Budapesten nincs igazi bázisa semmiféle valós antiszemitizmusnak - mondta Budapest főpolgármestere hanuka első napján, vasárnap este a budapesti Nyugati téren.

Tarlós István az első hanukagyertya meggyújtása előtt mondott köszöntőjében kiemelte: ma már magától értetődő, hogy a magyar nemzet fővárosában minden közösség szabadon gyakorolhatja vallását és háborítatlanul élheti át ünnepeit. Hozzátette: különleges az az érték, amelyet a magukat büszkén magyarnak valló zsidó polgárok Budapestnek adtak az élet minden területén. "Nem felejthetjük el ezeket, és hálásak vagyunk értük" - mondta.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija arról beszélt: "lassan 30 éve, hogy Magyarországon a zsidó közösség nemcsak fizikailag van biztonságban, hanem spirituálisan is megélheti az identitását". Ez a harminc év pedig "felelősséggel is felruház" - mondta. Megjegyezte ugyanakkor, még mindig vannak olyan zsidó gyerekek Budapesten, akik nem tudják, mi az a hanuka. Hangsúlyozta: a hanuka ünnep neve nevelést, oktatást jelent. A zsidó bölcsek tudták, hogy bármilyen identitás, a hagyomány megtartásának egyetlen záloga az oktatás, a nevelés, a tudás továbbadása a következő nemzedéknek.

A vezető rabbi szólt a CNN televízió hét európai országban és az Amerikai Egyesült Államokban végzett, az antiszemitizmus erősödését feltáró közvélemény-kutatásáról is. A saját kutatásaikkal egybevágónak és szomorúnak nevezte az eredményt, amely szerint az emberek 30-40 százalékának vannak antiszemita gondolatai. Megjegyezte: a felmérés alapján Magyarország egy dologgal "tűnik ki" a többi ország közül: a zsidó közösségről szóló ismeretek hiányával. Kiemelte: a tudatlanságot megtestesítő sötétség ellen csakis fénnyel lehet küzdeni. Ezért állították fel először 1998-ban a Nyugati téren a hanukai gyertyákat, és hívták meg zsidó és nem zsidó barátaikat, hogy közösen ünnepeljenek, és másokkal is megismertessék ünnepiket, hagyományaikat.

Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte résztvevőket. Azt írta: a Nyugati téren hagyománnyá vált 8 napos ünnepségen "minden évben megerősítjük, hogy olyan országban akarunk élni, ahol minden állampolgár számára természetes, hogy szabadon gyakorolhatja vallását, és fejezheti ki ragaszkodását ősei kultúrájához". Magyarország megbecsüléssel tekint minden zsidó származású polgárára, és valamennyi hazánkban élő vallási közösségre - hangzott el.

Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete szerint a hanukai gyertyák melege közelebb visz nemcsak az ünnephez és a zsidóság történetéhez, de magához a zsidósághoz is. E gyertyáknak hála "közelebb kerülhetünk családtagjainkhoz, barátainkhoz és talán még ellenségeinkhez is" - mondta.

A hanuka a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, amelyen a jeruzsálemi templom időszámítás előtt 165-ben történt visszafoglalására és megtisztítására emlékeznek. Az ókori ázsiai Szeleukida Birodalom akkori uralkodója, IV. Antiokhosz Epiphanész időszámítás előtt 168-ban elfoglalta Jeruzsálemet, és megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását. A zsidók azonban föllázadtak és három évvel később Júdás Makkabeus vezetésével visszafoglalták a templomot. A hagyomány szerint a zsidó szabadságharcosok a szentély megtisztításakor csupán egy napra elegendő tiszta olajat találtak, amikor szerették volna újból meggyújtani a fényt a menóra mécseseiben. Isteni csoda folytán azonban az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. A zsidóság erre a csodára emlékezik a nyolcnapos ünnepen. A hanuka első estéjén egy, majd a következő estéken  újabb egy lángot gyújtanak meg a csak ilyenkor használt menórán, a hanukián. A hanukia a hétágú menórával szemben kilenckarú: nyolc ága van a nyolc napra való egy-egy gyertyának és egy kilencedik az ezeket meggyújtó "szolgagyertyának".

​MTI

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...

A címlapról

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.