Az európai városok marketing szövetsége, a European Cities Marketing (ECM) nyilvánosságra hozta a tavalyi évre vonatkozó statisztikáit, a 2018-2019-es European Cities Benchmarking Report előzetes adatai alapján. A felmérés a kontinens 119 városának vendégforgalmát, kapacitás és foglaltság adatait vizsgálta, Londontól Eisenstadtig (Kismarton) bezárólag. Budapest a külföldi vendégéjszakák növekedési ütemét tekintve a legjobbak között teljesített.

Az ECM adatfelvétele alapján, 2018-ban az előző évihez képest 4,8 százalékos vendégéjszaka-gyarapodást mértek a tagvárosokban, ami 645,3 millió vendégéjszakát jelent az európai városlátogató turizmus számára. A nemzetközi forgalom 3,7 százalékkal bővült, ami egyben azt is jelenti, hogy az ECM mérései során először, a külföldi vendégéjszakák meghaladták a 400 milliós lélektani határt. Az utóbbi öt év (2014-2018) dimenziójában mind az összesített (külföldi, belföldi), mind pedig a nemzetközi vendégéjszaka adatoknál 20%-ot meghaladó növekedést mértek Európa-szerte.

A jó eredmény hátterében többek között a tengerentúli piacok, jellemzően az USA és egyes ázsiai országok (mindenekelőtt Kína és India) erős gazdasági teljesítőképessége, illetve utóbbiak dinamikus gazdasági növekedése áll. A 2014-es bázishoz képest az amerikai vendégéjszakák egyharmadával, a kínai vendégéjszakák pedig rekordléptékben, 70%-kal növekedtek az európai nagyvárosokban. Több európai küldőpiac is kiemelkedő növekedést produkált a 2014-2018 közötti periódusban: a brit vendégéjszakák átlagosan 22,6%-kal, a spanyol vendégéjszakák 28,9%-kal növekedtek, de a németeknek sincs okuk szégyenkezni, hiszen Európa legnagyobb turistakibocsátó nemzete ugyanezen idő alatt megközelítőleg 16%-kal növelte vendégéjszakáinak számát a vizsgált városokban. Az idősoron belül is megfigyelhető egy sajátos dinamika: 2016-ban még a további terrorakcióktól való félelem miatt egy meglehetősen szerény növekedés jellemezte a piacot, míg az igazán dinamikus növekedés 2017-től vette kezdetét, és ez a trend folytatódott 2018-ban is.

Természetesen a növekedés nem egyenlően oszlik el a városok között. Igazán látványos bővülés az Ibériai-félszigeten és Európa keleti felén tapasztalható: azoknak, akiknek London vagy New York már nem jelent új élményt és autentikusabb „keleti" levegőre vágynak, a közeli európai városok (mint Belgrád, Varsó, Krakkó, Gdansk, Vilnius, vagy a 236%-os növekedéssel aranyérmes nyugat-ukrán nagyváros, Lviv) soha nem tapasztalt élményt nyújtanak. Külön kiemelendő Horvátország és Szlovénia: a két délszláv állam több városa is meg tudta duplázni a 2014. évben mért vendégéjszaka számot 2018-ra. Az utóbbi időben ugyanis a Nyugat-Balkán – és különösen is ez a két ország – egész évben keresett úticéllá vált, és a vendégforgalom növekedéséhez az is hozzájárult, hogy bővültek a légiforgalmi kapacitások Rijeka, Split, Ljubljana, Maribor, Zágráb irányába.

A kelet-közép európai desztinációk számára kedvező trendeket Budapest is meg tudta lovagolni: fővárosunkban a vendégéjszakák bővülésének üteme 2014/2018 vonatkozásában 27,2%-os – megelőzve többek között Helsinkit, Frankfurtot, Koppenhágát és Prágát, ostromolva Münchent és Lisszabont –, mindebből az utóbbi egy év (2017/2018) bővülésének mértéke 3,0%. Budapest ezzel a növekedési dinamikával bekerült a TOP40-be, de az igazán látványos teljesítményt a külföldi vendégéjszakák átlagos éves növekedési ütemével érte el: 2014-2018 között éves átlagban 5,8%-kal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma Budapesten — ennél nagyobb volumenű növekedést csak öt európai nagyváros (Milano, Amszterdam, Madrid, Lisszabon és München) tudott felmutatni a vizsgált időszakban.

Ha a külföldi vendégéjszakák abszolút számait nézzük, 2018-ban Budapest e tekintetben is az élvonalban teljesített: a 9,044 millió külföldi vendégéjszaka a 11. helyre volt elegendő, amivel az Európa Legjobb Desztinációjának választott Budapest maga mögé utasította Lisszabont, Münchent, Milanót, Velencét, Firenzét, Koppenhágát, Brüsszelt. Ha pedig az összes vendégéjszakát nézzük, Budapest nem sokkal hátrébb, a 16. helyen végzett a ranglistán a 10,3 millió vendégéjszakájával (az elsődleges versenytársunknak tekinthető Varsó 6,383 millió vendégéjszakával a 24. helyen, Pozsony és Zágráb egyenként 2,5 - 2,7 millió vendégéjszakával az 50. hely környékén, Prága 18,2 millió vendégéjszakával stabilan a TOP10-ben foglal helyet). A dobogón továbbra is

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.