A fővárosi közbeszerzési bizottság mai ülésén elfogadta a patkányirtásra vonatkozó szerződésmódosítást, ennek eredményeként intenzív beavatkozás kezdődhet öt napon belül a Nemzeti Népegészségügyi Központ által meghatározott területeken; tíz belső kerületben (I., V., VI., VII., VIII., IX., X., XIX., XX.), a nagy pályaudvarok környékén és a kiemelt közterületeken – jelentette be keddi sajtótájékoztatón Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes. Hangsúlyozta: „jelenleg nincs patkányinvázió Budapesten, ellenben ellenzéki kampányidőszak van, és az ellenzék jól látható módon minden fórumot felhasznál, hogy riogassa Budapest lakosságát”.

 

Szeneczey Balázs emlékeztetett rá, hogy 2018 nyarán járt le a Bábolna Bio ötéves konzorciumi szerződése, majd egy közbeszerzési eljárás lezárultát követően bízták meg a patkánymentes állapot fenntartásával az RNBH Konzorciumot. Megalapozatlannak nevezte azokat a híreszteléseket, miszerint a cég alkalmatlanul végezné a munkát. Kitért rá, hogy az alapfeladatot a Fővárosi Önkormányzat kiegészítette többletmegbízással, amelynek célja az intenzív irtás.

A főpolgármester-helyettes elmondta: a Főváros a kormányhivatal népegészségügyi osztályától értesült arról, hogy egyes területeken intenzívebb irtásra van szükség. Ezért tavaly decemberben előkészítettek egy közgyűlési anyagot, módosították a költségvetést, megteremtették annak lehetőségét, hogy az intenzív irtás meg tudjon történni. Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Népegészségügyi Központ bevonásával elkészítettek egy műszaki-beavatkozási tervet, amelyet letárgyaltak a vállalkozóval, ezt hagyta jóvá a bizottság, az irtás pedig el tud kezdődni. Szeneczey Balázs elmondta: a vállalkozó az első, nyolc hónapig tartó ütem során a mintegy 650 millió forintos keretösszegnek körülbelül a felét fogja felhasználni. A második ütemről az első tapasztalatai alapján döntenek.

Érthetetlen, hogy az ellenzék miért csinál ebből az ügyből hisztériakeltést – mondta a sajtótájékoztatón Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, a közbeszerzési bizottság tagja. Hozzátette: az egész ügy csak arról szól, hogy Karácsony Gergely elterelje a figyelmet a saját alkalmatlanságáról. Mint mondta, Karácsony az általa 2010 óta vezetett Zuglóban tönkretette a parkolást, a rendszer igen nagy hiánnyal működik. A zuglói önkormányzat gyakorlatilag csődközeli helyzetben van, mindenképpen likviditási problémákkal küzd, „egyértelmű, hogy Karácsony Gergely polgármesternek is alkalmatlan”.

Hozzátette: a közbeszerzési bizottság mai ülésén Karácsony Gergely jogilag és erkölcsileg is aggályos módosító javaslatot nyújtott be, miszerint a közbeszerzés megkerülésével a korábbi céget bízzák meg a patkánymentesítés további fenntartásával és a kiegészítő szolgáltatásokkal. Mindezt úgy, hogy amikor a bizottság döntött a jelenlegi konzorciummal kötendő közbeszerzési szerződésről, azt Karácsony Gergely is támogatta – hívta fel a figyelmet. Borbély Lénárd hozzátette: Karácsony a javaslatában a jelenlegi patkányfertőzöttség kapcsán katasztrófaveszély fennállását említette – ellentétben a szakemberek véleményével -, itt pedig felmerülhet a közveszéllyel fenyegetés büntetőjogi kérdése, amit szerinte a fővárosnak mindenképpen meg kell vizsgálnia. „Szerencsétlen, elkeseredett kapaszkodás van, Karácsony főpolgármester-jelölti támogatottsága, népszerűsége folyamatosan csökken, mindez az ő alkalmatlanságának köszönhető, és ezt próbálja visszatornászni mindenféle álhír terjesztésével és kreálásával” – jegyezte meg Borbély Lénárd.

Főpolgármesteri Hivatal

Kommunikációs Igazgatóság

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.