Megnyílt az Utazás 2019 kiállítás csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, ahol vasárnapig 30 ország 300 kiállítója várja a látogatókat turisztikai kínálatával.

Szalay-Bobrovnicky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese  a megnyitón kiemelte: a kiállítás a turisztikai szakma legnagyobb összejövetele, a stratégiai ágazat seregszemléje, Budapest házigazda városként presztízskérdésnek tekinti a részvételt minden évben. A város és a Hungexpo méltó gazdái a programnak, a folyamatos megújulás mellett a fejlődést is mutatja az, hogy évente 30-35 ezer ember látogat ki a kiállításra. Az Utazás 2019 kiállítás és a kiállítók reagálnak a turizmus terén zajló, egyre fokozódó nemzetközi versenyre, és a digitalizációra, amiben "látszani és láttatni kell magunkat." Ezt átgondolt stratégiával lehet elérni az állammal, a kerületekkel, a turisztikai szolgáltatókkal közösen - mondta.

Ganczer Gábor, a főszervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója kiemelte: az ágazat újabb sikeres évet zárt tavaly; a robogó magyar gazdaság egyik húzóágazata a turizmus, amely a multiplikátor hatásokat is figyelembe véve a magyar GDP mintegy 10 százalékát termeli meg. Az idei külföldi díszvendég Algéria, a belföldi díszvendég Bács-Kiskun megye és Kecskemét, a kiállítás kulturális díszvendége a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram - ismertette a vezérigazgató, hozzátéve: a kiállítás egyik fő standja a fővárosé, amely az idén Európa Sportfővárosa. Ganczer Gábor kitért arra, hogy az idén a sportot, az aktív turizmust, a fenntarthatóságot állították a kiállítás középpontjába, amivel az egyre népszerűbb belföldi turizmusra is ráirányítják a figyelmet.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: a megye szlogenje "Bács-Kiskun boldoggá tesz", amit a megyék közötti boldogság-felmérés kiemelkedő eredménye miatt választottak. A kiállításon megmutatják, hogy mitől boldogok az ott élők. A megye rendelkezik a legtöbb termálfürdővel és gyógyhellyel Magyarországon, és az ország ötödik legnagyobb tava mellett Európa legnagyobb pincefaluja is ott található, 1200 pincével. A hungarikumaikból kóstolót is hoztak a kiállításra - mondta.

Gaál József, Kecskemét alpolgármestere azt emelte ki, hogy Kecskemét az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, ahol az üzleti turizmus az autógyár miatt jelentős, és számos konferenciát is tartanak. Két év múlva megnyílik a kecskeméti repülőtér polgári használatra is - sorolta.

Virág Zsolt, a Nemzeti Várprogram és Nemzeti Kastélyprogram miniszteri biztosa közölte: 20 kastély, 19 vár kapott támogatást a programban, ezek felénél a tervek szerint már nyáron zajlik majd a kivitelezés. Magyarországon már több mint másfél tucat kastély és vár működik nyereségesen.

Abdelkader Dehendi, a díszvendég Algériai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete kiemelte: Algéria stabil, biztonságos ország, az ENSZ jelentése szerint a kontinens legbiztonságosabb országa. Elmondta, hogy néhány napon belül átadják az országban Afrika legnagyobb repterét, ami lehetővé teszi majd a gyorsabb eljutást Magyarországról Algériába.

Az idei, immár 42 éves rendezvénysorozatot a Budapest Boat Show-val együtt tartják, a Karaván Szalonon pedig a hazai lakókocsi és lakóautó kínálatot vonultatják fel. Az Utazás kiállítással egy időben lesz az Afrika Expó, valamint az ország legnagyobb független utazókat megszólító rendezvénye, a Járatlan Utakon Fesztivál. Mindegyik egyidejű rendezvény egy belépőjeggyel látogatható.

MTI

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...

A címlapról

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.