Majdnem teljes az idei úszó világkupa-naptár, a sorozat budapesti fordulóját október 4-6-án rendezik meg.
Fontos változás, hogy az úszók újra megkötések nélkül, bármennyi számban indulhatnak - Hosszú Katinka tavaly kritizálta a FINA döntését, amely egyéniben négyben maximalizálta az egy versenyen választható számok számát -, ugyanakkor a pontversenybe csak a legjobb három eredményt számítják be.
A sorozat három szakaszból áll majd: az első állomás Kazany lesz (szeptember 7-9.), majd Doha (szeptember 13-15.) következik, mindkét versenyt nagymedencében bonyolítják le. A második szakaszt egy egyelőre még ismeretlen város kezdi (szeptember 28-30.), majd a budapesti verseny következik rövid pályán.
A sorozat Ázsiában zárul, sorrendben Peking (november 2-4.), Tokió (november 9-11.) és Szingapúr (november 15-17.) lesz a házigazda.
Forrás: MTI