A tervek szerint áprilisban megnyílik a békásmegyeri piac új csarnoképülete és az ahhoz tartozó mélygarázs – mondták el Óbuda-Békásmegyer vezetői Budapesten, egy háttérbeszélgetésen. A III. kerület polgármestere a városrész legnagyobb problémájaként a közlekedési „anomáliákat”, köztük a HÉV-vonal okozta közúti közlekedési nehézségeket jelölte meg, és felvetette, hogy a szentendrei HÉV-et le kellene süllyeszteni a föld alá.

Bús Balázs (Fidesz-KDNP) azt mondta, komoly kormányzati támogatásoknak köszönhetően a Békásmegyeri Piac és Közösségi Tér kivitelezésének első üteme az idén, a második üteme a jövő évben valósul meg.

Puskás Péter (Fidesz-KDNP) fejlesztésekért felelős alpolgármester azt közölte: a kormány 6,3 milliárd forint támogatást biztosított a 2017 nyarán elindított projekthez, amelynek során egy új csarnoképület és egy ahhoz tartozó mélygarázs épült. Az épület várhatóan április közepén nyitja meg kapuit a vásárlóközönség előtt. A használatbavételi engedélyezés folyamatban van – jegyezte meg.

Elmondta, az új csarnok megnyitása után kezdődik meg a régi épület bontása. A helyén – a projekt második ütemében – közösségi tér és üzlethelyiségek létesülnek majd. A 7,9 milliárd forintos projekt 2020 elején zárul. Bús Balázs elmondta, Óbudán a legnagyobb problémák a közlekedési anomáliákból fakadnak. Az egyik ilyen problémát a szentendrei HÉV okozza, ugyanis az négy-öt „szintbeli” kereszteződésben akadályozza a kerületben az átmenő forgalmat. Rendkívül sok torlódást okoznak ezek a kereszteződések – mutatott rá.

A polgármester szerint ennek a megoldása az lenne, ha a HÉV-et lesüllyesztenék a föld alá. Úgy fogalmazott, hogy ha nagyot álmodhatna, akkor egészen Szentendréig lesüllyesztené a HÉV-et a föld alá, és felette egy „biciklis sztrádát” hozna létre. Ezzel a Dunakanyar és Szentendre kerékpáros közlekedését és turizmusát fejleszteni lehetne – mondta Bús Balázs, aki szerint a gyors kerékpáros közlekedés kialakításával jelentősen lehetne csökkenteni a Budapestre áramló autós forgalmat.

Közölte, az M0-s autóút 10-es és 11-es út közötti szakaszának minél előbbi megvalósítását szorgalmazzák, mert azzal a fővárosból ki lehetne szorítani a teherforgalmat. A P+R pakolókról szólva Bús Balázs elmondta, a Demszky-időszakhoz képest előrelépés történt, de továbbra is szükség van a város határában ilyen parkolók építésére.

Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer február elején elfogadott költségvetéséről szólva kiemelte, hogy a kerület már négy éve „a zászlajára tűzte” a közösségi tervezést, és ez már nem csupán projekteket érint, hanem rendeletalkotásokat is. Utóbbira példaként említette a „közösségi együttélés szabályainak” lefektetését.

A kerületi fejlesztéseket ismertetve Puskás Péter elmondta, hogy az Egészséges Budapest Program keretében két járóbeteg-szakrendelőt újítanak fel, illetve a Tüdőgondozót átköltöztetik Békásmegyerre a felújított épületbe, továbbá folytatják a térfigyelő kamerák telepítését, európai uniós forrásból szociális városrehabilitációs fejlesztés folyik Békásmegyeren 2021. szeptemberi tervezett befejezéssel, zajlik a 10 ezer új fa ültetését célzó, 2027-ig tartó program, valamint 60 millió forint szerepel az idei költségvetésben egy Békásmegyeren létrehozandó futókörre.

A Római-partról szólva Puskás Péter arról beszélt, a parti részt igyekeznek megtisztítani – például a betontörmelékektől – annak érdekében, hogy kényelmesen lehessen élvezni a folyó közelségét és biztonságosan lehessen rekreációs célra használni a partszakaszt. A Római-partra tervezett szabad strandról szólva azt közölte: arra nagy a társadalmi igény, és jelenleg is több helyszínen folyik a víz minőségének a vizsgálata.

Forrás: hirado.hu

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.