Mint mondta, a sajtó szokott „Budapestért felelős államtitkárságot” emlegetni,

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.