Elfogadta a 2030-ig szóló fővárosi közlekedésfejlesztési stratégiát, a Budapesti mobilitási tervet (BMT) a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A tervet 21 igennel, 1 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

A tervdokumentációt március 21-én a Fővárosi Fejlesztések Tanácsa és ezen keresztül a kormányzati szervezetek, a Miniszterelnökség is megvitatta.

A tervezési folyamat része a BMT és a hozzá tartozó stratégiai környezeti vizsgálat széleskörű társadalmi egyeztetése is, amelyen április 11. és május 11. között zajlott.

A BMT-ben szereplő lehetséges projektek listája, az úgynevezett hosszú lista azon fejlesztési elképzelések összessége, amelyek a terv céljainak és az azokhoz tartozó intézkedéseknek a megvalósítása érdekében felmerülnek.

A hosszú listán szereplő projektek beruházási összértéke a projektötletek és a feladat jellegű projektek nélkül körülbelül 4160 milliárd forint, ami a magyar GDP körülbelül 11-12 százaléka.

Ennek megközelítőleg fele, 2500 milliárd forint az állami projektek értéke, 670 milliárd forintnyi eldöntött projekt van, és körülbelül 990 milliárd forint a fővárosi intézményrendszer által koordinált projektek körében a rangsorolható projekt.

A feladat jellegű projektekkel kapcsolatban 2030-ig felmerülő közelítő költségigény körülbelül további 585 milliárd forint. A BMT által kitűzött célok elérése érdekében megfogalmazható fejlesztési elképzelések - a projektötletekkel együtt - közelítőleg 6500 milliárd forintnyi beruházást igényelnének, ez a fővárosi régió közlekedésének jelenleg becsült beruházási igénye.

A hosszú listán szereplő projektek közül körülbelül fele rangsorolható, ebből 45 fővárosi és 25 állami koordinálású. A nem rangsorolt projektek három csoportját 25 feladatjellegű projekt, 30 eldöntött projekt és 19 projektötlet alkotja.

A fejlesztési forgatókönyvek megvalósításához szükséges forrásokat az elmúlt időszak fővárosi fejlesztéseinek forrásigényének tényadataiból kiindulva - 150 milliárd forint fejlesztési forrás/5 év - határozza meg a terv beruházási programja.

A terv három forgatókönyvet határoz meg: az alacsony (300 milliárd) forráskeretre, a közepesre (600 milliárd) és a teljes forráskeretre (950 milliárd) vonatkozó forgatókönyvet.

Alacsony forráskeret esetén a javasolt projektcsomagba 34 projektet, közepes forráskeret esetén 35-öt, a teljes forráskeret esetén pedig 41 projektet ütemeznek.

A forgatókönyvek konszolidált "CBA eredményei" alapján a leghatékonyabbnak az alacsony forráskeretre vonatkozó forgatókönyv megvalósítása bizonyul - áll az előterjesztésben.

A terv szerint az eldöntött projektek és a megvalósításra javasolt fővárosi intézményrendszer által kezelt projektek teljes beruházási költségigénye 2030-ig forgatókönyvtől függően körülbelül 1175-1818 milliárd forint. Ezt egészítik ki az állami eldöntött projektek 310 milliárd forint, valamint szintén az állami szervezetek által kezelt további fővárosi relevanciájú fejlesztések köre, közel 2500 milliárd forint nagyságrendben.

A BMT tervezési folyamata követi az európai uniós irányelveket, így lehetővé teszi, hogy a főváros felkészülten pályázhasson az uniós fejlesztési forrásokra.

A tervben az eldöntött projektek listáján szerepel a többi mellett az 1-es villamos vonal meghosszabbítása az Etele térig, a Déli összekötő vasúti Duna-híd átépítése, az elektronikus, időalapú jegyrendszer és kapcsolódó új tarifarendszer bevezetése a közösségi közlekedésben, a 3-as metróvonal infrastruktúrájának rekonstrukciója, a Hungexpo területének közlekedésfejlesztése, a Pasaréti út komplex szemléletű felújítása, a Lánchíd és a villamos- és közúti aluljáró felújítása, a Blaha Lujza tér, valamint az Orczy tér és a Széna tér felújítása.

További projekt a budai Váralagút felújítása, a Petőfi híd felújítása, P+R parkolók ütemes megvalósítása, valamint villamos és trolibusz járműpark megújítása.

Az alacsony forráskeretre vonatkozó forgatókönyvben, a 2021 és 2025 között megvalósítandó beruházások között szerepel az integrált menetrend és menetdíjrendszer kialakítása, a BKK, MÁV, Volán szolgáltatásainak harmonizálása, az 1-es metróvonal (Millenniumi földalatti vasút) korszerűsítése és meghosszabbítása, a metróvonal járműfejlesztése, városi és elővárosi hajók és kiszolgáló létesítmények fejlesztése, a 3-as villamosvonal meghosszabbítása a Kassai téren át észak felé és a Szegedi úti felüljáró megépítése, a pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának megújítása, valamint a Nagy Lajos király útja fejlesztése, a közbringa-rendszer továbbfejlesztése, valamint a 3-as metróvonal állomásaihoz kapcsolódó gyalogos aluljárók és felszíni kijáratok rekonstrukciója.

A 2026 és 2030 között megvalósítani javasolt projektek alacsony forráskeret esetén - a többi mellett - a következők: a Külső Bécsi úti villamos vonal meghosszabbítása (Vörösvári út - Aranyvölgy), a 2-es villamos vonal déli meghosszabbítása, a 2-es és 24-es villamosok összekötése, valamint a 2-es villamosvonal rekonstrukciója, a 42-es villamos vonal meghosszabbítása a Gloriett lakótelepig, valamint a budai belvárosi Duna-part megújítása.

A 2021 és 2025 között megvalósítani javasolt projektek között szerepel közepes forráskeret esetén a többi mellett még a 2-es metróvonal és a gödöllői HÉV összekötése, valamint az 1-es metróvonal korszerűsítése és meghosszabbítása.

Közepes forráskeret esetén 2026 és 2030 között javasolt projekt a 3-as metróvonal Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása.

Teljes forráskeret esetén 2026 és 2030 között a javasolt projektek között szerepel a 4-es metró nyugati meghosszabbítása.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.