Fővárosi beruházásként
megújul a VIII. kerületben az Orczy tér, valamint kormányzati
segítséggel az Orczy-negyed – jelentette be keddi
sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester, Kocsis Máté,
Józsefváros és Ferencváros országgyűlési képviselője és Sára
Botond, Józsefváros alpolgármestere. A főváros, a kormány
és a kerületek jó együttműködését hangoztatta Tarlós István,
hangsúlyozva, hogy a főváros általában nagy hangsúlyt fektet a
budapesti közterületek állapotának jelentős javítására. Kiemelte,
hogy ebben a VIII. kerület régóta jó partnere a fővárosnak, „Kocsis
Mátéval már 2006 óta együtt dolgozunk” – jegyezte meg. Kitért rá,
hogy az elmúlt években a VIII. kerületben megújult egyebek mellett
a II. János Pál pápa tér, a Teleki tér, megindult a Corvin- és a
Magdolna-negyed felújítása, részben fővárosi támogatásból megújult
a Palotanegyed. Kétmilliárd forintból újulhat meg a Blaha Lujza
tér, a főváros fürdőfejlesztési programja keretében pedig
tízmedencés fürdő, szabadidő-, sport- és kulturális központ épül a
kerületben. Most az Orczy-negyed megújulása következik, a terület
kapuja az Orczy tér, amely új arculatot kap és a közlekedési
kapcsolatokat is rendezik – tette hozzá a főpolgármester. Nőni fog
a zöldterületek aránya, rendezik a parkolási felületeket,
felújítják a közösségi közlekedési megállókat. A Baross utcában
megszűnnek a vágánymaradványok, és a teret érintő kerékpáros
közlekedési kapcsolatokat is javítják. Az Orczy tér megújulása sok
százezer kelet-pesti közlekedését fogja megkönnyíteni – mondta
Kocsis Máté, a térség országgyűlési képviselője, üdvözölve, hogy a
főváros belefog a tér rekonstrukciójába. Hozzátette, hogy a kerület
tavaly kétmilliárd forintot nyert el az Orczy-negyed felújítására.
Az Orczy teret illetően május végén döntöttek a terveztetésre és az
engedélyes tervek beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárás
megindításáról, a tendert a nyáron lebonyolítják, az engedélyes
tervek jövő tavaszra, nyár elejére készülhetnek el. Ez alapján
írhatják ki a közbeszerzést a kivitelezésre, amely 2019 nyár végén,
ősz elején indulhat el. Kiemelte, hogy – a helyiek véleményét
kikérve, az alapján – emberközpontú, élhetőbb, szerethetőbb
közösségi teret kap a városrészben élő 15 ezer ember. A vasárnapi
időközi polgármester-választásról szólva Kocsis Máté azt mondta:
Sára Botond mellett korteskednek, aki a Fővárosi Közgyűlés és a
főpolgármester számára is elfogadható és támogatható jelölt. „Ő a
garancia számunkra, hogy a megkezdett kerületi fejlődés ne
torpanjon meg. Az általa képviselt értékrend, a munkához való
hozzáállása számunkra és a józsefvárosiak számára biztosíték, hogy
az elmúlt 10 év munkája folytatódjon. A magát függetlennek
beállító, volt SZDSZ-es, liberális jelölt már a kampányában sem a
kerületi ügyekről, a józsefvárosi terek megújulásáról, a fővárossal
való együttműködésről beszélt, hanem arról, hogy a drogosok számára
vonzó programokat hozna a kerületbe, hajléktalantanyává változtatná
a városrészt, és kifejezte az illegális bevándorlással kapcsolatos
szimpátiáját” – fogalmazott.
Megújul az Orczy tér és az Orczy-negyed Józsefvárosban-
Lejárt- Részletek
- Írta: Budapest.hu
A Budapest rovat további hírei
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
A címlapról
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!
Blogok, vélemények, olvasók írásai
A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.