Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

​Soha nem látott ütemben fejlődik Budapest, a magyar gazdaság motorja a főváros gazdaságstratégiájának elfogadása óta - mondta Tarlós István főpolgármester kedden a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 74. ünnepi küldöttgyűlésén, éves díjátadó rendezvényén, Budapesten.

A főpolgármester kiemelte, hogy a 2015-ben fogadták el a főváros  gazdaságélénkítő és munkahelyteremtési stratégiáját, amelyben célként fogalmazódott meg az, hogy Budapest 2030-ra Közép-Európa vezető gazdasági térsége legyen. Tarlós István szerint az általános gazdasági fellendülés aligha tagadható a stratégia elfogadása óta eltelt időszakban, ezt adatokkal is alátámasztotta: 2010-ben sem Magyarországon, sem Budapesten nem volt GDP-növekedés (bruttó hazai termék), míg 2019 második negyedévében a magyar növekedés Európában az egyik legmagasabb, 5,1 százalék, és Budapesten termelik meg a magyar GDP mintegy 37 százalékát.

Hozzátette: 2010 júniusában a statisztikai adatok szerint 713 ezer budapesti lakos dolgozott, idén júniusban pedig 127 ezerrel több, 840 ezer. Tavaly a 18 és 64 év közötti korosztály foglalkoztatási rátája a fővárosban 77 százalék volt, ami a legjelentősebb javulást mutatta a környező nagyvárosokhoz képest: 2010 félévkor a munkanélküliek száma Budapesten 70 ezer volt, a munkanélküliségi ráta pedig 9,1 százalék. Jelenleg több mint 50 ezerrel kevesebben, 19 700-an vannak csak munka nélkül, a ráta pedig 2,3 százalék - húzta alá.

Beszélt arról is, hogy a 2014-es budapesti területfejlesztési koncepció három szektort helyez előtérbe. Az egyik a tudás- és készségalapú gazdaságfejlesztés, az üzleti innovációban rejlő lehetőségek jobb kiaknázása, a másik a zöldgazdaság meggyökereztetése, az energiatakarékosság, ezen belül a megújuló energiaforrások használata és innováció. Harmadikként a turizmusban rejlő gazdasági lehetőségek kihasználását nevezte meg.

A turizmus a város gazdaságának egyik nagyon fontos húzóereje, ezért fejlesztése kiemelt prioritást élvez - jegyezte meg. Közölte, jelentős előrelépést mutatnak a Budapest vonzerejét vizsgáló felmérések az innovációt illetően. Idén tavasszal Budapest lett egy brüsszeli több százezres szavazáson a legjobb európai úticél, szintén idén az Economist tájékoztatása szerint Budapestet választották Kelet-Európa legélhetőbb fővárosának, miközben 20 helyet lépett elő az élhető városok ranglistáján 2010 óta - mondta.

Tavaly Budapest nyerte el az Európai Bizottság (EB) által alapított Startup Europe díj legjobb közigazgatásnak járó kategóriáját. Hozzátette, 2019-ben brit elemzők szerint a Brexit után Nagy-Britanniából elköltözni kívánó startupok között a legjobb európai nagyvárosnak Budapest számít, és egy szintén idei felmérés szerint a magyar főváros egyike a világ 100 leginnovatívabb városának - sorolta.

Tarlós István hangsúlyozta, hogy Budapest teljesítménye az ország erősen centralizált jellege miatt magasan kitűnik, országon belüli súlya a magas népességkoncentrációval, a hozzá automatikusan párosuló minőségi humánerőforrással és a fejlődő műszaki és gazdasági infrastruktúra jelenlétével, illetve ezekből következően a magas hozzáadott értékű ágazatok fejlődésével magyarázható.

Az Eurostat legfrissebb regionális, területei adatai szerint az agglomerációban, Budapesten és közvetlen környezetében mintegy 3 millió ember él - mondta, hozzátéve, hogy a közigazgatási határon belüli lakosságszám ismeretei szerint körülbelül 1 millió 780 ezret tesz ki.  Magyarország népességének 18 százalékát adja Budapest lakossága és ez termeli meg az országos GDP 37 százalékát - mondta.

Kitért arra is, hogy Budapesten az egy főre jutó GDP 2017-ben az uniós átlag 141 százaléka volt, ezért a vállalkozások fejlesztésénél nem bővelkedik uniós forrásokban. 

A rendezvényen a BKIK díjakat adott át a budapestiekért kiemelkedő tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak. A Főváros Gazdaságáért Nagydíjban Tarlós István főpolgármester részesült, a Főváros Gazdaságáért díjat Szatmáry Kristóf, országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség volt miniszteri biztosa, és Szabó András, a Resonator Vagyonkezelő Kft. cégcsoport tulajdonosa és ügyvezetője kapták. A BKIK Életműdíjat Simó Gabriella, a Stella Zrt. elnök-vezérigazgatója vette át.

MTI

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

Nehéz lehet elaludni vagy végig aludni az éjszakát, ha a stressz kikészített. Tulajdonképpen a stressz azért vezet álmatlansághoz, mert hiper-izgatottságot okoz a szervezetben és az agyban. Ha pedig...
Június 5., a környezetvédelem világnapja, mely alkalmából június 5-7. között egy közösségépítő és egyben természetvédő, virtuális, plogging futást szervez az Ötpróba programsorozat.
Lesz is, meg nem is. Koccintunk is, meg nem is. Találkozunk is, meg nem is. Együtt borozunk, eszünk, és bulizunk, de most egy kicsit másként. Ez a Rosalia #csakazértis , vagyis az idén 9 éves...
Ha még nem mersz határon túl utazni, akkor itt van neked Magyarország!
Pénzforgalmi jogszabálysértések miatt hatvanöt millió forintra bírságolta az UniCredit Bank Zrt.-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - derül ki a felügyeleti szerv szerdán publikált határozatából. A...
Nyári fazekas tábor indul gyerekeknek (Rákoscsaba- Újtelep) 6-14 éves korosztály számára.
Trombitás Jácint egyetemi tanársegéd csak ül és gondolkozik a Tabánban lévő garzonjában. Többnyire áll és őt hallgatják.
Mit tehet egy ötgyerekes anya, akit a csillagász férje egyik napról a másikra elhagy a konyhás néniért?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    Ferencváros újság

    A Ferencváros újság a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó