Ötvenöt év után új, egységes arculatú térként újul meg Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi és szellemi örökséggel bíró, ikonikus városi csomópontja, találkozóhelye, a Blaha Lujza tér. A „nemzet csalogányáról” elnevezett tér a Fővárosi Önkormányzat beruházásában, a VII. és a VIII. kerületi önkormányzat támogatásával központi elhelyezkedéséhez, történelmi és kulturális értékéhez méltó városi helyszínné válik, a pezsgő városi élet sokszínű funkcióival és eseményeivel bíró központja lesz.

A jelenkor elvárásait kielégítő, élhetőbb, gyalogosbarát köztéren jelentősen megnő a zöldfelületek aránya, pára- és vízjátékokat telepítenek, egy kulturális célokat szolgáló épület és egy rendezvényhelyszín is épül. A csomópontot teljes mértékben akadálymentesítik, felújítják az aluljárót, és részben módosul a teret határoló utak forgalmi rendje is: a Rákóczi útról például közvetlenül jobbra lehet majd kanyarodni a József körútra. A tér átépítésének koncepciójáról már konzultáltak a szakmai és az érintett civilszervezetekkel, a szakemberek és a helyi lakosok javaslatait beépítették a tervekbe, az egyeztetések ugyanakkor még jelenleg is zajlanak. A várhatóan idén ősszel induló kivitelezési munkák nagyjából egy évig tartanak majd; a Blaha Lujza tér, a tér alatti aluljáró és a Somogyi Béla utca felújításának becsült költsége 4 milliárd forint, amely fővárosi és kormányzati forrásból áll rendelkezésre.

Ilyen lesz a megújuló Blaha Lujza tér

Az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújításának fő célja a tér élhetőségének javítása. Kiemelt szempont továbbá, hogy a Blaha Lujza téren egy egységes koncepciót követve új arculatú, a mai városi használati igényeket kielégítő, nagyvonalú belvárosi közösségi tér jöjjön létre, amely az egyes közlekedési módok közötti megfelelően átjárható kapcsolatrendszer kialakítását szolgálja, emellett önálló karaktert is kapjon. A minőségi építészeti megújulás biztosítja a tér szellemi és kulturális örökségének visszaállítását, a barátságos, élhető gyalogosfelületek növelését, a teret jelenleg széttagoló szervizút-hálózat átszervezésével egy egységes, kiterjedt zöldfelületet is tartalmazó köztér kialakítását. A megújult Blaha Lujza téren helyet kap majd egy kisméretű, kulturális célokat szolgáló – az egykor itt álló Nemzeti Színház örökségét felidéző – épület, amely előtt egy egybefüggő térrész adhat majd helyet akár nagyobb rendezvényeknek is. A téren található fák száma a mostani 26-ról 65-re nő, ezzel együtt az új zöldfelület mérete több, mint 1000 négyzetméter lesz. Fasort telepítenek a Rákóczi út jelenleg aszfaltozott középszigetébe is – ideiglenesen, azzal a tudatos szándékkal, hogy a Rákóczi út később megvalósuló fejlesztésig (amikor ezeket a fákat majd áttelepíthetik) kifejthesse jótékony hatását.

A felújítás kiemelt feladata a Blaha Lujza tér, mint csomópont akadálymentesítése. E cél szellemében új gyalogos átkelőhelyek létesülnek, amelyek teljes értékűen átjárhatóvá teszik azt. Emellett elengedhetetlen a tér alatt húzódó aluljáró felújítása is, amely letisztult, a jelenkor követelményeinek megfelelő arculatot kap, valamint bővül is a tér irányába: egy BKK ügyfélközpont és egy nyilvános illemhely is nyílik ott; ezek akadálymentes elérését egy újonnan épülő lift biztosítja majd.

További fejlesztésként

-          két MOL Bubi közbringa gyűjtőállomás lesz a téren: a jelenleg is üzemelőt áthelyezik a József körút mellé, emellett egy újat telepítenek a Márkus Emília utcában.

-          több kerékpártámaszt is létesítenek a megújuló Blaha Lujza téren.

-          a tér felújításával összhangban átépül a Somogyi Béla utca egészen a Gutenberg térig, igazodva a Palotanegyedben már lezajlott korábbi utcafelújításokhoz.

-          az egyik legrégebbi fővárosi nagyáruház, a Corvin tulajdonosa magánberuházásban átalakítja az épületet, műemléki homlokzatát felújítja.

A tér átépítésével a Rákóczi útról közvetlenül jobbra lehet majd kanyarodni a teljes hosszában kétirányú Márkus Emília utcába, illetve a József körútra is. A Somogyi Béla utca a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé egyirányú lesz.

A koncepció társadalmi egyeztetése

A fentiekben ismertetett koncepciót számos szakmai szereplő és a lakosság

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.