Az elmúlt két évben, a Covid hatására a teljes vagy részleges home office munkavégzés lehetőségét nyújtó állások jelentősen megszaporodtak.
Ez nagy segítséget jelent a szülés után munkaerőpiacra visszatérő édesanyák számára, hiszen nekik lényeges, hogy minél kevesebb időt kelljen otthonuktól távol eltölteniük. Emellett az is elsődleges szempont, hogy lehetőségeikhez mérten 2, 4 vagy éppen 6 órás munkaidőt is választhassanak. Ebben a megváltozott, érzékeny és embert próbáló élethelyzetben különösen fontos a munkaadók empatikus hozzáállása, ezért előnyös kifejezetten erre a célra létrehozott fórumon megtenni az első lépéseket a visszailleszkedéshez.
Sokféle elgondolás van arról, mikor időszerű szülés után újra munkába állni, ez egy olyan téma, ami erősen megosztja az embereket. Ami viszont bárki véleményénél többet nyom a latban az az anyukák egyedi igénye, az az élethelyzet, amiben a legjobban tudják érezni magukat. Ha hosszú ideig csak babázni szeretnének akkor az, ha pedig amellett más jellegű ingerekre is vágynak, akkor igenis engedhessék meg maguknak, hogy pici baba mellett is vállalhassanak egyéb tevékenységet.
Mások a munkakeresés szempontjai
Amikor „normál” körülmények között állást keresünk, abból indulunk ki, hogy végzettségünknek megfelelő munkát találjuk, és csak ezután következik minden más szempont. Az édesanyák esetében a sorrend felborul, első helyre ugrik a munkavégzés időtartama, illetve a munkahely távolsága. Ha e két téren kedvező ajánlatra bukkannak, sokadrendű lesz az, hogy mit kell csinálni.
Az álláshirdetések között az otthon végezhető tevékenységek állnak a népszerűségi lista élén, az ilyen jellegű feladatkörök pillanatok alatt betelnek. Míg azok, amelyek folyamatos bejárást igényelnek, érdeklődő nélkül maradnak, és a részleges home office is kevésbé kedvelt, mint a teljes.
Hálásak az anyukák a megértésért
A cégek számára is előnyös ez a magasfokú odafigyelés. Egyrészt azért, mert az édesanyák nagyra értékelik a velük való kiemelt bánásmódot, amiért cserébe teljes odaadással végzik a feladatukat, a lehető legmagasabb szintű lojalitást mutatva. Másrészt sok esetben magasan kvalifikált, két-három diplomás, több nyelven beszélő anyukák jelentkeznek a meghirdetett állásokra, aminek köszönhetően minőségi munkaerőhöz jutnak.