A BKV fennállásának 50. évfordulóját egész éves programsorozattal ünnepli - az eseménysorozat újabb állomása egy különleges helyszín, ahová még sosem szerveztünk nyílt napot! A BKV túravezetői május 5-én, szombaton az M2 Vontatási Szakszolgálatának Fehér úti járműtelepére várják az érdeklődőket.
A BKV fél évszázados történelme alatt a főváros közlekedése számos változáson, jelentős fejlődésen ment keresztül. A legnagyobb kétség kívül a budapesti metróhálózat kiépülése volt.  Az újfajta közlekedési eszköz a hetvenes évek Budapestjén új korszakot nyitott a közlekedésben, hiszen percek alatt a város egyik pontjából a másikba röpítette utasait. Ugyan már az ötvenes években megindult az alagútfúrás, a 2-es metróvonal átadására csak 1970-72 között került sor. A város első földalatti vonala ekkor már régen működött, hiszen a Millenniumi Földalatti Vasút – töretlen népszerűségnek örvendve – a századforduló óta szállítja az utazókat. A jelenleg felújítás alatt álló M3-at 1976-ban adták át az utazóközönségnek, bár mai hosszát csak 1990-ben nyerte el. A legfiatalabb, legmodernebb vonalat, az 2014-ben átadott M4-est is gyorsan megszerették a budapestiek. Ezen a remélhetőleg szép tavaszi napon nem kell a felszín alá mennünk, hogy az M2 Fehér úti járműtelepén megtekinthessük a budapesti metrókocsik minden típusát:
·         az AM5-M2 és AM5-M4 típusú ALSTOM Metropolist ·         a felújított Metrovagnmas 81.2K-t ·         és a kisföldalattin közlekedő MillFAV-ot A különleges helyszínen lesznek olyan különleges járművek is, amelyek nem az utasforgalomban, hanem a háttérmunkában, a metróhálózat karbantartásában működnek:
·         MTZ-TRAC ·         Mercedes Unimog ·         Dízel mozdony ·         Sínköszörű jármű Találkozhatunk a földalatti vasúton egykor közlekedő, mai nosztalgia kocsival, sőt több, nemrégiben a forgalomból kivont, eredeti formájában felújítandó, nosztalgia célra félretett orosz metrókocsival is:
·         MillFav Nosztalgia ·         Metrovagonmas EV3 A rendezvényen tehát napjaink járművei mellett régebbi típusok is megszemlélhetők lesznek, érzékeltetve az elmúlt 50 évben lezajlott műszaki fejlődést. 2016-ban, az orosz metrókocsik javításának megszűnése után a Fehér úti M2 járműtelep járműjavító üzemében új projekt indult, így az ipari csuklós villamosok, és az MFAV járművek felújításába is bepillanthatunk. Érdekes programokkal, bemutatókkal várjuk hát kedves látogatóinkat, amelyek révén jobban megismerhetik budapesti metró életét. BIZTONSÁGI FIGYELMEZTETÉS!
A telephely-látogatáson mindenki saját felelősségére vesz részt, a BKV Zrt. az esetlegesen bekövetkező balesetekért, károkért nem vállal felelősséget. A rendezvény mindenki számára szabadon látogatható, a vezetett túrák azonban regisztrációkötelesek, erre – a szabad helyek függvényében – a helyszínen is lehetőség lesz.
Nem csak a közlekedésbarátokat, de a családokat is várjuk nyílt napunkra, azonban – tekintettel a helyszínre és a programokra - , annak látogatását 6 éven felüli gyermekeknek javasoljuk. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az eseményen a futóbicikli, a roller és a kerékpár használata nem megengedett,  a helyszínen ezekkel közlekedni nem lehet, őrzésüket pedig nem tudjuk biztosítani. A VEZETETT TÚRÁKON VALÓ RÉSZVÉTEL REGISZTRÁCIÓKÖTELES
A speciális helyszín miatt a mozgásukban korlátozott, illetve kerekesszékes vendégeink számára ez a program nem látogatható. A terület nem akadálymentesített, így a vezetett, csoportos túra – a fokozott botlás- és balesetveszély miatt – a fenti korhatár figyelembevételével –  babakocsival sem látogatható.
A javítócsarnokban vezetett túraprogramokon – a munkaterület fokozott botlás- és balesetveszélye miatt – 6 éven aluli gyermekek szülői felügyelettel sem, 6-12 éves gyermekek is csak – felnőtt kíséretében vehetnek részt.
 
Online regisztráció a rendezvény vezetett, csoportos túráira
 
Helyszín:
A rendezvény szabadon látogatható azonban annak területére (Fehér úti járműtelep X. kerület, Fehér út 1/c) kizárólag különjárattal lehet bejutni, amire az

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.