Szabadságkoncertet tartanak a Hősök terén 2019. június 16-án, vasárnap este, amelynek kényelmesebb megközelítése érdekében a megszokottnál sűrűbben jár majd az M1-es metró. A rendezvény és előkészületi munkái miatt lezárásokra kell számítani már kora reggeltől a Hősök tere közvetlen környezetében, továbbá délután 16 órától az Andrássy úton és a Dózsa György úton is. A forgalomkorlátozások érintik a közösségi közlekedést is: változik a 20E, a 30-30A-230-as, a 105-ös és a 979-es busz, valamint a 75-ös trolibusz útvonala, lezárhatják továbbá az M1-es metró Hősök tere állomását.

A Hősök terén tartják a Szabadságkoncert rendezvényt június 16-án, vasárnap 18:30 és 23 óra között. Az esemény, annak előkészületi és bontási munkái miatt az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani:

  • Várhatóan reggel 6 órától másnap hajnali 5:30-ig lezárják a forgalom elől a Hősök terét körben, továbbá az Állatkerti körutat a Gundel Károly úttól, a Kós Károly sétányt a Hermina úttól, az Olof Palme sétányt pedig a Zichy Mihály úttól a Hősök teréig.

  • Lezárják továbbá várhatóan 16 órától 24 óráig az Andrássy utat a Bajza utca és a Dózsa György út között, valamint a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között.

A rendezvény helyszíne a legegyszerűbben az M1-es metróval közelíthető meg, amely szükség esetén a rendezvény előtt és után is sűrűbben közlekedik.

Az útlezárások miatt az érintett közösségi közlekedési járatok útvonala, illetve forgalmi rendje várhatóan 16 órától éjfélig az alábbiak szerint változik:

  • Amennyiben biztonsági okokból szükséges, lezárják az M1-es metró Hősök tere állomását a forgalom elől; ez esetben a kisföldalatti megállás nélkül áthalad a megállóhelyen.

  • A 20E autóbusz a Hungária körút–Zichy Mihály út–Dvořák sétány–Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere M megállóhelyet. A 20E autóbuszra az Ötvenhatosok terén a 30-as buszcsalád megállójában, a Kacsóh Pongrác útnál pedig az éjszakai buszok megállójában lehet felszállni. A Káposztásmegyer felé tartó buszok a Vágány utca / Róbert Károly körút csomópontnál a 32-es busz megállójában állnak meg.

  • A 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz a Dózsa György út–Dvořák sétány–Zichy Mihály út–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Benczúr utca és a Hősök tere M megállóhelyet, továbbá a Keleti pályaudvar felé a Damjanich utca / Dózsa György út megállót sem. A buszokra a Gundel Károly út és a Dózsa György út kereszteződésénél, majd a 70-es és a 72-es trolibusz érintett megállóiban lehet felszállni.

  • A 75-ös trolibusz az Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Zichy Géza utca és a Hősök tere M közötti megállóit. A trolira a Stefánia út és az Ajtósi Dürer sor kereszteződésénél, majd a 72-es és a 74-es troli érintett megállóiban, ezt követően pedig a Gundel Károly út és a Dózsa György út kereszteződésénél lehet felszállni.

  • A 105-ös autóbusz az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán át közlekedik, ezért a Bajcsy-Zsilinszky út M és a Hősök tere M közötti megállóit nem érinti. A buszjáratra a 9-es busz és a 72-es troli érintett megállóiban lehet felszállni.

  • A Csepel felé tartó 979-es buszra a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a Hősök terén a 20E és a 30-as buszcsalád megállóhelyén lehet felszállni.

Utazásukat érdemes előre megtervezni a BKK FUTÁR alkalmazással, amely valós idejű járatinformációk alapján a rendezvény ideje alatt is az optimális útvonalat számolja ki úti céljuk elérésére.

Budapesti Közlekedési Központ​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.