Mindannyian tudjuk: a koronavírus-járványt és a nyomában fellépő társadalmi-gazdasági válságot csak nemzeti összefogással tudjuk legyőzni. Az önkormányzatok eddig fontos részesei voltak ennek az összefogásnak. Erejüket megfeszítve látták el a védekezésben rájuk hárult feladatokat – érdemi központi segítség nélkül.

Úgy tűnik azonban, hogy a kormány szerint a védekezésben nincs szükség az önkormányzatokra. Sőt, egyáltalán nincs szükség rájuk. Otthagyja őket a frontvonalon küzdeni, és nemhogy utánpótlást nem ad, azt az eszközt is elveszi, amivel eddig felvették a harcot. Növekvő feladataik ellenére támogatás helyett elvonásokat kapnak. A kormány a demokratikus kontrollt is kiiktató rendkívüli felhatalmazását az önkormányzatok kivéreztetésére használja. Pedig a közelgő gazdasági és szociális válság minden bizonnyal nagyobb arányban fogja megtépázni az önkormányzatok bevételeit, mint a kormányét.

A már bejelentett forráselvonások az önkormányzati rendszer válságkezelő képességét súlyosan gyengítik. Pont olyan időben, amikor a járvány megfékezéséhez és a társadalmi-gazdasági újrakezdéshez talán minden korábbinál nagyobb szükség lenne a polgárok által közvetlenül választott, hozzájuk legközelebb lévő intézményekre.

Polgármesterként mi a településeinken élő polgárok megóvására, a róluk való gondoskodásra esküdtünk fel. Ilyen helyzetben a szolidaritás és a közös cselekvés a megfelelő válasz. Nem kérünk mást, csak amit egyre nyomatékosabban kér a kormány is az állampolgároktól: együttműködést. Felszólítjuk ezért a kormányt, hogy vonja vissza az eddigi megszorító intézkedéseket és a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel.

Felhívásunknak nyomatékot ad, ha ahhoz az önkormányzatiság demokratikus alapelvéhez ragaszkodó polgárok is csatlakoznak aláírásukkal:

https://szabad.ahang.hu/petitions/kiallunk-az-onkormanyzatok-mellett 

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere

Botka László, Szeged polgármestere

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere

Péterffy Attila, Pécs polgármestere

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere

Nemény András, Szombathely polgármestere

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Csőzik László, Érd polgármestere

Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere

Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere

Nyirati Klára, Baja polgármestere

Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere

Balogh Csaba, Göd polgármestere

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere

Budai Lóránt, Jászberény polgármestere

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere

Veres Pál, Miskolc polgármestere

Máté Antal, Nyírbátor polgármestere

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere

Fazekas László, Albertirsa polgármestere

Mikola Gergely, Encs polgármestere

Göbl Richárd, Budakalász polgármestere

Leidinger István, Pomáz polgármestere

Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere

Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere

dr. Kiss László, a III. kerület polgármestere

Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere

Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere

Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere

Pikó András, a VIII. kerület polgármestere

Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere

dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere

dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármester

Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere

Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere


A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.