Ma már az ADHD-ra és a diszlexiára is van megoldás 

Kemény évkezdés elé néztek az idén az iskolások. Az otthonoktatás időszaka nem múlt el nyom nélkül: a visszaintegrálódás új kihívások elé állítja a gyerekeket, a tanárokat és a szülőket egyaránt. Még nagyobb felelősség, még több feladat hárul rájuk, mint a hétköznapokban, és a pandémia miatti félelem tovább nehezíti a feladatukat.

Fontos, hogy a mostani időszakban is aktívan kezeljük a szorongásunkat – hívja fel rá a figyelmet Sólyom Judit klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, gyógypedagógus, köznevelési szakértő.

„Sok gyermek számára nem könnyű a tanulás. Ezekben a rendkívüli időkben sokan internalizálják a küzdelmeket és megkérdőjelezik a saját képességeiket. Kudarcélmények esetén mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni. A tanulási nehézségek okai ma már pontos diagnosztikával feltárhatóak, és a problémák orvosolhatóak” mondja a szakember, aki ebben az időszakban személyesen és online formában is tart vizsgálatokat és fejlesztéseket az érintett gyerekeknek.

Ha bizonytalan a szülő, hogy a gyermeke tanulási nehézséggel küzd-e, igénybe lehet venni az 5 perces, ingyenes online gyorstesztet. Ha pedig átfogó, professzionális diagnosztikát szeretnének, ami részletesen feltárja a tanulási nehézségek hátterét, a Gibson-teszttel tudunk segíteni.

A tanulási nehézségek hátterében a szakértők szerint akár az esetek 80 százalékában is valamelyik kognitív képesség gyengesége húzódik meg: a hosszú távú memória deficitje éppúgy okozhat tanulási problémákat, mint a logika, a látási és a hallási feldolgozás vagy a munkamemória hiányosságai. Ezért is fontos a kognitív képességeket tudatosan erősíteni. A szakember szerint ebben a szülők is részt vehetnek, hiszen vannak nagyon jó tanulási-gondolkodási képességeket elősegítő, mentális aktivitást igénylő játékok és gyakorlatok. Ide tartozik például a sudoku, a puzzle, a tangram, a sakk, illetve a különböző kártya -és memóriajátékok. Nagyon jó kognitív stimulációt nyújt az olvasás, beszélgetés, nyelvtanulás is.

Október a nemzetközi diszlexia hónap és az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás) tudatosság hónapja is. Ezek a zavarok a pedagógusok és gyakran a szülők számára is megkerülhetetlen témát jelentenek, hiszen egyre nő a tanulási nehézségekkel, figyelemzavarral, ADHD-val élő gyerekek és felnőttek száma.

Az ADD-val (figyelemzavar) és az ADHD-val küzdő gyerekeket sokszor a lusta, hülye, szétszórt szavakkal bélyegzik meg, pedig valójában az impulzivitás vagy a hiperaktivitás okozza a gondokat. Tudnunk kell, hogy az ADD és az ADHD esetében is van gyógyszermentes megoldás. Hatékony agytréningek, fejlesztő módszerek tudják erősíteni a kognitív, figyelmi és végrehajtó funkciókat.

„A jó hír az, hogy a diszlexia fejleszthető". Ebben  segít a BrainRx agytréning. A BrainRx program a neuroplaszticitáson alapul, mely azt jelenti, hogy az agy változtatható, képlékeny, azaz a tanulási képességek fejleszthetőek, a kognitív rugalmasság növelhető, az agyi működés jobbá tehető általa, minden életkorban, a célzott gyakorlással. Ennek köszönhetően a tanulási képességek szárnyra kapnak, könnyebbé, gyorsabbá, hatékonyabbá válik a tanulás – így ez az agytréning program ADHD, ADD és diszlexia esetén is nagyon hatékony.
A tanulási sikerek az önbizalmat is növelik, oldják a szorongást, növelik a magabiztosságot, növelik az életminőséget. A világszínvonalú agytréning program gyerekeket, felnőtteket, időseket segíthet hozzá, hogy jobban boldoguljanak az iskolában, munkahelyen és az egész életben.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.