Nagy Csongor Zsolt színművész, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja kapta a Kaszás Attila-díjat, amelyet az országos színházi évadnyitó gála keretében adtak át pénteken a tatabányai Jászai Mari Színházban.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerése, valamint Kaszás Attila színész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. Odaítélésekor a jelölt művészeti teljesítményén túl a társulatban vállalt közösségépítő szerepét is értékelik.

A díjat tizenegyedik alkalommal adták át. Harminckilenc társulat tagjai közül a színészek szavazással választották ki a három jelöltet, akik közül a legtöbb közönségszavazatot kapott művész vehette át a díjat az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárától.

Fekete Péter a színházi évadot megnyitó köszöntőjében kiemelte: a legnagyobb érték, hogy "harmónia és béke van köztünk". A "kultúrkampfos" sajtópolémiák ellenére hiszem, hogy együtt szolgáljuk a magyar kultúrát, új célokat találunk, melyeket közösen fogunk megvalósítani - fogalmazott.

Az államtitkár úgy vélte, lehet arról vitatkozni, hogyan adjanak teret azoknak, akik úgy érzik, hogy az elmúlt időszakban nem jutottak elég lehetőséghez, azonban vigyázni kell, hogy "sem esztétikai, sem ideológiai érvekre, sem a korábbi szakmai tapasztalatokra hivatkozva senki se sajátíthassa ki a mások feletti ítélkezés, a megfellebbezhetetlen igazság birtoklásának jogát".

Fekete Péter kijelentette: "nagy a felelősségünk abban, hogyan alakul a szakma jövője. Kezdjük talán azzal, hogy megkeressük a metszéspontokat, ahol közös értékeket találunk".

Az államtitkár szólt arról is, hogy komolyan veszik a színházi és előadóművészeti háttérszakmák képviselőinek kérését és keresik bérük rendezésének megoldását.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a díj társalapítója felidézte, hogy 2008-ban, Kaszás Attila halála után hozta létre az elismerést az önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület, amely a mai napig felügyeli a jelölés folyamatát.

Kiemelte, hogy a díj jelöltjeit a színészek választják ki maguk közül, ezért már a három jelölt között lenni is azt jelenti, hogy "lehet valaki próféta a saját hazájában".

A Kaszás Attila-díjat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A Raiffeisen Bank által biztosított nettó 500 ezer forint mellett a kulturális kormányzat először 2018-ban bruttó 400 ezer forinttal járult hozzá a díj finanszírozásához.

Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán és Krisztik Csaba vehette át.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.