​​Budapestnek a szolidaritás városává kell válnia, ezért a főváros mindent megtesz, hogy a fogyatékossággal élők és az idős rokonaikat ápoló emberek ne érezzék azt, egyedül maradnak a problémáikkal - mondta Karácsony Gergely főpolgármester kedden, mielőtt szándéknyilatkozatot írt alá a sérült gyermeket nevelő családok érdekképviseletét ellátó Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület vezetőjével.

A fogyatékos emberek világnapján tartott aláíráson a főpolgármester úgy fogalmazott: Budapestnek olyan várossá kell válnia, amelynek van szíve. Budapest végre olyan város lesz, amely lépéseket tesz azért, hogy mindenki hozzáférhessen, például a közösségi közlekedéshez és mindenki eljuthasson azokba a közintézményekbe, ahol dolgait intéznie kell.

Budapest olyan város lesz, ahol a fogyatékossággal élő embereknek és azoknak, akik az idős rokonaikat ápolják, "nem kell azt érezniük, hogy egyedül maradnak a problémáikkal" - sorolta azt ígérve, hogy a főváros mindig bevonja majd az érintetteket a róluk szóló döntések meghozatalába.Karácsony Gergely elmondta, hogy a szándéknyilatkozathoz tizennégy az érintetteket képviselő civil szervezet csatlakozott. A vállalás a főváros egészére vonatkozik, azokat a kerületekkel közösen tudják teljesíteni - tette hozzá.

A főpolgármester rámutatott arra is, a város vezetésére vonatkozó tíz pont egyike az, hogy Budapest fellép az egyenlőtlenségek mérséklése és az egyenlő bánásmód érdekében. Karácsony Gergely szerint amikor a fogyatékos emberek problémáiról beszélünk, akkor érdemes felhívni arra a "fogyatékosságunkra" a figyelmet, amely a többségi társadalomra is vonatkozik. Talán éppen az önzés és a szolidaritás hiánya az a közös fogyatékosságunk, amely megnehezíti azt, hogy ez a város mindannyiunk közös otthona legyen - fogalmazott Karácsony Gergely, rámutatva: ezen a fogyatékosságon szeretnének változtatni.

Csordás Anett, az egyesület elnöke, a tizennégy csatlakozott szervezet képviseletében elmondta, hogy tizenhat kerület már aláírta a szándéknyilatkozatot, további öt már tárgyal arról. "Bízunk abban, hogy (...) elindul egy virágzó együttműködés, és, hogy egy év múlva valós, látható változásokról számolhatunk be" - fogalmazott.

Karácsony Gergely főpolgármester beszéde az alábbiakban olvasható:

December 3. a Fogyatékos Emberek Világnapja. Ilyenkor különösen fontos, hogy felerősítsük a hangját azoknak, akikét sokszor nehezebben hallják meg az emberek. Én ezt tekintem az egyik legfontosabb dolgomnak főpolgármesterként: hogy ne csak azok hangja jusson el ide, a Városházára, akik nagy a lobbierejük, komoly a hatalmuk és a befolyásuk, hanem azoké is, akik halkabbak és csendesebbek. Azért azok, mert a mindennapok erőfeszítései halkítják el őket.

Egyes tegnapi nyilatkozatok miatt különösen indokolt most Göncz Árpádot idézni, aki azt mondta: azoknak kell szolgálójává válni, akiknek szolgálójuk nincsen. Ezt vallom magam is.
Nem csak ezen a napon kell azonban nagy figyelmet fordítanunk arra, hogy Budapest egy olyan város legyen, ami mindannyiunk számára élhető. 

Nagy örömmel válaszoltunk még a kampány alatt is a civilek megkeresésére, és ugyanilyen elkötelezettséggel fogadtuk őket most is. Arra kértek minket, hogy korábbi vállalásainkról tegyünk egy szándéknyilatkozatot nekik. Ebben a nyilatkozatban olyan dolgok voltak, amelyeket a városvezetés egyébként is kiemelten fontosnak tart. 

Nem véletlen, hogy az új Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén elmondott, a városvezetéshez irányadó 10 pont közül az első így hangzott:
"Budapesten nincsenek első és másodrangú állampolgárok. A város fellép az egyenlőtlenségek mérséklése és az emberek közötti egyenlő bánásmód érdekében".

Ennek jegyében ezt a mai nyilatkozatot most itt 14 civil szervezettel írom alá, de az ajánlatunk nem csak ezeknek a szervezeteknek szól, hanem minden érintettnek. 

Mert Budapestnek olyan okos várossá kell válnia, amelynek van szíve.

Budapestnek szolidáris várossá kell válnia.

Megígérhetem nektek, hogy Budapest végre olyan város lesz, ami lépéseket tesz azért, hogy mindenki hozzáférhessen például a közösségi közlekedéshez, vagy eljuthasson azokba a közintézményekbe, ahol dolgait intézheti. 
Olyan város lesz, ahol a fogyatékossággal élő embereknek, vagy azoknak, akik idős rokonaikat ápolják nem kell azt érezniük, hogy egyedül maradnak a problémáikkal.

És...

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.