Az éves rendészeti egyeztető fórumon Tarlós István főpolgármester és Terdik Tamás rendőr dandártábornok  is elismeréssel nyilatkozott a polgárőrök munkájáról.

A hagyományokhoz híven a Budapesti Polgárőr Szövetség idén is rendészeti egyeztető fórumot szervezett. A rendezvényt a Fővárosi Önkormányzat dísztermében 2019. szeptember 20-án „Polgárőrök a fővárosért, főváros a polgárőrökért” címmel tartották meg, célja a társszervekkel való kapcsolattartás ápolása, elismerések átadása és a jövőbeli együttműködés irányainak meghatározása volt.

A fórumot megtisztelte jelenlétével Tarlós István főpolgármester, Dr. Terdik Tamás rendőr dandártábornok, rendőrségi tanácsos, Budapest Rendőrfőkapitánya, Dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Dr. Pető György, a Főváros Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság igazgatója. Felszólalt Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, és Kardos Pál Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke is.

Tarlós István főpolgármester beszédében kiemelte, hogy a statisztikai adatok alapján Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosának számít, ennek megvalósulásában pedig elvitathatatlan érdeme van a polgárőröknek. Hozzátette azt is, hogy az elmúlt évben 10%-kal csökkent a bűncselekmények száma, ehhez hozzájárult az 1700 budapesti polgárőr 300 ezer órányi szolgálata. Kiemelte, a főváros közbiztonságának fenntartására 2 milliárd forintot fordít az önkormányzat. Beszédét a következő szavakkal zárta: „Megköszönve a közel három évtizedes munkájukat, kérem Önöket, hogy változatlan elhivatottsággal és odaadással segítség a főváros közbiztonságának és közrendjének fenntartását, ehhez rám és a főváros vezetésére is minden tekintetben számíthatnak.”

Dr. Terdik Tamás rendőr dandártábornok előadását a következő szavakkal kezdte: „Egyetlen szó az, ami Önöknek nagybetűvel jár, ez pedig a köszönet azért a tevékenységért, amit nap, mint nap közösen hajtunk végre annak érdekében, hogy Budapest az egyik legbiztonságosabb főváros lehessen.” Aláhúzta, hogy az elmúlt kilenc évben felére csökkent a bűncselekmények száma. Hozzátette, megfeszített munkával ezek az eredmények megtarthatók, talán még javíthatók is. Kiemelte, soha nem állította a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy a közbiztonság érdekében kifejtett tevékenységét egyedül hajtja végre, ez nem is menne ezért szükség van nagyon erős társszervekre. Hangsúlyozta, egyenrangú partnerként tekint a Budapesti Rendőr-főkapitányság a polgárőrökre.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke szerint a Budapesti Polgárőr Szövetség jól működik, minőségi polgárőrség jött létre. Kiemelte, Budapest közbiztonságának nagyon komoly hatása van az egész ország közbiztonságára. Hozzátette, húsz éve csapnivaló volt a város közbiztonsága, azonban 2010 után gyökeresen megváltozott a helyzet, mára Budapest az egyik legbiztonságosabb város világszerte. Kiemelte, sokkal nehezebb a fővárosban polgárőrnek lenni, mint bármelyik vidéki városban, ugyanis teljesen más, magasabb követelmények vannak.

Kardos Pál, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, a jövő a fiataloké, éppen ezért a Budapesti Polgárőr Szövetségnek nagyon fontos a toborzás. Hangsúlyozta, a Polgárőrség az előszobája a rendőrségnek, a katasztrófavédelemnek, az önkormányzati rendészetnek, a fiatalok ezen keresztül beleláthatnak a gyakorlatba. Aláhúzta, a Budapesti Polgárőr Szövetség legfontosabb célja, hogy erősítse a kapcsolatát a Fővárosi Önkormányzattal. Kiemelte, azon dolgoznak, hogy Budapesten is megjelenjenek a polgárőrök a közösségi közlekedési járműveken. Hozzátette, hogy ahogyan a vidéki példák mutatják, nem csak szolgálatban, hanem szolgálaton kívül is utaznak polgárőrök a tömegközlekedésen, és probléma esetén intézkednek. Ebben van egy komoly fejlődési lehetőség Budapesten. Elmondta, az a cél, hogy a közterületi jelenlétet még tovább fokozzák.

A rendészeti egyeztető fórum jeles eseményeként a Budapesti Polgárőr Szövetség és a Budapesti Műszaki Szakképzés Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma és Szakközépiskolája együttműködési megállapodást írt alá a Polgárőrség népszerűsítése, a rendészeti ismeretek bővítése, valamint egymás hasonló célú programjainak segítése érdekében, illetve a közösségi szolgálatok megvalósulása céljából.

A rendezvény elismerések átadásával zárult, a Budapesti Rendőr-főkapitányságról öt rendőrt jutalmaztak meg, az Országos Polgárőr

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.