Ploggingolva tisztult meg a Campona környéke a hétvégén. Kicsik és nagyok együtt szedték a szemetet a Futafok futóverseny Campona által indított és támogatott plogging futamain.

A környezettudatosság iránt elkötelezett jelentkezőket Adidas Runners futóedzők vezették végig a kijelölt útvonalakon. A megtisztított utcák látképe NO PLASTIC feliratot rajzolt ki, ezzel is hangsúlyozva a kezdeményezés mottóját és célkitűzését. Október 5-én ismét megrendezték a főváros egyik legrégebbi futóversenyét, amelynek házigazdája ismét a Campona volt. Az egész környéket megmozgató Futafok versenynek hosszú évek óta otthont adó és támogató bevásárlóközpont idén változatos, a környezetvédelmet fókuszba helyező programokat szervezett, műanyagmentessé varázsolva a futóversenyt és a környéket. 

A figyelemfelhívó akció legszembetűnőbb eleme a PET palackokból felépített célkapu volt. Az installáció kialakításához szükséges mennyiségű, több mint 2000 darab palackot a kerület iskolásai és óvodásai segítettek összegyűjteni a rendezvényt megelőző hetekben, így a gyerekek játékos formában tanulhattak a szelektív szemétgyűjtés és újrahasznosítás jelentőségéről.

A Campona az óvodákban és iskolákban meghirdetett gyűjtési akció három legszerencsésebb osztályát és csoportját Tropicarium és Kockapark belépőkkel, valamint mozijegyekkel jutalmazta. A környezetért tenni vágyó futóknak lehetőségük volt arra is, hogy a futást szemétszedéssel kössék egybe, azaz ploggingoljanak. Négy évestől 60 éves korig minden korosztály képviseltette magát, az esős idő ellenére lelkesen álltak szemetes zsákkal a kezükben rajthoz, amiket főleg műanyagpalackokkal, italos dobozokkal és üvegekkel, illetve autóalkatrészekkel töltöttek meg.

A tisztítás mellett a műanyagszemét termelés megelőzése, a verseny műanyagmentessé tétele is kiemelt cél volt, a frissítő pontokon a futók palackozott víz helyett tartályokból papírpoharakba adagolt vizet kaptak. Akik a szemétszedésen túl, a mindennapi életükben is fontosnak tartják a környezettudatosságot, Kump Edina, hulladékcsökkentési szakértőtől, a ​hulladékmentes.hu blog szerzőjétől kérhettek segítséget ezen a téren.

Személyre szabott ökolábnyom számítás után praktikus tanácsokat kaptak, konkrét lépéseket dolgozhattak ki azzal kapcsolatban, hogy életmódjukkal miként csökkenthetik a környezet terhelését. „Az volt a cél, hogy egy olyan környezettudatos programot alakítsunk ki, ami egyrészt széles körben felhívja a figyelmet a műanyag szemét problémájára, szakértői tanácsokkal iránymutatást nyújt a lehetséges hulladékcsökkentési lépésekkel kapcsolatban, és cselekvésre buzdít – mondta el Voith Kinga, a Campona marketing igazgatója. – A ploggingolás manapság egyre népszerűbb, kiváló lehetőség a futás szerelmeseinek, hogy tegyenek valamit a környezetük tisztaságáért és a bolygónk tehermentesítéséért, miközben kedves időtöltésüknek hódolnak. Bízunk benne, hogy sokaknak hoztuk meg a kedvét hozzá.” 

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.