A fővárosi önkormányzat az egyetem iránti elismerését fejezi ki azzal, hogy - a felújítási munkák befejeztével - a 3-as metró Klinikák nevű állomása a Semmelweis-klinikák nevet viseli majd - jelentette be Tarlós István főpolgármester a Semmelweis Egyetem jubileumi, 250. tanévének megnyitóján pénteken Budapesten.
A főpolgármester hozzátette, hogy az évforduló alkalmából a fővárosi önkormányzat és a nagymúltú egyetem között 2011-ben létrejött együttműködési megállapodást megújítják.
Magyarország gazdasági teljesítménye teszi lehetővé a felsőoktatási ökoszisztéma továbbfejlesztését - hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter a megnyitón. Palkovics László köszöntő beszédében hangsúlyozta, ebben a munkában számít valamennyi, a felsőoktatásban érintett résztvevő együttműködésére.
Merkely Béla, az intézmény rektora történelmi jelentőségűnek nevezte a most megnyíló jubileumi tanévet, mint mondta, a történelemformáló elődök tudására alapozva a jelen oktatói és hallgatói együtt formálhatják a jövő egészségügyét.
MTI
Tarlós István főpolgármester beszéde az alábbiakban olvasható:
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Püspök Úr! Rektor Úr! Tisztelt Meghívottak!
"Visszapillantva a gyógyító tudományok fejlődésén az idők elejéig az egyéniségeknek, az elméleteknek szakadatlan alá és felhullámzását látjuk. A babonáktól elködösített fejeket követték a racionális gondolkodók, az üres képzelődést az exakt megfigyelések, a próbálgatást a törvény. Az orvostudomány történetének botlásait menti az örök cél: az emberiség jóléte."- Dr. Mayer Ferenc Kolos orvos, orvostörténész közel száz évvel ezelőtt már látta, hogy az orvoslás talán az egyetlen tudomány, ahol a cél évezredek alatt mit sem változott. A gyógyítás fejlődése akkor és ma is az emberiség jólétének alapja.
A mai nap szimbolikus jelentőségű. Ezen az ünnepen emlékezünk meg a szervezett, folyamatosan működő magyar orvosképzés 250 éves évfordulójáról.
Talán maga Mária Terézia sem mert arra gondolni 1769-ben, amikor a nagyszombati egyetemen orvosi tanszéket állított fel, hogy kétszázötven évvel később a jogutód, a budapesti Semmelweis Egyetem, a térség legrangosabb orvosképző intézménye, történelmi védjegy és márkanév lesz.
Korányi Sándor, Szent-Györgyi Albert, Lenhossék Mihály, Bókai János, Arányi Lajos, Fabini János, Verebélyi Tibor, csak néhány név az egyetem egykori polgárai közül. A névsor nem teljes, de megmutatja, hogy a Semmelweis Egyetem kiemelkedő hagyományokkal rendelkező, tekintélyes intézmény.
A nagy elődök munkássága azt példázza, hogy a hagyomány, a tudás, a szakmai alázat és az ezeken alapuló szakadatlan fejlődés alapozzák meg az orvosképzés irányvonalait. A múlt eredményeire építő jövőépítés maradandó értékeket képes létrehozni, a tradíció és az előrelépés jól megfér egymás mellett.
Ma közel 11 ezer hallgató jár a Semmelweis Egyetemre. Közülük mintegy 3800 külföldi diák, akik öt kontinens 60 országából érkeztek. Ők az itt töltött évek alatt megismerik és reményeink szerint megszeretik a magyar fővárost is.
Budapest szempontjából különleges fontossága van annak, hogy az egyetemi diákság, nemcsak mint jövőbeli értékes munkaerő jelent lehetőséget, hanem mint speciális igényű fogyasztói réteg jelen van a város életének számos területén.
Budapest várja és szívesen látja a tudást építő fiatalokat.
A magyar fővárosban ma összességében százezernél több egyetemi hallgató él, nem mindegy, hogy e kisvárosnyi ember tudását miként tudjuk hasznosítani. A jelenlegi városvezetés már évekkel ezelőtt együttműködési megállapodásokat kötött a Magyar Tudományos Akadémiával és a nagy egyetemekkel. (BME, ELTE, Corvinus, Pázmány, és a Semmelweis Egyetemmel is).
A Semmelweis Egyetem alapításának 250. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Önkormányzata és a nagymúltú egyetem a 2011-ben kötött együttműködési megállapodást a mai napon megújítja.
Az új szerződés Budapest Főváros színvonalának előremenetelét és a Semmelweis Egyetem működésének segítését egyaránt szolgálja. Budapest ezév tavaszán Brüsszelből nyerte el az Európa Legjobb Úticélja díjat, a napokban pedig az Economist brit hetilap listáján kapott igen előkelő helyezést, a legélhetőbb kelet - európai főváros címmel. Ezt a tendenciát kívánjuk folytatni. Indokolt megjegyezni, hogy az értékelési szempontok közt jelentős számban szerepelnek olyanok (például stabilitás,