A Blaha Lujza tér felújításáról döntött a Fővárosi Közgyűlés 24 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett, a tervek szerint a 1,8 milliárd forintból megvalósuló rekonstrukció kivitelezése a jövő év végén kezdődhet majd meg és 2019 végére fejeződhet be.

Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy messzemenőkig támogatja a tér felújítását. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes közölte, hogy most kezdik el a tervezést. Kocsis Máté (Fidesz), Józsefváros polgármestere azt mondta, hogy a VIII. kerület örül a főváros elhatározásának.

Az előterjesztés szerint a Blaha Lujza tér rendezése évtizedek óta megvalósítandó cél, eddig koncepció szinten volt a tervezés. A tér megújulása a Nagykörút és a Rákóczi út forgalmas közlekedési csomópontjának gyalogosfelületi rendezését, továbbá a környező utcák, városrészek forgalomtechnikai felülvizsgálatát foglalja magában. A rekonstrukció a Rákóczi úton a Kazinczy utca és a Szentkirályi utca vonalától az Osváth utca vonaláig terjed a tervek szerint.
A felújítás során a Blaha Lujza tér déli - központi - térrészének átalakítása során a rendezik a zöldfelületeket, kiterjesztik a gyalogosfelületeket, újragondolják a tér funkcionális egységeit, korszerűsítik a közvilágítást, új szökőkutat hoznak létre. Az elfogadott javaslatban a tér központi részén lévő és a Corvin áruház előtt található parkolók megszüntetését javasolják. A tervek szerint az Europeum bevásárlóközpont és a Corvin áruház előtti szervizút megmarad, továbbra is biztosítva a környéki mellékutcák kapcsolatát, valamint a Nagykörút és a Rákóczi út közötti "indirekt balos kapcsolatot".

A Rákóczi út mentén a Kazinczy utca és a Szentkirályi utca vonalától az Osváth utca vonaláig a teljes járdafelületet átépítik az árkádok alatti területek rendezésével, továbbá a Rákóczi utat keresztező, "hiányzó" gyalogátkelők kialakításával. A tervek szerint lesz gyalogátkelő a Kazinczy utca és a Szentkirályi utca között, valamint a Blaha Lujza téren a Nagykörúttal párhuzamosan.

A Rókus-templom előtti térrész gyalogosbarát átalakítása és a Rákóczi út forgalomtechnikai korrekciója is a rekonstrukció részét képezi. "Új balos" kapcsolatok kialakítása révén csökken a forgalom a Belső-Erzsébetvárosban és a Belső-Józsefvárosban. A felújításnak további fontos eleme a városrészek forgalmi rendjének felülvizsgálata, módosítása, a tervek szerint a csomópont aluljáróját is felújítják.

A tervezés költsége 85 millió forint, ennek fedezete az idei költségvetésben elkülönített összeg. Az elfogadott előterjesztésből az is kiderül, hogy összesen 12 500 négyzetméternyi járda, gyalogosfelület, 18 800 négyzetméter útburkolat és körülbelül 500 négyzetméter zöldfelület újulhat majd meg. (budapest.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...
A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett.

A címlapról

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.