Rendkívüli ülésen tartott a Fővárosi Közgyűlés 2018. június 13-án. A testület támogatta, hogy a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmével kapcsolatban – az ügyben felkért tudós társaság többségi javaslata alapján – a Dunával párhuzamos védmű a kerítések nyomvonalában húzódjon, ezt a változatot terveztetik tovább. A közgyűlés felkérte a főpolgármestert, tárgyaljon a kormánnyal annak pénzügyi fedezetéről, hogy egyszerre végezhessék el a Lánchíd és a Váralagút felújítását. A testület eredménytelennek nyilvánította a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós eljárást.

A Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmével kapcsolatban a Dunával párhuzamos védműszakasz-változatok közül – az ügyben felkért tudós társaság többségi javaslata alapján – a parti sávban létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonalat fogadta el, és annak továbbtervezését támogatta a Fővárosi Közgyűlés 20 igen, 8 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett. A Dunával párhuzamos védműszakasz megvalósításáról a közgyűlés a továbbtervezést követően, a kisajátításhoz kapcsolódó kártalanítás költségeinek ismeretében dönt.

A közgyűlés – egyhangú szavazással – a Csillaghegyi-öblözetben élők árvízi biztonsága érdekében ismételten megerősítette elkötelezettségét a pünkösdfürdői védmű jogszabályoknak megfelelő magasítása és az Aranyhegyi-patak árvízvédelmi művének fejlesztése mellett. A környéken élők rekreációjának, szabadidős lehetőségeinek biztosítása érdekében a pünkösdfürdői védmű melletti területen új közparkot alakítanak ki.

A közgyűlés tavaly szeptemberben Bús Balázs III. kerületi polgármester javaslatára döntött arról, hogy a tervező készítsen szakértői anyagot a Római-parton a kerítésekhez közeli nyomvonalváltozat megvalósíthatóságáról. Mivel „a budapesti beruházások körében általában nem tapasztalható mértékű viták bontakoztak ki" a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi rendszerének legjelentősebb, a Dunával párhuzamosan mintegy 3,5 km hosszan kiépítendő védműszakasz nyomvonalával kapcsolatban, Tarlós István főpolgármester tavaly novemberben egy többlépcsős szakmai konzílium megrendezését tartotta tanácsosnak. A grémium munkájában való részvételre felkérést kaptak a vízügy és néhány járulékos szakma jeles képviselői. A cél az volt – olvasható az előterjesztésben –, hogy a konzultáció eredményeként megfogalmazott szakmai javaslattal őszinte, elfogulatlan szempontok alapján megkönnyítsék a közgyűlés végleges döntését a nyomvonalról. A szaktekintélyek többsége a védvonalat a Duna-parti sávban, a kerítésekhez igazodó nyomvonalon javasolta továbbtervezni.

Tarlós István főpolgármester a napirendi vitában azt hangsúlyozta: semmi mást nem akarnak, mint megvédeni a csillaghegyi öblözetet, az ügyben nyolc szakvélemény készült, de olyan megoldás nem létezik, amellyel mindenki teljesen elégedett lesz. Felidézte az előző városvezetés idején, 2009-ben hozott határozatot, amely a római-parti árvízvédelmi mű fejlesztésének helyszíneként a part menti nyomvonalat határozta meg. Ezt akkor azzal indokolták – tette hozzá –, hogy így a hullámtéri ingatlanok területe árvízmentesítetté és fejleszthető területté válik, a parti ingatlanok használati és forgalmi értéke pedig növekszik. Erre a határozatra igennel szavazott Horváth Csaba, Demszky Gábor, Gy. Németh Erzsébet, Szaniszló Sándor, Szabadai Viktor, azon a közgyűlésen a Fidesz nem volt jelen – emlékeztetett a főpolgármester. Tarlós István az érintett, jelenlegi ellenzéki képviselőkre utalva úgy fogalmazott: „megértem a mosakodást, mert ahhoz képest, hogy Önök a partélen akartak gátat építeni, erről határozatot hoztak, ehhez képest most azért küzdenek, hogy a Nánási útra kerüljön a nyomvonal". Emlékeztetett rá, hogy a 2009-es határozatban foglaltakkal kapcsolatban nem csináltak semmit, nem voltak tervek, szakértői anyagok, nem tartottak lakossági fórumot. „Ahogy hivatalba léptünk, megpróbáltuk az ügyet elindítani, amivel 20 évig semmit sem kezdett az előző városvezetés, amely egy forintot nem költött a Római-parton az árvízvédelemre" – fogalmazott, hozzátéve, hogy kezdő összegnek szereztek 1,5 milliárd forintot a beruházásra. Tarlós István közölte: ma nem lehet pontosan megmondani, hogy mekkorák lesznek a végleges költségek. Ezek emelkedését az okozza, hogy a 2013-as árvíz után változott a mértékadó árvízszint, szigorúbbak lettek az előírások, a beruházásba belekalkulálták az Aranyhegyi- és a Barát-patak védelmét, valamint a pünkösdfürdői védmű magasítását,

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.