Beiktatták a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatóját pénteken, Varga Benedek megbízatása öt évre szól. Az emberi erőforrások minisztere a főigazgatói kinevezés átadásán elmondta: a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a magyar nemzeti önismeret egyik legfontosabb intézménye.

Balog Zoltán kiemelte: az MNM "az ország első számú múzeuma", ezért az új főigazgatótól nem egyszerűen az intézmény vezetését várják. Az MNM-nek a hazai múzeumi életben vezető szerepet kell játszania, a látogatókkal, a nemzeti közösséggel szoros kapcsolatot tartania, a világ magyarságához és a turistákhoz egyaránt szólnia, a kutatásra és a múzeumpedagógiára mind figyelmet fordítania - hangsúlyozta.
A miniszter felidézte, hogy a Nemzeti Múzeum a magyar nemzet életében különleges helyet foglal el: már az alapító Széchényi Ferenc abban a tudatban ajándékozta a magyar népnek a gyűjteményét, hogy aki gazdag, annak felelősséget kell vállalnia közösségéért.
Itt van a lépcső, amelyhez a közemlékezet a Nemzeti dalt köti, és ahol aztán Bauer Sándor tűzhalált szenvedett, a múzeumban zajlottak a felsőház ülései, itt játszottak A Pál utcai fiúk hősei, és ide helyezték el a hetvenes években a Szent Koronát - emlékeztetett.
A miniszter elmondása szerint az MNM nagy fejlődési lehetőségek előtt áll: július 16-án hirdetik meg a kertrekonstrukciós pályázatot, hogy a legendás Múzeumkert ismét megfelelhessen múltjának, a hagyományos magyar kertépítészet és a 21. századi igények összetalálkozzanak.
Mivel a kormány döntése értelmében az Országos Széchényi Könyvtár nem költözik a Budai várból a Pollack Mihály térre, lehetőség nyílik arra, hogy az ott álló történelmi épületekben az MNM kutatóközpontjai működhessenek - szólt a tervekről Balog Zoltán, aki elárulta: Csorba Lászlóval, a most leköszönő főigazgatóval további együttműködést tervez.
Varga Benedek emlékeztetett arra, hogy múzeumügy a 20. század utolsó évtizedeiben drasztikus átalakuláson ment végbe: a múzeumok új szerepet kezdtek betölteni, miközben a látogatószámok robbanászszerűen megemelkedtek, az intézmények sokkal érzékenyebb és interaktívabb kapcsolatot ápolnak közönségükkel.
Európában a kisebb és nagyobb múzeumok sűrű hálója alakult ki, amely nem az állami reprezentációra törekszik, hanem a polgári társadalom művelődési eszményét testesíti meg: ez a polgári önállóságon és patriotizmuson nyugszik - mutatott rá.
Az új főigazgató kitért arra is, hogy tavaly 9,7 millióan látogattak el magyar múzeumokba, többen, mint ahányan a magyar színházakba vagy magyar filmek vetítéseire; ez az érdeklődés pedig felelősséget is jelent a múzeumok számára - hangsúlyozta.
Varga Benedek szerint mai múzeumoknak reagálniuk kell a 21. századi közönség igényeire: szolgálniuk kell a "kulturális rekreációt", miközben bemutatják a legújabb tudományos eredményeket, és felülírják az áltudományos hiedelmeket.
Egy múzeum mindig szellemi alkotás, nemcsak az igazgatók, hanem a benne dolgozók együttes szellemi alkotása - mondta el a Nemzeti Múzeum új főigazgatója.

 

A Budapest rovat további hírei

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...
A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett.

A címlapról

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.