Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felkérte Tarlós Istvánt, hogy a 2019-es önkormányzati választáson induljon el a főpolgármesteri tisztségért – jelentette be a kormányfő szerdán, miután a Városházán tárgyalt a főpolgármesterrel.
Orbán Viktor a Tarlós Istvánnal közösen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormány számára magyar szempontból fontosabb város nem létezik, mint Budapest, amely a budapestiek otthona, de egyben a nemzet fővárosa is. A mostani megbeszélésen egy 60 tételből álló listát mutatott be, mint annak bizonyítékát, hogy a kormány elkötelezett a főváros fejlesztése mellett. A megvalósult beruházások közül megemlítette például a városligeti műjégpálya és a Nemzeti Lovarda rekonstrukcióját, a Budai Vigadó, a Dagály, a Zeneakadémia és a Gül Baba türbéje felújítását, valamint a Korányi-projektet. A folyamatban lévő ügyek közül kiemelte a budai Várnegyed, továbbá a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni úti zsidó temető felújítását, az Operaház megújítását, és a tervek szerint megépítendő új atlétikai stadiont. A megvalósult beruházások összértéke mintegy 288 milliárd forint, a folyamatban lévő fejlesztéseké több mint 600 milliárd forint, amelyben nincsenek benne a közlekedési beruházások, utóbbiak 700 milliárd forintot meghaladó tételt tesznek ki. Azt is megjegyezte, hogy a kormány több mint 217 milliárd forintnyi adósságot vállalt át a fővárosi önkormányzattól.
„Mindannyiunknak az az érdeke, hogy Budapest visszanyerje régi fényét, Magyarország csak akkor lehet komoly ország, ha a fővárosa is komoly dolgokra vállalkozik” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Budapest a Kárpát-medence természetes kulturális és gazdasági központja is. A kormányfő azt mondta, a kormány azt szeretné, ha Budapestnek nemcsak nemzeti, hanem közép-európai kisugárzása is lenne. Hangsúlyozta, hogy Budapestből „közép-európai erőközpontot” szeretnének építeni, a célok eléréséhez pedig nélkülözhetetlen „egy erős, magabiztos és közkedvelt főpolgármester”. A kormány mellett a fideszes kerületi polgármesterek is így gondolják, ezért Orbán Viktor – mint mondta – ma felkérte Tarlós Istvánt, hogy induljon el ismét a következő önkormányzati választáson a főpolgármesteri tisztségért. A miniszterelnök kitért rá, hogy Tarlós Istvánnak szigorú megkötései voltak, ezek közül a legfontosabb a Budapesti Közfejlesztési Tanács létrehozása, amiről mai ülésén dönt a kormány. A kormányfő hozzátette, hogy a tanácsot a főpolgármesterrel közösen, társelnökségben fogják vezetni, és közösen fogják építeni, fejleszteni Budapestet, ebből a szempontból pedig nem 4-5 éves ciklusban gondolkodnak, hanem hosszabb távra, 2030-ig tekintenek. Tudatta egyúttal, hogy a 3-as metró felújításához szükséges több tízmilliárd forintos összegről is meg tudtak állapodni.
Tarlós István a sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy az újraindulása kapcsán hónapok óta tartanak a találgatások, mint fogalmazott, nincs értelme vitába szállni „ellenzéki vágyakat erősíteni hivatott teóriákkal”. Hangsúlyozta: nem követelt semmit, de jelentős megkötöttségeket (és nem feltételeket) fogalmazott meg a folytatáshoz. „Egyáltalán nem volt ebben semmi zsarolási szándék, egyszerűen tudtam, hogy bizonyos dolgok hiányában képtelen lettem volna folytatni. Az életkorom nem az egyetlen tényező volt, ami ebben szerepet játszott. Egyébként az ellenzéki szimpatizánsoknak szeretném megjegyezni, ha az általuk ajnározott 88 éves Soros György dédelgethet kéretlen nemzetközi terveket, akkor 70 évesen miért ne lehetnének valakinek progresszív tervei egy várossal a saját hazájában?” – fogalmazott. Hozzátette: e megkötöttségekkel várakozásai ellenére nyitott kapukat döngetett. Ráadásul mivel a kormány és a miniszterelnök értékrendjének alapelveivel (az illegális migráció kezelése, nemeztállamiság és nemzetállamok szövetsége, ahogy az EU jogelődjének alapító atyái egykor megálmodták, a klasszikus európai kultúra, a családmodell, a családpolitika) Tarlós István mélységesen egyetért, a miniszterelnök felkérésére elvállalta a jelölést és a 2019-es választáson való részvételt.
A főpolgármester elmondta, hogy súlyos belső küzdelem után hozta meg a döntést. Emlékeztetett rá, hogy közel 30 éve vezető várospolitikus Budapesten, ebben a pozícióban pedig az ember gyakran nem a saját életét éli. Hangsúlyozta, hogy Budapesten főpolgármesterségének eddigi 8 éve alatt botrány, félrecsúszás nem volt, „tehát