A fiatalok okos internethasználatra tanításának fontosságáról beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Rétvári Bence azt mondta, száz fiatalból 96 számára már rendelkezésre áll ehhez valamilyen eszköz.

Közölte, a napi átlagban 112 perces internetidőből a fiatalok félórányit az iskolában töltenek a világhálón, az iskolai internetelérés terjedése más államokénál jóval jelentősebb, 5,3 százalékos volt Magyarországon az utóbbi években.

Az államtitkár hangsúlyozta: az a cél, hogy az internethasználatot ne a külső környezet befolyásolja, hanem a fiatalok tudatos döntése.

A 15 és 29 év közötti korosztály 88 százaléka napi internethasználó, negyedük pedig "lényegében folyamatosan" fent van a világhálón; egy felmérés szerint okostelefon nélkül 54, internet nélkül 51, kedvenc közösségi oldala nélkül 44 százalék nem bírná ki saját bevallása szerint egy napig sem, a 11 évesek kilenctizede pedig már saját okostelefonnal rendelkezik - sorolta az adatokat.

A digitális fejlesztések fontosságáról szólva Rétvári Bence kiemelte: a diákok kétharmada olyan munkakörben dolgozik majd, amelyik ma még nem létezik, és az annak betöltéséhez szükséges tudást is már online felületeken keresztül szerzik majd meg.

Az államtitkár emlékeztetett arra: a cél az, hogy a félezernél kevesebb diákot oktató intézményekben biztosítsák a másodpercenként 100 megabites, az ennél nagyobbakban az egy gigabites letöltési sebességet, és a tanárok minden tanteremben hozzáférjenek az internethez, valamint az arra pályázóknak legyen lehetőségük háromdimenziós (3D) megjelenítésre, nyomtatásra.

Célként említette, hogy az iskola a kor szórakoztatóipari technológiáihoz mérhető élményt nyújtó módon vihesse közelebb a tananyagot a fiatalokhoz.

Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztos arról beszélt: most utópályázatok révén legalább hetvenezer eszközt - mintegy 46 ezer oktatói laptopot és 24 ezer tanulói táblagépet - osztanak majd ki, de jelentős összegeket fordítanak módszertani fejlesztésekre és az intézmények wifi-hálózatára is.

A fejlesztések részeként említette a mintegy 50 ezer pedagógusnak tartandó továbbképzéseket is, kijelentve, "ez mindösszesen több mint 44 milliárd forintos támogatási összeg".

Mint mondta, a fejlődés indokolja, hogy az iskola képes legyen egy digitális világban is alkalmazható tudást adni. Emlékeztetett arra, hogy jó néhány éve vizsgálják már e módszerek szerepét a tanulói eredményességben.

A kormánybiztos jelezte: egyre több intézmény vesz részt a digitális témahetek programjában, a tavalyihoz képest megduplázódott a bekapcsolódó pedagógusok száma, a magyar csapatok pedig évek óta eredményesen szerepelnek a Nemzetközi Robotolimpia (WRO) nevű informatikai tudásversenyen. (MTI)

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.