Hazánkban közel 1 millió embert érint a csontritkulás. Hogy miért néma kór? Mert az érintettek fele nem tud róla, hogy oszteoporózisban szenved.

Maga a csontritkulás sem kezdődő, sem előrehaladott állapotában nem fáj, így sokan már csak akkor kezdenek el törődni vele, amikor a kialakult szövődmények nagy mértékben megkeserítik életüket. Ilyenkor viszont már sokszor késő. Dr. Gomez Izabellával, a Margit Medical Center reumatológus szakorvosával arról beszélgettünk, hogyan ismerjük fel időben a bajt.

A csontritkulás miatti csonttörést elszenvedők negyede, főleg az idősebb korosztályból, a megfelelő terápiás lehetőségek ellenére a szövődmények következtében fél éven belül meghal. Az életünk múlhat azon, hogy a betegség még a 'néma' szakaszában felismerésre kerüljön és már a csontritkulás kialakulásának kezdetekor megfelelő kezelésben részesüljünk. A felismerés viszont sokszor nem könnyű.

Miről is van szó?

A csontritkulás, vagyis oszteoporózis egy anyagcsere betegség, melyben a csontokat építő és bontó szakasz közötti összhang felbomlik, ennek következtében pedig fokozódik a csontok leépülése, vagy a csontképződés lelassul. A csontozat mennyisége csökken, szerkezete megbomlik. „Az oszteoporózis eleinte nem jár specifikus tünetekkel. Figyelemfelhívó lehet a testmagasság csökkenése (mely a megbomlott szerkezetű csigolyák összenyomatódásának következménye), a háti gerincfájdalom. A csontritkulás első tünete sajnos gyakran csak már maga a következmény, a már kialakult csonttörés” - figyelmeztet a doktornő.

Nem élünk a lehetőségekkel

Nagy probléma, hogy a csontritkulás következményeként kialakult csonttörésen átesett betegek fele nem is akarja kivizsgáltatni magát, így megfelelő kezelést is csupán 10-20%-uk kap. A kezelés hiánya pedig 2-3-szoros eséllyel növeli a további törési kockázatot. „Bár rendelkezésre állnak hatékony terápiás lehetőségek, a szakellátóknál mégis csak az érintettek kb. 20%-a fordul meg, ráadásul a közel egymillió magyar beteg döntő többsége (80%-a) idő előtt abbahagyja a terápiát. Ennek a problémának megoldására a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) is komoly erőfeszítéseket tett és tesz” - mondja Dr. Gomez Izabella.

A rendszeres szűrés fontosságára is sokan csak legyintenek, pedig ennek segítségével nem kellene megvárni a tünet, vagyis a törés bekövetkeztét. A terápia célja az aktuális csontszerkezet megőrzése, minőségének javítása, illetve újjáépítése. Ötven éves kor felett már mindenki veszélyeztetett, így mindenképp fontos csontsűrűség-vizsgálatra mennie.

Vedd fel a kesztyűt!

A csontritkulás folyamata, a csontvesztés üteme nagy mértékben lassítható. Hogy mivel? Időben történő diagnózissal, rendszeres testmozgással és megfelelő táplálozással. „Fontos a megfelelő D-vitamin szint biztosítása mind gyermekkorban, mind felnőtteknél, mely gyakran csak a D-vitamin gyógyszeres bevitelével valósítható meg. Ajánlott kerülni a dohányzást, a kávé és a szeszes italok fogyasztását, melyek bizonyítottan csontsűrűség csökkenéshez vezethetnek. A csontozat rendszeres terhelése is nagyban hozzájárulhat a csont szerkezetének megőrzéséhez, így a rendszeres sport, a napi séta, kocogás, vagy bármilyen testmozgás elősegíti a csontképzést, csökkentheti az oszteoporózis kialakulásának esélyét” - javasolja a doktornő.

Nem érdemes csendben várni, inkább tegyél most az egészségedért!

Forrás: Margit Medical Center

A Budapest rovat további hírei

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...

A címlapról

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.