Elültették a mintegy három éve indult fővárosi fatelepítési program tízezredik és az országfásítási program első fáját pénteken a Margitszigeten. A fákat jelképesen Tarlós István főpolgármester és Nagy István agrárminiszter ültette el.

Tarlós István elmondta, 2016. október 27-én a Városligeti fasorban indult el a "10 000 új fát Budapestre!" nagyszabású faültetési program. Az általa meghirdetett programmal a városlakók és a jövő generációja számára fontos klímastratégiai és egyben városi zöldinfrastruktúra-kérdést kívántak megoldani - jelentette ki, hozzátéve, célul tűzték ki, hogy mintegy három év alatt pótolni fogják a több évtized alatt kialakult hiányokat a fasorokban, megújítva a főváros kiemelt zöldterületeinek fáit.

A főpolgármester kiemelte: a zöldfelület-intenzitás növelése, a főváros élhetőségének javítása több szempontból is alapvető célja és egyben eszköze is a 2010 óta regnáló városvezetésnek. A fővárosi klímastratégiában foglaltak szerint elkötelezettek abban is, hogy a zöldmezős beruházások helyett a fejlesztéseket át kell terelni a barnamezős, illetve rozsdamezős területekre mint célterületekre egy átfogó zöldfelületi rendszerterv alapján - tette hozzá.

Tarlós István elmondta, a már mintegy 6 ezer hektár - főleg a budai részen található - erdősült területen kívül további 2700 hektár be nem telepített, erdőnek kijelölt terület található, többnyire a pesti külső kerületekben. A főváros vezetése vállalta, hogy Budapesten 2030-ig a 300 hektár új, illetve újabb, nagy zöldfelületi intenzitású rekreációs területet hoz létre, ami az erdőterületekben számolva további 5 százalékos növekedést jelent majd.

Közölte, a program során legnagyobb számban juharokat, gömbakácokat, kőrisek és hársakat ültettek. A legtöbb fát a X., a XIV. és a XVIII. kerületben telepítették.

A főváros, a saját költségén, a Főkert hivatalos kimutatása szerint több fát ültetett el Zuglóban, mint "a magát zöldnek nevező zuglói polgármester a saját kerületében" - jegyezte meg Tarlós István, hozzátéve azt is, hogy Karácsony Gergely, aki az ellenzék főpolgármester-jelöltje, a Pillangó Parkban kivágatott körülbelül száz fát. Elmondta, a faültetési program első üteme, a tervezett és vállalt határidőre, a tízezredik fa elültetésével lezárult, de még hosszú évek további gondos, tervezett és folyamatos fenntartói munkájára van szükség a fák megmaradása és fejlődése érdekében.

A kiemelt figyelemmel elvégzett munkának köszönhetően a Főkert által elültetett fák mintegy 96 százalékos eredést mutatnak, ami felülmúlja a szakmai elvárásokat - közölte. Nagy István a kormány fásítási programjáról elmondta, a cél olyan ösztönző támogatási és jogi környezet kialakítása, ami önkormányzatok, magánszemélyek, állami szereplők együttműködésével növelni tudja az ország fával borított területeinek nagyságát.

A jelképes faültetéssel szeretnék ráirányítani a közvélemény figyelmét az országban zajló erdősítésre, amellyel párhuzamosan "jelentős energiát fordítunk a meglévő erdők minőségi fenntartására is" - tette hozzá. Közölte, a program több tízezer hektárt érint: a magántulajdonban lévő gyenge minőségű mezőgazdasági területek mellett, a barnamezős területek - köztük az elhagyott ipartelepek, a honvédelmi célra már feleslegessé vált gyakorlóterületek, valamint a kármentesítésben érintett területek - újrahasznosításában is szerepet kapnak a fásítások.

Az ipari célú faültetvények létrehozása, a településeket összekötő fasorok ültetése is része a Magyarország egészére kiterjedő fásítási programnak - mondta Nagy István. Emlékeztetett arra is, hogy a Vidékfejlesztési Programban jelentősen megemelték az erdősítések támogatási összegét, amire az települések is pályázhatnak.

Nagy István hangsúlyozta: "a kormány számára fontos, hogy országszerte minőségi erdőket tartsunk fönn, hogy az egész országban tiszta levegőjű és élhető környezetet biztosítsunk minden magyar ember számára". Közölte, az eddigi időszakban 42 millió fát ültettek, és elkezdenek egy 25 ezer hektár érintő erdőtelepítést.

Az eseményen vita alakult ki Tordai Bence országgyűlési képviselő, a Párbeszéd szóvivője és Tarlós István között. Az ellenzéki politikus egy ideig akadályozta, hogy a főpolgármester elkezdje a beszédét, azt tudakolva Tarlós Istvántól, hogy elvállalja-e a vitát Karácsony Gergellyel.

Tarlós Istvánt kérdezték újságírók is, hogy akar-e nyilvános főpolgármesteri-jelölti vitát

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.